Van olyan, hogy egy dúla egy édesanyát csak egy rövid ideig kíséri, és nem a várandósság egész folyamatában. Legalább olyan fontos és örömteli feladat mellette állni a baba fogantatása idején és a várandóssága első hónapjaiban. Kedves Vali! Köszönöm, hogy megosztottad velünk szüléstörténetedet!
40. hét. Csütörtök. Immáron másodszor jelentkeztem az orvosomnál CTG-re és vizsgálatra. 8-9 perces fájások, de ez már nem újdonság, és továbbra is zárt a méhszáj. Abban maradtunk az orvosommal, hogy ha újra sűrűsödnek a fájások, induljunk a kórházba, mert akkor már biztosan szülünk. A csütörtök ezután viszonylag nyugodtan zajlott, a fájások maradtak ugyan, de éjszakára megint lecsengtek. Péntek reggelre visszatértek a fájások, és hosszas dilemmázás után végül megkértem páromat, maradjon velem otthon. Délelőtt átjött a dúla, aromaterápiás olajokkal felszerelkezve, és megmasszírozott. Ez határozottan jól esett az akkor már egyre jobban fájdogáló derekamnak. A dúla ezután magunkra hagyott, hogy pihenjek, kapcsoljak ki. Délben elvitte a nagyi a kislányunkat, éreztem, hogy addig nem fogunk haladni, amíg ott van mellettem. Ezután már nem volt kérdés, hogy most már szülni “kell”, de valahogy nagyon lassan zajlottak az események. Este megint átjött a dúla masszírozni, aztán tanácsolta, hogy menjünk el a párommal kettesben kikapcsolódni, mert nagyon görcsössé váltam. Eldöntöttem, hogy aznap szülni akarok, ahelyett, hogy hagytam volna, hogy történjenek a dolgok, ahogy történniük kell…
Szakál Szilvi képeit már megcsodálhattátok itt a Dúla blogon. Most újra nagyszerű dologra akadtam az oldalán. Fényképezőgéppel kísérte Tina vajúdását, majd a kicsi Lizi baba megszületését. Azt hiszem, nincs szükség túl sok szóra…
Ha Te is szeretnél hasonló képsorozatot, keresd Szilvit az oldalán található elérhetőségeken.
Palkóval együtt ünnepelünk: a fiatalember egy idős a blogommal. Kriszti, az édesanyja születésnapi ajándékként az ő születésének történetét küldte el nekem. Köszönöm! Ennél szebb ajándékot aligha kaphattam volna. :-)
Drága kicsi Palkó, Isten éltessen sokáig!
Julcsi lassan a 2. életévének betöltéséhez közeledett, amikor eldöntöttük, hogy lehetne még egy gyerek a háznál. Ezennel már eleve nagyobb korkülönbség lett volna, mint Marci és Julcsi között, akiknek születése között csupán 20 hónap telt el. De nem gondoltuk volna, hogy majdnem egy teljes év telik el, mire megfogan a harmadik babóca. Munkahelyemen már jeleztem, hogy baba nincs, letelik a 3 év, megyek vissza dolgozni. Mindez után a következő lehetőséggel megfogant a baba. Teljesen működött a női-anyai megérzésem, mert még semmi jele nem volt a várandósságnak, mégis magabiztosan vettem meg a tesztet, és csak ellenőrzésképpen csináltam meg. Az öröm hatalmas volt!
Esküvő után két évvel a férjemmel már nagyon úgy éreztük itt az ideje családot alapítani. Hamarosan, pár hónap próbálkozás után gazdagabbak is lettünk egy kétcsíkos teszttel. Hittük is, és nem is, sokszor nevettünk örömünkben és volt, hogy kétségbeestünk. Nagyon szép, problémamentes 9 hónap volt. A baba nőtt, és én jól éreztem magam. Nem is igazán akartam elengedni manónkat, szívem szerint életem végéig is képes lettem volna a pocakomban hordani. De tudtam, fel kell készülni a szülésre. Már korábban is felmerült bennem, hogy a férjem mellé a szülőszobán jól jönne egy másik segítség is. Egy asszonyé, aki már szült, akinek van tapasztalata, aki lelki támogatást tud nyújtani számomra és férjem számára is. Így találtam rá a neten egy dúlára, Orsira. E-mailen kerestem meg, hogy szeretném, ha kislányom születését ő is segítené. Személyes találkozás után, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot e-mailen.
Hogyan lesz egy császármetszésen átesett nőből dúla,szoptatási tanácsadó, majd szülésznő? Hogyan sikerül császármetszés után a második kisbabáját világra hozni? Gyönyörű, könnyfakasztó történet arról, hogyan találja meg Lindsey a saját nőiségéhez és hivatásához vezető utat. Szeretettel ajánlom mindenkinek!
Marci első születésnapjára készülődtünk, amikor úgy gondoltuk, hogy akár születhetne kistestvére. Mivel bátyjára, Marcira fél évet kellett várni, hatalmas meglepetés volt, hogy második babánk már az első próbálkozásra megfogant!
A terhesség elején rettentő fáradtság gyötört. Ahogy ez elmúlt, jött a boldog, gondtalan második trimeszter. Csak attól féltem kissé, hogy vajon mikor kezdődnek el a Marci-terhesség során tapasztalt epegörcseim. De mivel minden terhesség más, akkor hiába „vártam” azokat. Helyette az addig nem ismert csípőfájdalmak voltak nagyon erősek, alig vártam, hogy idekint legyen a babánk. Az első várandósságomhoz hasonlóan is magas lett kissé a cukorszintem, viszont most nem bírtam ellenállni az édességnek, fehér kenyérnek, így a fogyás immár elmaradt. Szerencsére baj nem származott a rosszalkodásomból, az önfegyelem hiányából.
Házasságunk első évfordulója felé közeledtünk, amikor úgy gondoltuk, hogy beköltözhetne közénk egy újabb családtag egy baba formájában. Fél év telt el türelmetlen várakozásban, mire megjelent az a bizonyos két csík a terhességi teszten. Az egész család nagyon örült, mindkét részről az első unoka hírét kapták. A várandósságom problémamentes volt - az enyhe terhességi diabéteszt leszámítva. A diétát nagyon komolyan vettem, ennek tudható be, hogy megkezdése után csakis fogytam, de a babánkkal minden rendben volt, így ez senkit nem aggasztott.
2009. augusztus 22-én született lányom, Léna, dúla közreműködésével. Jómagam azért döntöttem a dúlás szülés mellett, mert férjem külföldi tartózkodása miatt kétséges volt, hogy bent tud-e majd lenni a szülésnél velem. Választott orvosom és szülésznőm sem volt, úgy gondoltam, nekem más jellegű személyes támogatásra lenne szükségem a szülésnél, mint amit az egészségügyi személyzet nyújthat. Végül a férjem éppen időben hazaért, mégsem éreztem úgy, hogy felesleges lett volna dúlát kérni a szüléskíséréshez. Éppen olyan dolgokban nyújtott sokat, amikre nem is gondoltam.
Sára 2006. július 20-án reggel született 3350 grammal és 52 cm hosszúsággal. A várandósság alatt gyakran mondogattam neki a pocin keresztül, hogy korán reggel kellene, hogy szülessen, mert a nővérét nem akarom sokáig magára hagyni. Július 19-én esete a nyákdugó megadta magát. Hívtam a szülésznőmet, aki csak annyit mondott, hogy figyeljem a jeleket. Ezúttal már tudtam, hogy mire kell figyeljek.
Apás szülésre készültünk. A várandósság elejétől kezdve fogadott orvosom volt, de mivel nyár a szabadságolások ideje, így benne volt a pakliban, hogy az orvosom nem lesz bent. Ez így is lett, és hogy mégis legyen mellettem egy olyan ember, akiben maximálisan megbízom, szülésznőt fogadtam.
Június 21-én este kerültem be a kórházba. Tapasztalatlan anyukaként fogalmam sem volt, hogy mik azok a jelek, amikre figyelni kell. Persze a kórházban elmondták, hogy mik azok a jelzések, amik arra utalnak, hogy beindult a szülés, de én mégsem voltam annyira biztos magamban. Szóltunk a szülésznőnek, aki bejött velünk a kórházba.
40. hét. Csütörtök. Immáron másodszor jelentkeztem az orvosomnál CTG-re és vizsgálatra. 8-9 perces fájások, de ez már nem újdonság, és továbbra is zárt a méhszáj. Abban maradtunk az orvosommal, hogy ha újra sűrűsödnek a fájások, induljunk a kórházba, mert akkor már biztosan szülünk. A csütörtök ezután viszonylag nyugodtan zajlott, a fájások maradtak ugyan, de éjszakára megint lecsengtek. Péntek reggelre visszatértek a fájások, és hosszas dilemmázás után végül megkértem páromat, maradjon velem otthon. Délelőtt átjött a dúla, aromaterápiás olajokkal felszerelkezve, és megmasszírozott. Ez határozottan jól esett az akkor már egyre jobban fájdogáló derekamnak. A dúla ezután magunkra hagyott, hogy pihenjek, kapcsoljak ki. Délben elvitte a nagyi a kislányunkat, éreztem, hogy addig nem fogunk haladni, amíg ott van mellettem. Ezután már nem volt kérdés, hogy most már szülni “kell”, de valahogy nagyon lassan zajlottak az események. Este megint átjött a dúla masszírozni, aztán tanácsolta, hogy menjünk el a párommal kettesben kikapcsolódni, mert nagyon görcsössé váltam. Eldöntöttem, hogy aznap szülni akarok, ahelyett, hogy hagytam volna, hogy történjenek a dolgok, ahogy történniük kell…
A terhesség elején rettentő fáradtság gyötört. Ahogy ez elmúlt, jött a boldog, gondtalan második trimeszter. Csak attól féltem kissé, hogy vajon mikor kezdődnek el a Marci-terhesség során tapasztalt epegörcseim. De mivel minden terhesség más, akkor hiába „vártam” azokat. Helyette az addig nem ismert csípőfájdalmak voltak nagyon erősek, alig vártam, hogy idekint legyen a babánk. Az első várandósságomhoz hasonlóan is magas lett kissé a cukorszintem, viszont most nem bírtam ellenállni az édességnek, fehér kenyérnek, így a fogyás immár elmaradt. Szerencsére baj nem származott a rosszalkodásomból, az önfegyelem hiányából.