Gabi kismamanaplója – 7. hónap

Gabi kismamanaplója - 7. hónapAmennyire zökkenőmentesen éltem meg a második trimeszter minden pillanatát, annyira sorsfordítóan kezdődött közös utunk 7. hónapja. Talán a beköszönő és elég hosszasan itt állomásozó hidegfrontnak is volt ebben szerepe, de még rutinnal rendelkező, harmadik gyermekét váró anyaként is megriasztott az az éjszaka, amikor az egyre sűrűbben érkező fájások nem hagytak aludni. Másnap sem lett sokkal jobb a helyzet, ugyan a fájások megszűntek, a kellemetlenül feszítő alvégtájéki érzés és a sűrű méhösszehúzódás megmaradt.

Végül rászántam magam, és felhívtam a rendelőt egy soron kívüli gyógypillantásra, de nem volt szerencsém: mindenki szabadságon volt. Persze, ha nagyon erőszakoskodtam volna, be tudtam volna valahová préselni magam, de valahol mélyen nem éreztem, hogy igazán baj lenne, inkább csak a kíváncsiság vezérelt és pár nyugtató szóra vágytam. (tovább…)

Csodaszép szülések: Luca olyan gyorsan jött, hogy mindenki lemaradt róla!

Luca második babaként érkezett a családba. Mariannt, az édesanyját meglepte, hogy ilyen könnyen és ilyen gyorsan is lehet szülni, hiszen első kislánya születésének emlékei nem így éltek emlékezetében. Még egy “turbó” kisasszony, ahogy a szülészeten emlegették Lucát.

Turbó Luca megérkezett!Már este éreztem, hogy lehet, itt aznap lesz valami. Olyan furcsán éreztem magam. Nem fájt, csak mintha a hátamat éreztem volna… Aztán este 10 körül már egyre gyanúsabb lett a dolog. Mondtam is Ádámnak, lehet, hogy mindjárt szülünk. Erre ő közölte, hogy elmegy lefeküdni, hogy kipihent legyen. :-) Én is álmos voltam, ezért úgy gondoltam, hogy lefekszem én is, hátha tudok még egy kicsit aludni. De nem esett jól feküdni, ezért felkeltem. Ráültem a wc-re, mert az olyan jóleső érzés volt, hogy ott elengedhetem magam. Kényelmetlen volt, hogy fájás alatt (még nem fájt igazán, ezért nem is tudtam, hogy ez igazi fájás-e vagy csak jósló) nem tudtam rendesen kapaszkodni. Aztán kimentem a nappaliba, ahol a kanapén találtam egy jó kapaszkodóhelyet, és egy kicsit ott vajúdtam. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni és hajat mosni, és utána felébresztem Ádámot. (tovább…)

Csodaszép szülések: Csodálatos szüléstörténet

Edina testben és lélekben felkészülve várta kisfia megszületését, és ugyanígy testben és lélekben, teljes átéléssel volt jelen a vajúdás és a kitolás idején. Nem állt ellen a benne tomboló erőknek, hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok. A jelenlét, az átélt pillanatok számítottak csak. “Egyszerűen minden csak volt, és így volt tökéletes.”

Olivér születése csodaszép voltHálás köszönettel Csattos Ilona életterapeutának, aki ráébresztett a bennem rejlő tudásra, dr. Bata Barnabásnak, aki végig kísérte a várandósságomat és, JELEN volt velem a szülésnél, a siófoki kórház személyzetének, és legfőképp hálás köszönet a Férjemnek, Lacának, és a megszületett csodás babánknak, Olivérnek. Kezdjük az elején: csodálatos 9 hónapot töltöttünk el együtt, egy testben. Minden figyelmemet neki szántam. Tudtam, ha nekem jó neki is, így teljesen problémamentes babavárás után elérkezett a nagy nap: október 19! Ekkora mondta a doktor bácsi, hogy várhatjuk őt, de csak nem akart kibújni. Megtettem mindent: rengeteget kirándultunk, hátha a sok séta majd beindítja a dogokat, mindenféle születésindító bábakoktélokat ittam :o), beszéltem hozzá, győzködtem minden rendben, nagy szeretettel várjuk. A szülésre mindvégig úgy gondoltam, hogy nem lehet rá felkészülni, ahogy a pillanat hozza, majd akkor tudom, mit tegyek. Ha úgy kell lenni, akkor megindítják a szülést, ezt is elfogadtam. 2010. október 24-én megtörtént aztán minden magától. (tovább…)

Csodaszép szülések: Tudtam, hogy szülni fogok

Dittke szüléstörténetében sokkal inkább az átélt érzések és nem pedig a szülés pontos, minden részletre kitérő leírása a fontos. Esküvőtől a kicsi Dorka megszületéséig…

Két évvel ezelőtt nagyon szerettünk volna babát, de sehogy sem akart összejönni. Úgy terveztük, hogy ha teherbe esek, gyorsan szervezünk egy esküvőt, és majd csak óvatosan táncolok. Fél év próbálkozás után a párom azt kérte, jegeljük a témát, szervezzünk esküvőt, ne erőltessük azt, ami szemlátomást nem megy. Lehet, hogy még nincs itt az ideje.

Az esküvőnk májusban volt, de úgy alakult, hogy csak augusztus végén mentünk nászútra. Előre vártam, Olaszország, isteni kávék, tészták, tengeri herkentyűk. Az indulás előtt nem sokkal abbahagytuk a védekezést. Nyaralás tervezve, menzesz már itthon vár rám. A nyaralás alatt már sejtettem, hogy van egy pocaklakónk, hisz sehol nem tudtak jó kávét főzni, és állandóan paradicsomos tésztát ettem volna, holott utálom. 4 napja késett a menszim. Miután hazaértünk, elmentem a legjobb barátnőmmel egy görbe estére és szépen csendben, nem elkiabálva elmondtam neki, hogy másnap tesztelek. Reggel hajnalban kidobott az ágy, gyorsan megcsináltam a tesztet, vártam. Mire kiértem, a férjem kint ült a nappaliban rám várva. “Ezek szerint lesz egy babánk.” Csak ennyit tudtam mondani. Örültünk, féltünk és még millió érzést éreztünk egyszerre. (tovább…)

Csodaszép szülések: Sebestyén, aki a második kincsünk

A húsvéti készülődés miatt egy pár napot késett a legújabb csodaszép szüléstörténet a Dúla blogon, de azt hiszem, hogy megérte várni. :-)

Veronika szülése ez alkalommal is gyönyörű szép történet: a kicsi Sebestyén gyorsan és minden gond nélkül született. (Kincső lánya születését pedig itt olvashatod).

A második várandósság villámként csapódott ránk. :-) A lányunk nagy örömmel fogadta a hírt, hogy kistestvére érkezik, mi azonban kissé megijedtünk. Pár nap után felváltotta ezt az érzést az öröm és a várakozás. :-) Minden nap beszélgettünk Róla, a babáról, mert Kincső nagyon sokat kérdezgetett. Plusz 17 kg-nál jártam, és hetekkel a kiírt időpont előtt olyan jósló fájásaim voltak, mint első szülésemnél, csak nem voltak rendszeresek. Emiatt próbáltam többször befelé fordulni, hátha amiatt nem indul, mert szinte sose voltunk kettesben. (tovább…)

Jóslófájások

Mik a jóslófájások?

A várandósság vége felé haladva egyre gyakrabban érezheted, hogy a hasad fél-egy percre megkeményedik. Lehet, hogy naponta többször, vagy akár órákon át tartanak a kontrakciók. Ezek a jóslófájások (vagy hivatalos nevén a Braxton-Hicks kontrakciók), azaz fájdalom nélküli keményedések, és nagy valószínűséggel arra szolgálnak, hogy a méhed izomzatát felkészítsék a szülésre.

Ez még jóslófájás, vagy elkezdődött a vajúdás?

Ha először vagy várandós, bizonyára benned is felmerül a kérdés: Honnan fogom tudni a kétféle kontrakciót megkülönböztetni? Észre fogom venni, ha a szülés megindul? Igen, egészen biztosan érezni fogod a különbséget. A valódi fájások hosszabbra nyúlnak, rendszeresebben jönnek és fájdalmasabbak, mint a jóslófájások. (tovább…)

Csodaszép szülések: Kincső, aki első kincsünk

Veronika szüléstörténetében minden olyan magától értetődően egyszerű és természetes: a várandósság,  a vajúdás, a szülés és a szoptatás is. Öröm olvasni minden sorát.

Amikor megtudtam, hogy egy életet hordok a szívem alatt, azt gondoltam, hogy ez az életem legboldogabb napja! Rögtön tudni akartam, hogy mi történik a kisbabánkkal napról-napra. Hogyan fejlődik, mikor melyik testrésze, érzékszerve fejlődik. Interneten nagyon sok információt találtam. Kerestem arról könyveket, hogyan lehetséges a babánkkal kapcsolatot teremteni, amikor még odabent van! Találtam kismama-jógát, perinatális szaktanácsadó tartotta, és segített abban, hogy befelé forduljak, hogy minden idegszálammal a babánkra figyelhessek. Megismertünk (Párommal) sok-sok gyakorlati dolgot, amit majd a szüléskor használni tudunk. Az orvosunknak elmondtuk, hogy agyon fontosnak tartjuk, hogy ne avatkozzon be, háborítatlanul születhessen, gátvédelemmel, és  a baba maradhasson velünk majd a szülőszobában. Közben felkerestünk egy szülésznőt, aki elméleti oktatásban részesített, mind szülésről, mind szoptatásról. Ez több alkalommal, több órás foglalkozás volt. Mindeközben persze a Párommal minden nap nagyot sétáltunk, nagyon sokat pihentem, és sokat beszélgettünk Vele, a babánkkal. Hintaszékeztem, énekeltem, simogattam… (tovább…)

Gyermekágy

Rist Lilla újságíróval a gyermekágy történéseiről beszélgettem. Most nem a babára, hanem az édesanyára és az első 6 hétben körülötte zajló dolgokra koncentráltuk.

Gyermekágy történései

A várandósság alatt sokszor „csak” a szülés lebeg a szemünk előtt és homályba vész, mi is fog történni azután. Holott a szülést követő első hat hétben a női szervezet látványos külső és belső átalakuláson esik át. A hormonrendszer már nem a magzat védelméről gondoskodik, ilyenkor a legfontosabb céllá a kötődés kialakítása és a tejelválasztás elindítása válik. A gyermekágyas időszak orvosi értelemben a szülést követő néhány hét, tágabban értelmezve azonban az első év, mert ennyi időt vesz igénybe, amíg a tested teljesen visszatér eredeti állapotába.

Szinte drámai változás zajlik le a szülést követő órákban a női szervezetben. Ennek legfőbb oka az, hogy a méhlepény, amely korábban a terhességet védő hormonokat termelte, leválik és távozik. Az általa termelt hormonok szintje látványosan csökkenni kezd. Ugyanakkor az agyalapi mirigy még több prolaktint kezd el termelni. Ez az anyag felelős a tejelválasztás elindulásáért. (tovább…)

A szülés megindulásának jelei

Szülés előtt álló anyák által leggyakrabban feltett kérdés, hogy miről ismerik majd fel, ha a vajúdás elindult. Mikor kell bemenni a kórházba? Hogyan különböztessék meg a jósló fájásokat a vajúdás kontrakcióitól? Mi a teendő, ha megreped a magzatburok? Mit jelent a kontrakciókhoz társuló vérzés? Különösen az először szülők esetében okozhat fejtörést mindezek eldöntése. Ebben szeretnék segíteni. (tovább…)