Szülni jó!

Új szüléstörténet érkezett, császármetszés utáni természetes szülés története. Köszönöm az édesanyának, hogy Marcell születése megjelenhet a Dúla blogon!


Harmadik kisbabám születését osztom meg veletek. Az előzményhez hozzátartozik, hogy a lányom spontán, természetes úton született meg a 35. hétre. Koraszülött lett, és egy röpke puszi után vitték a koraszülött osztályra, és csak 10 naposan hozhattuk őt haza. Naponta 3-szor egy órát látogathattuk, ami nagyon kevés.

Kisfiam 2 évvel később sürgősségi császármetszéssel született…

mert leesett a szívhang. Természetes szülésnek indult, de mégis másképp végződött. Akkor azt írtam fel, hogy ha még egyszer megadatik a várandósság, szülés lehetősége, akkor sokkal nagyobb alázattal, elfogadással szeretném átélni, végigélni a 9 hónapot és a szülést. Kisfiam születésekor, a várandósság alatt mindent szabályozni, kontrollálni szerettem volna, azzal a tudattal készültem a szülésre, hogy tudok szülni és szülni jó. Az élet aztán másképp alakította a dolgokat. Más ok miatt, de ő is a PIC-re került, ő sem lehetett velem a kórházban, bár akkor már többet lehetett látogatni a babákat.

Idén januárban ismét pozitív lett a teszt. ☺ A negyedik pozitív teszt egy tavalyi spontán vetélés után…. Boldogok voltunk és az egész várandósságot harmóniában, békében, elfogadással éltem meg és így készültem a szülésre is. Sokat beszélgettem a kisbabámmal, hogy ő milyen úton szeretne megszületni, mit tervez és mindig elmondtam neki, hogy létezik természetes szülés is, ha ő is úgy gondolja, választhatja ezt, mert ez neki is, nekem is sokkal jobb, és utána együtt lehetünk a szülőszobában és a kórházban is. Sokat olvastam VBAC témában, beszélgettem erről többször is egy coachingos lánnyal, Orsival, az orvosommal.

Szerencsére az orvosom is támogató volt a VBAC-t illetően, feltéve ha nincs szívhang probléma, egyéb természetes szülést akadályozó tényező nem áll fenn és nem lesz nagyon nagy a baba. Mindvégig azt mondta- amire én is rájöttem-, ha fejben tudom mit szeretnék és meg szeretném szülni ezt a kisbabát természetes úton, akkor nagy eséllyel sikerülni fog. Mert bár az interneten olvastam olyan véleményeket, tanácsokat is, mint pl. a kórház, az adott orvos VBAC statisztikáját kell nézni, én mindig is úgy éreztem, hogy –bár kell a támogató orvos és szülésznő- de elsősorban nem az orvoson és a kórház statisztikáján múlik a természetes szülés sikere, hanem, hogy a szülő nő a szíve mélyén mit szeretne.

Ennyit az előzményekről…

Szeptember 8-én este úgy feküdtem le aludni, hogy mondtam a kisbabámnak, ha úgy gondolja, akkor most már bármikor jöhet, szeretettel várjuk őt. Hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy 5 perces méhösszehúzódásaim vannak. Gondolkoztam, hogy aludjak-e tovább de inkább a mérés mellett döntöttem. Továbbra is stabil 5 percenként jöttek az összehúzódások, bár fél 5 körül volt közte egy 4 perces és egy 6 perces is. Figyeltem a jól begyakorolt aranyfonal légzéstechnikára és így abszolút elviselhetőek voltak az összehúzódások. Emlékeztem, hogy mindenhol azt írták, ha 5 percenként jönnek az összehúzódások, ideje elindulni a kórházba. Így is tettünk, 6 előtt elindultunk Győrbe. Útközben felhívtuk a szülésznőt, aki szerint lehet, hogy kicsit korán indultunk el, de mivel már úton voltunk, ne forduljunk vissza.

A kórházba érkezés után megvizsgált az ügyeletes orvos és mondta, hogy szűk 1 ujjnyira van nyitva a méhszáj, tehát korán érkeztünk. De már nem engednek haza, sétálgassak egy órát, és ha szépen halad előre a tágulás, akkor felvesznek a szülőszobára. Ezen persze elkeseredtem, el is pityeregtem magam, hogy túl korán jöttünk, otthon jobb lett volna… Persze le is lassultak az összehúzódások. Ekkor erőt vettem magamon, és az segített át a holtponton, hogy itt jobb helyen vagyok, mert ha tényleg sikerül természetes úton megszületnie Marcellnak, akkor itt Győrben nem altatnak el a császármetszés hegének vizsgálatához, mert az tényleg csak pár másodpercig tart. Sétáltam, ücsörögtem majd eljött a következő vizsgálat és

… akkor már bő 1 ujjnyira nyitva volt a méhszáj.

Jött a beöntés, ami egyáltalán nem volt vészes, sőt még fel is erősítette az összehúzódásokat, aminek külön örültem. Ezután elfoglaltuk a „kabala” szülőágyat (ahol 4 éve Liliána született). Kipróbáltam ismét a labdán ücsörgést, de nekem ez nem jött be most sem. Ekkor megint gyengültek az összehúzódások. Kikéredzkedtem mosdóba, majd kint a radiátor mellett álldogáltam, ott voltak igazán jó fájásaim. Egy idő után a férjem szólt, hogy bent, a szülőszobán is tudok ácsorogni, menjünk be. Így is tettünk, és a vajúdás hátralévő idejében végig álltam a lábtartóra dőlve. Közben átestem egy újabb holtponton, amikor hallottam, hogy egy anyukának császármetszéssel megszületett a babája. Arra gondoltam, hogy de jó neki, már babázhat. Ez persze ismét ritkább összehúzódásokat eredményezett, így figyelmeztettem magam, hogy igen, neki most jobb, de én/mi nem ezért jöttünk. ☺

Közben kaptam egy méhszájlazítót is, és bekötöttek egy cukros infúziót, hogy legyen erőm a továbbiakra. A vajúdás alatt folyamatosan ehettem (mondjuk én csak a szőlőcukrot kívántam) és ihattam is. Jöttek az ügyeletes orvosok, nagyon kedvesek voltak, dicsértek, hogy nagyon szépen vajúdok. De az 5 perces összehúzódások csak sokára akartak 3 percesekké válni, így burkot repesztettek. Mikor megláttam az eszközöket, kételkedtem benne, hogy ez nem fog fájni, de tényleg nem fájt.

Továbbra is jó volt állni, és aztán jöttek a székelési ingerek is.

Ekkor meg is zavarodtam, hogy hogyhogy ezek vannak már, hol vannak az összefüggő méhösszehúzódások? Ekkor már nem tudtam a pocakba venni a levegőt, volt olyan összehúzódás is, amikor egyáltalán nem tudtam levegőt venni, akkor fájt az összehúzódás. Ekkor a szülésznő javasolta, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy hova veszem a levegőt, csak arra figyeljek, hogy lassan lélegezzek be és még lassabban ki. De igaza volt a védőnőmnek, aki azt mondta, hogy egy idő után már az égiek átveszik az irányítást és akkor már nehéz a légzésre figyelni. De ez már a szülés végét jelzi. ☺ A férjem közben törölgette a homlokomat, néha masszírozta a derekamat, de aztán már semmi nem esett jól. A szülésznő közben szó szerint mellém telepedett egy kis székre és fogta a szívhang figyelőt, miközben én álltam. Közben az orvosom és a szülésznőm úgy döntöttek, hogy

… itt az idő a kitolásra, hisz teljesen eltűnt a méhszáj.

Az orvosom állt mellettem (ő tartotta a pocakomat, de egyáltalán nem nyomta, csak tartotta, hogy a baba már ne csússzon vissza), a szülésznő pedig várta Marcellt. Ekkor az orvosom közölte, hogy még kétesélyes a dolog, ügyesen toljam ki ezt a kisfiút és akkor szépen meg tud születni természetes úton. Nagy levegőt vettem, toltam, a férjem közben befogta a számat, hogy még véletlenül se szökjön el az a levegő. Az elsőnél a fejemet elfelejtettem előre hajtani, majd szóltak emiatt, és utána úgy tényleg sokkal nagyobb erőt tudtam kifejteni. 3 vagy 4 (nem emlékszem) nyomásból született meg Marcell, 51 cm-rel és 3800 grammal! Nagy baba lett az én 152 centis magasságomhoz és vékony testalkatomhoz képest, ennek ellenére 1 öltésnyi gátmetszésem lett.

A méhlepény megszületése után az orvosom betapintással megvizsgálta a császármetszés hegét, ami fájt ugyan, de tényleg csak pár másodpercig tartott. Ennyi idő miatt tényleg felesleges az altatás. Igazából ami fájdalmat okozott az az, hogy a hasamat megnyomta a hegnél. Ez volt fájdalmas, nem a betapintás. Utána rövid varrás, de ez nekem most sem fájt, úgy ahogy anno a lányom születésénél sem. Én valahogy így vagyok összerakva, hogy a mindenki által fájdalmasnak mondott varrás sosem fáj.

Később mesélte a szülésznő, hogy az ügyeletes orvosok és szülésznők mind dicsértek, hogy ilyen pici létemre ilyen ügyesen, előzetes császármetszés után természetes úton meg tudtam szülni Marcellt, aki tényleg nagy baba lett.

Nagy-nagy hálával gondolok vissza erre a szülésemre is, örülök, hogy az orvosom is végig támogatott a VBAC vágyamban.

Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy SZÜLNI JÓ! <3

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!