Ezt a szüléstörténetet V-nek ajánlom, aki egészen hasonlókat élt át, mint Márta. Gondos készülés, felhőtlen várandósság és aztán a faros fekvésű magzat miatt császármetszés. Ilyen szép császármetszéses történetet azonban még nem olvastam…
Várandósságom édes hónapjai után magabiztosan készültem a szülésre. Újra és újra elképzeltem, ahogy a csupasz kis test kicsusszan belőlem, és még lüktető köldökzsinórral fekszik hasamon ragacsos melegségével. Biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz.
Az utolsó hónapban azonban kisbabám még mindig kitartóan ült pocakomban. Ez eleinte csak orvosomat aggasztotta, aki – mint első szülés – farfekvés esetén a császármetszést javasolta. Én biztosan éreztem, hogy kislányom tudja, mi a dolga, és ha eljön az ideje, befordul a „hivatalos” pózba. De a valóság békénket tapintatlanul megzavarta – a 37. héten a fordítási procedúra fenyegetett. Doktornőm türelmes volt és a határidőt a lehető legtovább tolta – anyai szívem minden nappal újabb reményt érlelt – de a döntést végül nem kerülhettük el. Eszem és szívem csatájában férjem is szívem pártjára állt. Az eljárás mellett szóló minden orvosi érv felett végül győzött a nehezen magyarázható belső tanács – ez a gyermek csak bizalmat kér, egyéb segítséget nem.