Veronika szüléstörténetében minden olyan magától értetődően egyszerű és természetes: a várandósság,  a vajúdás, a szülés és a szoptatás is. Öröm olvasni minden sorát.

Amikor megtudtam, hogy egy életet hordok a szívem alatt, azt gondoltam, hogy ez az életem legboldogabb napja! Rögtön tudni akartam, hogy mi történik a kisbabánkkal napról-napra. Hogyan fejlődik, mikor melyik testrésze, érzékszerve fejlődik. Interneten nagyon sok információt találtam. Kerestem arról könyveket, hogyan lehetséges a babánkkal kapcsolatot teremteni, amikor még odabent van! Találtam kismama-jógát, perinatális szaktanácsadó tartotta, és segített abban, hogy befelé forduljak, hogy minden idegszálammal a babánkra figyelhessek. Megismertünk (Párommal) sok-sok gyakorlati dolgot, amit majd a szüléskor használni tudunk. Az orvosunknak elmondtuk, hogy agyon fontosnak tartjuk, hogy ne avatkozzon be, háborítatlanul születhessen, gátvédelemmel, és  a baba maradhasson velünk majd a szülőszobában. Közben felkerestünk egy szülésznőt, aki elméleti oktatásban részesített, mind szülésről, mind szoptatásról. Ez több alkalommal, több órás foglalkozás volt. Mindeközben persze a Párommal minden nap nagyot sétáltunk, nagyon sokat pihentem, és sokat beszélgettünk Vele, a babánkkal. Hintaszékeztem, énekeltem, simogattam…

Azt hiszem ezek nagyban hozzájárultak ahhoz, h határozott elképzelésem volt arról, hogyan fog megérkezni közénk a kisbabánk. És azt is gondolom, hogy Ő „hallotta” ezt odabent. :-)

Pénteken éjszaka már nem nagyon tudtam aludni. Sokszor felébredtem, ez volt az egyetlen olyan éjszaka, amikor nem aludtam végig. Reggel nem bírtam reggelizni. Az volt a tervünk, hogy elutazunk utoljára Hajdúszoboszlóra, fürdeni, napozni, mert ekkor már csak 7 nap volt hátra a kiírt időpontig. Mondtam a Páromnak, hogy közeli helyre menjünk, mert ha elindulna babuci, akkor hamarabb visszaérjünk Egerbe. Kb. 9 órakor elkezdődtek a méhösszehúzódások, és nem tudtuk biztosan, hogy ez már az! Így inkább már nem indultunk sehova, hanem minden összehúzódást vártunk, figyeltük. A rendszeresség már észrevehető volt.

Délben telefonáltunk a szülésznőnknek, aki nagy tudással kérdezgetett, és abból, hogy beszéltetett, tudta, hogy még nem jött el az idő az indulásra a kórházba. A nagyszülők is aktivizálva lettek, készüljenek, mert úton az unoka. :-) 14 órakor hívtuk ismét a szülésznőnket, és akkor már azt javasolta, hogy zuhanyozzak le, és a csomaggal együtt induljunk be a kórházba. Mivel azt nagyon nem szerettem volna, hogy beavatkozzanak, húztam az időt otthon, és csak 15 óra körül értünk be a kórházba. Akkor már nagyon erőteljes méhösszehúzódásaim voltak, amiket csak lassú táncolással viseltem. A légzés – amit jógán is és szülésznőtől is tanultam- számomra létfontosságú volt!

A kórházi vajúdásunk szinte egésze a zuhany alatt ülve zajlott, szerencsém volt. :-) Nem volt beöntésem, borotválásom! A Párom ott volt Velünk, minden pillanatban figyelte, hogy vagyunk.

19.15-kor kidugta a fejecskéjét Nagy Kincső Zsófia!

Gátvédelemben Gyermek, Anya, Apa született abban a pillanatban! Rögtön rám tették, szopizott is azonnal, és leszámítva azt az időt, hogy megmérték, lemosták kissé, velem volt! A csecsemő osztályon is olyan szobát kértünk, ahol kettesben lehettünk. Az első napokban csak előtejet, kolosztrumot szopizott, de a tejtermelődés ennek hatására nagyon erősen beindult, és azóta is tart. :-)

Ahogyan leírtam ezt, meghatott újra és újra … ez ilyen. :-) Már azt gondoltam, hogy ez a nap a legboldogabb! De mára tudom, minden Vele töltött nap, a legboldogabb nap!

 

A Dúla blog további szüléstörténeteit itt találod.

Iratkozz fel a hírlevélre!