Egy egészen friss, pár nappal ezelőtti szülés történetét kaptam. A családnak, és nekem, dúlájuknak is nagy élmény volt, ahogyan a vajúdás órái alakultak és ahogyan a kicsi Benjámin megszületett. Az első, nehéz emlékű szülés után most minden úgy alakult, ahogy a szülők szerették volna. Az édesanya ezért sokat tett: gondosan készült a szülésre, új segítőket választott maga mellé és a szüléssel kapcsolatos kéréseit is megfogalmazta, amit azután figyelembe is vettek. Öröm volt velük lenni, őket ebben a folyamatban kísérni. Sok boldogságot kívánok a kibővült kis családnak!

Benjámin születése - szüléstörténet

Benjámin történetéhez előzményként fontos leírnom, hogy egy traumatikus első szülés után kicsit félve, de annál nagyobb elhatározottsággal vágtam neki a várandóságnak. Első gyermekem Dominik nehéz fogantatás után, 2016-ban fogadott orvossal, ügyeletes szülésznőkkel kb. 13 óra kín és szenvedés után született meg. Volt ott minden: kérdés nélküli terminus-napi burokleválasztás siettetés céljából, kézzel méhszájtágítás, szülés közben oxitocin, branül, fájdalomcsillapító, majd újra oxitocin, kézzel tágítás, fájdalmas vizsgálatok félóránként, hasba könyöklés, csúcsos fej, szétvagdalt gát, nehéz gyermekágyi felépülés.

És most Benjámin története.

Reggeli után, 7:30 körül kezdődtek fájások, rendszertelen 2-3-4 percenként 30-10 másodpercesek. Apa indult be dolgozni, küldtem neki a kifényképezett fájás mérő applikációt, hogy tudjon róla: elkezdődhet ma valami. Amennyire tudtam Dominik, a kisfiam mellett nyomkodtam lelkesen az applikációt, és 8 órakor írtam Orsinak is, hogy ma valószínű estére meglesz Benjámin.

Elkezdtem csinálni a dolgomat: mostam, reggelit készítettem, sütit sütöttünk, kétféle ebéddel, pakolásztam. A fájásokat ekkor még egyedül könnyedén átlélegeztem. Ezeket speciális kismama jógán tanultam meg, úgy gondolom hasznos volt.

11 órakor észrevettem, hogy vélhetően jön ki a nyákdugó.

Szóltam a férjemnek, és hívtam Orsit is megerősítés miatt. Elkezdtem zuhanyozni, hátha rendszereződnek a fájások. Férjem dél körül érkezett haza, ebédeltünk, készülődtünk. A fájások továbbra sem voltak túl erősek, szintén 2-4 perc és 30-10 másodperc hosszúság köztiek.

14:30-kor gondoltam pihenek most már egyet, egész nap mászkáltam, álldogáltam. Ekkor ahogy lefeküdtem éreztem egy pukkanást. Nyákdugó egyben kijött, pici magzatvízzel. Hívtam Orsit újra, hogy mi legyen. Nem akartam még indulni, továbbra sem voltak erősebb fájások. Apa elkezdett fel-alá rohangálni, hogy ő ezt nem bírja, menjünk be a kórházba. Nagyon ellenkeztem, mert az előző rossz élmény miatt féltem, hogy most sem lesz meg a háborítatlanság, és mindent felgyorsítanak… A fájások továbbra sem erősödtek, sűrűsödtek.

Megbeszéltük, hogy felhívom a dokit, és akkor megnyugodhat apa is. Hívtam a dokit: mi legyen. Víz folyik, fájás van, de rendszertelen. Érthető okból mondta, hogy látatlanban nem tud erre mit mondani, menjünk be, keressük a szülésznőt és hívjuk fel hogyan állunk.

Mire a kórházhoz értünk, apa lenyugodott.

A kapuban már azt mondta, felőle maradhatunk kint is, a lényeg, hogy legyünk közel a szülőszobához. Kértem, hogy Orsit mindenképp várjuk meg együtt szeretnék velük bemenni.
A szülőszobán bemutatkozás, miért jöttünk, papírozás. Odaadtam a teljes pakkot, kicsit félve hozzátettem, hogy van ám benne egy szülési terv is biztos, ami biztos. Ezt egy osztályra érkezős vizsgálat követte (előző szüléshez képest semmi megterhelő), 5-6 cm, majd ctg (ez kint a vajúdóban, mert az alternatív szobába szerette volna menni, ahol nem volt ctg készülék). Jött a szülésznő, kellene egy véna antibiotikumnak és egy másik vérvételre. Ezt a kettőt még tudtam, hogy engedni fogom, de a branült soha, azt megtagadtam. Kicsit furán nézett, egy véna csattant is, de nem érdekelt, lényeg, hogy így oxitocint még annyira se akarjanak adni.

A ctg vizsgálat közben megjött az orvosom.

Végig kint ült a szülőszoba előtt és várt arra, hogy mikor fogjuk behívni. Egyszer sem vizsgált meg, ahogyan azt korábban kértem tőle, és abszolút nem siettetett. Elfoglaltuk az alternatív szobát, és berendezkedtünk: kád megtöltése, illóolajok, aromadiffúzor, gyertyafény, halk zene. A szülésznők szintén hagytak, nem vizsgáltak kézzel többet. Egyszer-egyszer bejöttek, hogy el ne felejtsek szólni, ha tolni kell. Mindenki attól tartott, hogy “kiesik” majd belőlem a gyerek.

19 óra körül szülesznőváltás. Egy eszméletlenül kedveset sikerült kifogni, teljesen szimpatikus volt, pozitív kisugárzással. Bemutatkozott, nézett egy szívhangot kb. 2 másodpercig, kérdezte nincs-e még toló fájás majd kiment, hagyott is minket.
Közben én váltogattam a kádat és a labdát, mikor mi esett jól. Orsi folyamatosan masszírozott, bíztatott, sok erőt adott. 19:30 körül éreztem kimerültem, hogy aludnom kell, de minimum pihenni kicsit. Lefeküdtem erőt gyűjteni. Orsi egyik oldalon, férjem másikon. Orsi masszíroz, apa bíztat, szorítom a kezét, szünetben próbálok beszélgetni, élvezni, hogy éppen nem fáj.

Egy idő után érzetem, hogy a hányingert fel fogja váltani a hányás (tanulva az előző szülésből ez jelenti azt nálam, nagyon fájnak az összehúzódások, és lassan végzünk). Ekkor már Orsit is nagyon kértem, hogy legyen valami erős ütős ötlete. Kezdtem a fejemben a gyógyszer gondolata forogni… Vissza a kádba. Jó volt. Hirtelen elkezdtem nyomást érezni, a hüvely környékén, de még nem a tolók voltak. (Gondolatban a dokival már a császárt tárgyaltam… Meg hogy kéne egy megnyugtató vizsgálat…)

Megijedtem, nem éreztem még felkészültnek magam az előző rossz élmények miatt. Pont be is jött a szülésznő, hogy szóljak ha tolnom kell. Mondtam, neki, hogy azt nem érzem, illetve a hüvelyem körül erősödik a nyomás, és egy biztató vizsgálatot most már elfogadnék, hogy valóban jól haladunk-e, és hogy mennyit kell még kibírni. Megkérdezte, hogy hol vizsgáljon: a kádban vagy kimászok? Valahogy kimászni lett inkább kedvem.

Jött a jó hír: eltűnt a méhszáj, toljak, ha úgy érzem.

Most màr éreztem. Ott az ágyon jöttek a tolók. Most jött be az orvosom is, folyamatosan kérdeztek, hogy jó-e így, akarok-e pózt váltani vagy visszamenni a kádba. Mondtam, hogy ez rossz mindenhogy, maradjunk így. Mindenki biztatott. Iszonyat jól esett. Senki se tapiz, nyomkod, feszít, könyököl. A lelkem folyamatosan boldog. Kérdezgetnek jól vagyok-e, jó-e a póz, szeretnék-e bármit változtatni, enni, inni.

Elvesztettem a fonalat, de kb. 4-5 tolásra kint volt a feje. Itt a szülésznő mondta, hogy ne nyomjak, ha nincs fájás, így tudom segíteni a gátvédelmet. Ez irtó nehéz volt, nagyon feszített, és mivel semmi fájdalomcsillapítót nem kértem – és nem is adtak -, így most érezhettem is. Ezt a fájdalmat semmihez sem lehet fogni, tolás közben mintha beszürkülne minden, éles szúró hangokat hallok belülről.

“Anyuka jön is a hajasbaba, nyugodtan nyúljon oda mindjárt kint a feje”.

Ahogy a feje megszületett már mondta a magájét. Következő tolónál derékig, aztán 20:30 perckor pedig a teljes test megszületett. Később megtudtuk: 3540 gramm, 54 cm. Öröm, kacaj, rock & roll, sikerült, imádom, szeretlek titeket.

Egyből mellkasra tették, ahol 2 órát töltött el. Újabb szerelem első látásra. Nem volt reflektor mikor született, se hangos szavak, se “kín”. Ügyesen szopizott a szülőszobán, folyamatosan ment a bőrkontakt, beszélgettünk, csodálatos volt! Felhívtuk videón anyumat, anyósomat nagyfiamat. Nagyfiam vigyorgott fáradtan, nagyon örült a tesónak, anyósom megnyugtat, hogy 2 perc múlva el is aludt. Megnyugodott a lelkem, addig nem tudott aludni, izgatott volt az események miatt.

Köldökzsinór pulzálásig nem volt elvágva! Megjött a lepény is magától. Átnézett az orvos, kell-e varrni. És nem. Semmi. El se hiszem. Juhé! Minden a mi tempónkban ment. Még mindig hihetetlen! 2 óra után jöttek, hogy elvinnék most már mérni, apa kövesse, felöltöztette, babusgatta.

Sikerült!

Minden, amit szerettem volna! Elégtételt kaptam Dominik szétmedikalizált kínzásos születése után. Meg tudom csinálni!
Boldog vagyok!