Benjámin története

Egy egészen friss, pár nappal ezelőtti szülés történetét kaptam. A családnak, és nekem, dúlájuknak is nagy élmény volt, ahogyan a vajúdás órái alakultak és ahogyan a kicsi Benjámin megszületett. Az első, nehéz emlékű szülés után most minden úgy alakult, ahogy a szülők szerették volna. Az édesanya ezért sokat tett: gondosan készült a szülésre, új segítőket választott maga mellé és a szüléssel kapcsolatos kéréseit is megfogalmazta, amit azután figyelembe is vettek. Öröm volt velük lenni, őket ebben a folyamatban kísérni. Sok boldogságot kívánok a kibővült kis családnak!

Benjámin születése - szüléstörténet (tovább…)

Egy kalandos utazás vége és kezdete: avagy születés és amikor egy család lettünk

Nagyszerű érzés dúlaként természetes, háborítatlan szülési-születési folyamatot kísérni! Most is ebben lehetett volna részem, ha Nimródnak nem lett volna olyan sietős kifelé – ráadásul farral kifelé – az útja. 5 perccel a megszületése után értem be a kórházba. Ugyanakkor így is részese lehettem annak az örömnek, hogy természetes úton születhet meg egy farvégű testhelyzetben lévő kisbaba. Isten hozta őt!

Farfekvéses szülés
(tovább…)

Egy angyalka megérkezik

Lizike az egyik budapesti kórház szülészetén jött a világra. Elfolyt a magzatvíz, bementek a kórházba. A szülést nem indították meg, hanem egy pár órás várakozás után magától elindult szépen a folyamat. Ebben a kórházban gyakran alkalmazzák az epidurális érzéstelenítést, az édesanya is kért és kapott, aztán megszületett a kicsi lány. Olvasd el, hogyan!

Szüléstörténet: Egy angyalka megérkezik
(tovább…)

VBAC – Léna születése avagy begyógyult sebeim

Manapság ha farfekvéses egy baba, sajnos kevés esélye van hüvelyi úton megszületni. Így történt ez Enikő első kislányának születésekor is. A második baba érkezésére készülve édesanyja jóval tudatosabban készült, és a baba méhen belüli helyzete is optimális volt. Enikő vágya valóra vált: Léna császármetszést követően természetes úton született – ezt jelenti a VBAC mozaikszó.

VBAC-Léna születése
(tovább…)

6 szem datolya a könnyebb szülésért

Nemrég több olyan angol nyelvű cikket is találtam az interneten, amik arról számolnak be, hogy a szülés előtti szülés, ha a kismama a szülés előtt fogyaszt a gyümölcsből? Ez elég jól hangzik, így azt gondolom, érdemes egy hetekben elfogyasztott napi 6 szem datolya lerövidíti és megkönnyíti a szülést. Tényleg könnyebb akicsit tovább kutakodni datolya és szülés ügyben…

Könnyebb szülés napi 6 szem datolyával

(tovább…)

2018-02-06T15:01:32+01:00Kategória: Blog, Szülés|Címke: , , , , |

Váratlan öröm: Noémi apás szüléstörténete

Apás szülés legyen, vagy apa maradjon inkább odakint? Esetleg a vajúdás alatt maradjon a szülőszobán, de a kitoláskor menjen inkább ki? Noémiék is átgondolták, hogyan szeretnék: apa kint várja meg a kisbaba születését. Az élet azután máshogy hozta, végig felesége mellett maradt.

A mi kislányunk a vártnál majdnem egy hónappal korábban érkezett, első kisbabaként. Alig néhány napja hagytam csak ott a munkahelyemet, hogy felkészüljek a nagy eseményre. Pihenni kellett volna, nagy volt a meleg is. De valami nem hagyott nyugodni, folyamatosan a kelengyelistát bújtam, szereztem be a hiányzó dolgokat. A kórházi holmi már régen össze volt készítve, csak be kellett dobálni a táskába.

Apás szüléstörténet

(tovább…)

Gondolatból valóság – fiunk születése

Egy császármetszéses szüléstörténet, Botond születésének története következik. A vajúdás a magzatvíz elfolyásával, majd kontrakciókkal indult. A szülők természetes szülésre készültek, de a kisfiú feje nem illeszkedett jól, ezért az orvos a császármetszés elvégzése mellett döntött.

Botond baba császármetszéssel született

A szülés előtti napok igen vegyesen zajlottak. Vártunk, és vártunk. Néha türelemmel, de inkább izgalommal és némi költői kérdéssel, miszerint drága gyermekünk mikor lesz végre kíváncsi a nagyvilágra, ahol már sokan várják. Pár alkalommal a frászt hoztam Emberemre, mikor napközben felhívtam. Szegénykém minden alkalommal azt hitte, hogy akció van. Szeptember 26-án este tudomást vettem arról, hogy nem rajtam múlik az időzítés, és hiába pakolok össze ezredszer, vasalom át a kicsi ruhákat, vagy rendezem át huszadszorra a szobáját, úgy is az lesz amit Ő akar.

(tovább…)

Dúlás szülés: Így született meg a családunk

Márti most, másfél év elteltével írta meg és küldte el szüléstörténetét, aminek én is részese lehettem. Olyan meghatóan jó érzés újra lepörgetni magamban azt a hajnalt és nappalt, amikor együtt voltunk, együtt vártuk a kicsi Magor baba megszületését. :-)

Magor a Szent Imre Kórházban születettFérjemmel 2011 végén hoztuk meg a döntésünket, hogy családot alapítunk. Elhatározásunk utáni hónapban pozitív csíkos teszttel ébresztettem a férjemet egy februári reggelen, akivel örömünkben sírtunk… Tanúja lenni egy élet kibontakozásának elmondhatatlanul fantasztikus élmény… Ettől a pillanattól fogva átkerültem egy másik dimenzióba. Életem legintenzívebb, leghatalmasabb időszakát éltem meg érzelmileg, amikor a kisbabám mákszemként a testembe költözött, hogy védelmező méhemből a világba engedjem és kísérhessük Őt útján. Ebben a csodálatos érzésben lebegtem mindvégig. Imádtam a várandósságom, imádtam a pocakom. A mai napig egy különleges élmény nekem, számomra egy felmagasztalt csodaérzés. (tovább…)