Csodaszép szülések: Várva várt „Kismuci”
Köszönöm az eddig érkezett szép szüléstörténeteket, amik a Dúla blog pályázatra érkeztek – hétről hétre válogatok majd közülük. Kezdjük is a sort Veronika csodaszép szülésével!
Ellentétben a legtöbb szülővel, mi a férjemmel már korábban elhatároztuk, nem akarjuk tudni leendő babánk nemét. Végül ez a döntés adott egy plusz varázst a várakozásnak, amit aztán rengeteg magyarázkodás követett. „De hát milyen színű ruhát vesztek neki?” és „De hát milyen színű lesz a babaszoba?” – hangoztak el az elítélő és felháborodott kérdések. Sosem értettem, miért nem lehet ezt megérteni, hogy mi ezt választottuk. Akkor is sejtettem, hogy kisbabánk nem fog megszólni minket, mert nem csak babarózsaszín vagy babakék ruhája van, és a szobája sem pompázik ugyanezekben a színekben.
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Várva várt „Kismuci”
Szép Szüléstörténet Pályázat
Későn bújtam ágyba, éjfél is elmúlt már, kényelmetlen is volt már bárhogy is feküdnöm, hosszas vackolódás után szunnyadtam el, hogy aztán egy éles derékból a hasam aljáig sugárzó valamire ébredjek… Megörültem neki. Pontosan tudtam, hogy ez már AZ. Elkezdődött. (Gabi teljes történetét ide kattintva olvashatod el.)
Szereted a szép szüléstörténeteket, és szívesen olvasod a kismamatársak beszámolóját a vajúdásról? Ugye jól emlékszel még az első percre, amikor újszülött kisbabádat először megpillantottad, majd karjaidba vetted? Felejthetetlen órák és pillanatok ezek…
Oszd meg velünk vajúdásod és szülésed történéseit! Pozitív kicsengésű, szép szüléstörténeteket várok – akár a szülészeti intézmény és az orvos vagy szülésznő nevének feltüntetésével. Az írásodnak adj címet, és mellékelj egy fényképet, ahol kisbabád arca jól látszik. Ha több gyermeked van, több történetet is küldhetsz, ezzel is növelve a nyerési esélyedet.
Öt kategóriában várom a szüléstörténeteket:
- Természetes, hüvelyi szülés
- Császármetszés (tervezett és nem tervezett császármetszés)
- Császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC)
- Ikres szülés
- Dúlás szülés
Küldd el az írásodat, és hogy melyik kategóriába szánod 2013. június 30-ig a dula{kukac}lenardorsi{pont}hu e-mail címre!
A beküldött történetek közül hétről hétre válogatok majd a Dúla blog szüléstörténetei közé. A játékon való részvétellel hozzájárulsz ahhoz, hogy e-mail címed bekerüljön a Dúla blog adatbázisába, és hogy a későbbiekben hírlevelet küldhessek az e-mail címedre. (A hírlevelekről bármikor le tudsz iratkozni a levél végén található linkre kattintva.)
Sorsolás: 2013. július 1-én
Mit nyerhetsz?
Egy FŐDÍJ és 17 értékes nyeremény várja szüléstörténet-író gazdáját. Az összes szép szüléstörténetet beküldő között tehát 18 nyertest sorsolok július 1-én, akik a következő a babának vagy mamának is kellemes és hasznos dolgokkal lesznek gazdagabbak:
Kattints a képekre, hogy még jobban látsszon minden egyes ajándék!
A Szép Szüléstörténet Pályázat partnerei:
Részvételi lehetőség 1 fő részére egy szabadon választott Zelleitündi főzőtanfolyamon
Napjaink szédült, rohanó világában gyakran gondoljuk azt, nincs idő az egészséges táplálkozásra. Egyszerű ételekkel, könnyen elkészíthető receptekkel azonban ez nem lehetetlen! Zellei Tündi főzőestjein a kezdő és a profi konyhatündérek egészséges, cukormentes és szénhidrátcsökkentett ételek elkészítését tanulhatják meg.
A Mamami Bolt fogzáskönnyítő borostyánlánca és egy Pop-in exkluzív mintás pelenkája
A MAMAMI BOLT tulajdonosa kisgyermekes házaspár. Vallják, hogy akkor nevelhetünk boldog, a világ iránt bizalommal viseltető, abban kitűnően navigáló gyermeket, ha a folyamatosan változó elemi igényeit kielégítjük. Személyes tapasztalatuk és elhivatottságuk a garancia arra, hogy vevőik nem csak egy babaápolási termékkel, hanem egy, a mindennapjaikat segítő és szebbé tevő eszközzel, és az ahhoz tartozó szakszerű tanácsadással gazdagabban lépnek ki boltjuk ajtaján.
2 alkalmas szüléselőkészítő mélyrelaxáció óra Kuharcsik Réka hipnoterapeuta felajánlásában
A 40 perces relaxáció segíti a békés vajúdás és a gyengéd szülés lehetőségét. Nagyon szép, megnyugtató, mély élmény, ami emeli a szülés körüli időszak érzelmi minőségét is.
Az Aledi babák természetes alapanyagokból, egyszemélyes kis műhelyben készült, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által zsűrizett kézműves játékbabák. Minden baba egyedi. Ami közös bennük: a saját tervezés, a sok kézimunka, és a kedves, mosolygós arc.
Kaláka együttes 2 darabos CD csomagja a Madáretető és Kaláka Válogatás című albumokkal
A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, “szív-némaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti “eredeti dallamot”. (Kányádi Sándor gondolata a Kaláka együttesről)
70 perces kényeztető-illóolajos kismama vagy női masszázsra szóló utalvány, amely az én ajándékom
“A kismama masszázs végzésekor a test energiavonalai mentén finom, lágy ringó mozdulatokkal nyomást gyakorlok a láb, a derék, a hát és a nyak területére, hogy az igénybe vett testrészek megkönnyebbüljenek, ellazuljanak és felfrissüljenek. Aromaterápiás illóolajok segítségével lágy, simító mozdulatokkal masszírozok, ami segít a feszültségek oldásában, és a megterhelt testrészek ellazulásában.”
A Maminbaba – Hordozós latin fitness egy igazán szórakoztató, aktív, csinosító mozgásforma várandós és kisbabás anyukáknak tüzes latin zenére. A „kinti” babák ezalatt saját vagy kölcsönzött hordozó eszközökben, anyukájukra kötve ringatóznak a latin ritmusokra, a még pocakban lévők pedig bizonyára örömmámorban úsznak. Gyógytornász-hordozási tanácsadó ajánlásával.
Vida Ági kisgyermeket nevelő édesanyáknak írt új könyve, Üzletanyu Születik címmel
Vida Ági új könyve azoknak az anyáknak segít, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének visszamenni a munkahelyükre a gyermekvállalást követően. Bemutatja, milyen módszerekkel indíthat egy nő vállalkozást otthonról, a gyerekek mellől, elsősorban az internet segítségével. Megmutatja azt az utat, amit maga is bejárt az elmúlt években, ahogyan felépítette a saját vállalkozását és megosztja tapasztalatait, amiket eddig több száz ügyfelével való közös munkája során szerzett.
Panyi Zsuzsi iparművész üveg-designer divatos anya-lánya gyűrűszettje
Panyi Zsuzsi így vall az üvegékszereiről: “A szépség maga a személyiség és ez mindenkiben benne van. Egy ékszerben és kiegészítőben fontos, hogy ne vonja el a figyelmet a nőről. Szinte ne is ékszer legyen, hanem testrész, hiszen egy ilyen egyedi darab akkor válik élővé, amikor a tulajdonosa felveszi és a személyisége elkezd ragyogni. Ha egy ember jól érzi magát a bőrében és boldog, akkor nyitott a szépre, fontos, hogy harmonikus tárgyak vegyék körül és ettől még boldogabb lesz. Ez egy örök körforgás, ez egy csoda.”
“Az Illóolajok.hu weboldalon az aromaterápia alapjaival, az otthoni, biztonságos illóolaj használattal ismertetjük meg a természetes gyógymódok iránt érdeklődőket. Kizárólag kiváló minőségű olajokat, keverékeket és aromaterápiás kiegészítőket forgalmazunk. Felkutatjuk a legjobb aromaterapeuták otthon, házilag is kikeverhető, felhasználható receptjeit a leggyakrabban előforduló testi-lelki problémákra.”
“Ékszereimmel szeretném kifejezni mindazt az értéket, amit egy nő képvisel, miközben annyi területen kell helytállnia. Sokféle stílusban alkotok, egyedi megrendelésre is, hogy ne kelljen sok időt szánnod a keresgélésre. A gyöngyfűzést ki is próbálhatod, ha szükséged van egy kis kikapcsolódásra a baba mellett – akár online is.”
Kövi Szabolcs meditatív, relaxációs zenék szerzője és előadója. Zenéi kiválóan használhatóak kisbabák, gyermekek, vagy felnőttek nyugtatására, altatására, ill. relaxációhoz, meditációhoz. Lemezei a kismamák visszajelzései alapján a csecsemők elalvásában is hathatós segítséget jelentenek.
A Babahami által felajánlott szabadon választható Teething Bling fogzós ékszer
“Amikor a babának jön a foga és egész nap a karodba kívánkozik, jól jön egy segítség, ami lefoglalja, szórakoztatja a babát. A fogzós ékszereinket a mamáknak terveztük, de figyelembe vettük, hogy a babák számára is izgalmasak és biztonságosak legyenek. A Teething Blingek plasztikus anyagú orvosi szilikonból készülnek, leoldható kapoccsal.”
Családi ebéd 4 fő részére a dobogókői Walden Hotelban (italfogyasztás nélkül)
“A Walden Hotel a Pilis-hegység szívében, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, a fővárostól karnyújtásnyira található. Ha szeretne kirándulni és feltöltődni a Pilis csalogató csendjében, vagy méltóképpen megünnepelni családi ünnepeit, jöjjön el hozzánk és bízza ránk a megvalósításhoz szükséges feladatokat. Szállodánk páratlan környezete és kialakítása tökéletes kikapcsolódási, pihenési és továbbképzési lehetőséget kínál az ide látogatók számára.”
“Nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós baba – a hordozás pontosan ezt adja meg a számodra. A HORDOZÓKENDŐ ideális babahordozó eszköz, mely sokoldalúan használható újszülött kortól a gyermek 4 éves koráig elöl- csípőn- és háton hordozásra.”
Ledanna finom hímzéssel díszített gyönyörűséges várandós babája
“A várandós babáim ötlete akkor született, amikor a kislányom, Rozi még a pocakomban volt. A pocakos babákkal általában kismamákat szoktak meglepni hozzátartozók, barátok, de van aki gyermekáldásra várva vesz magának egyet, megint mások már gyermekük születése után, szép emlékeket őrizve vásárolnak ilyen babát.”
A 2004-ben alapított Jaffa Kiadó fiatal, dinamikusan fejlődő cég, amely mára a húsz legjelentősebb magyar könyvkiadó közé sorolható. A Jaffa tevékenységének középpontjában a tényirodalmi (főként a szüléssel és az egészséges táplálkozással kapcsolatos, illetve a pszichológiai, a gender studies és a történelmi témájú) kötetek és a jó minőségű bestsellerek megjelentetése áll, de fontos számukra, hogy szépirodalmi művek és művészeti könyvek is helyet kapjanak a kiadványok között.
FŐDÍJKÉNT pedig az összes Szép szüléstörténet író között kisorsolok egy családi- és babafotózást illetve videókészítést a Születésvideo stúdiójában. A kb. két órás képalkotás különböző kellékekkel és beállításokkal történik, a nyertes 10-15 db retusált képet kap nagy felbontású, letölthető fájlként és egy néhány perces családi videót DVD-n vagy külső meghajtón. A képek készülhetnek a Születésvideo budakalászi stúdiójában, vagy a megrendelő otthonában és/vagy külső helyszíneken.
A nyeremény felajánlója Bán Lilla filmrendező, operatőr, nem mellesleg két gyermek édesanyja és kétszeres taichi-világbajnok.
Írásra fel! Szeretettel várom szép szüléstörténetedet.
A Dúla blog eddigi szüléstörténeteiért kattints ide!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!
Tovább olvasom: Szép Szüléstörténet Pályázat
Csodaszép szülések: Kislányaim születése
Anita ikerbabáinak sikeres szoptatásáról már olvashattál a Dúla blogon. Az édesanyát előzőleg császárral is riogatták, de időközben megérkezett tengerentúli útjáról saját választott orvosa, és a kislányok a 40. héten természetes úton és problémamentesen megszülettek.
A 11. héten tudtam meg, hogy két kisbabám lesz. A vizsgálat közben az orvosom nagyokat hallgatott, pedig beszédes, jó kedélyű ember. Elkezdtem aggódni, hogy miért nem mond semmit. Kérdeztem tőle: – “Doktor úr, a baba jól van?” Erre ő: – “Persze. A babák jól vannak.” Így tudtam meg, hogy ikreket várok. Nagy öröm volt ez számunkra, mindig is sok gyermekre vágytam. Ekkor a kisfiam 1 éves volt. Még szoptattam. Szerencsére az orvosom nem beszélt le róla, később magától hagyta el. Egyedül a sportot tiltotta meg, pedig az első állapotosságom alatt majdnem szülésig jártam úszni és tornáztam is. Azt mondta, hogy most nem lehet, mert ikreket várok.
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Kislányaim születése
Csodaszép szülések: Beteljesült az álmom
Erika harmadik kisbabája végre úgy született, ahogy szerette volna, pedig ez alkalommal nem volt fogadott orvosa vagy szülésznője. (Az ötödik baba születését már olvashattad a Dúla blogon, amikor János, Erika férje a kicsi Barnabás születését írta meg.)
Sárit annyira vártam és vágytam, hogy egy évig nem fogant meg. Már orvosi segítség lett volna a következő lépés, amikor végre…
A születésével is húzta az időt és nyúzta az idegeinket, nem emlékszem pontosan, de kb. 10 napot hordtam túl. Bent kellett feküdnöm a kórházban, várva, hátha történik valami. Ez elég rossz érzés volt, hátrahagyva két gyereket szegény apjukra – aki egyébként derekasan állta a sarat. Kivéve a mai napig emlegetett újságpapíron tálalt vacsorát… de szerencsére én csak ennyiről tudok, és amit a mami nem tud, az nem fáj…
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Beteljesült az álmom
Csodaszép szülések: És megszületik a világ…
Brigi kisfia császármetszéssel jött világra a Péterfy Sándor utcai kórházban. A vajúdás szépen haladt, majd egy ponton megtorpant, és az orvos a műtéti befejezést választotta. A kicsi Tomi ennek ellenére sem kellett nélkülözze megszületése után a testközelséget: a Dúla blogon már bemutatott apai “szőrkontaktusban” lehetett része.
Csütörtök este kezdődött. Valami furcsa volt, de nem tudtam hova tenni. Nem fájások voltak, csak amolyan emésztési zavarnak tűnt. Ekkor már nagyon türelmetlen voltam, annak ellenére, hogy még csak 3 nappal hordtam túl Tomit. Már egy hónappal korábban is nyitva volt a méhszáj egy ujjnyira, így én, nagy „szakértő”, gondoltam úgyis korábban fog jönni a kiírt időpontnál. Hát tévedtem. Péntek hajnalban, 4 óra körül ébredtem. Szabályos 7 perces fájásaim voltak. Nem volt vészes, így gondoltam ágyban maradok, nem keltem fel még Apát, aludjon csak. A fájások nem szűntek, ezért elmentem zuhanyozni, minthogy megtanultam Edina Kismamatornáján, ha ezek jósló fájások, akkor a meleg víz hatására enyhülnek. Hát az enyémek nem enyhültek, sőt!
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: És megszületik a világ…
Csodaszép szülések: A szemében ott volt még az egész világ
Adriennek kijutott az izgalmakból. Kislánya lombikbabaként fogant, majd a várandósság végéhez közeledve egy ultrahangos vizsgálaton egy gyanús kis foltot fedeztek fel a baba veséje felett. A vajúdás is mozgalmasra sikeredett, de a szülés utáni pillanatok minden nehézséget feledtettek a szülőkkel.
Sára lányom születése régen várt és sok izgalommal járó esemény volt. 2009. júniusában született. Lombikbaba, aki 6 évvel a „babát szeretnénk” mondatunk elhangzását követően vált valósággá. Emlékszem, 38 hetes kismama voltam, amikor befejeződött a fürdőszoba felújításunk. Törölgettem, mostam, takarítottam napokig, létráztam a függönyökkel és azon mosolyogtam magamban, hogy akár már jöhetne is a kicsi. Volt minden. Hidegfront, melegfront, telihold – gyerek továbbra is pocakban volt. Egy nappal a terminus után az orvosom megvizsgált és mivel már ujjnyira nyitva volt a méhszáj, azt tanácsolta, ne menjek haza. Mivel 37 hetesen fedezte fel ultrahangon, hogy van egy folt a kislányunk bal veséje felett, meg lombikbaba, és terminuson túl vagyunk, hát várjunk másnapig. Ha addig nem jön a baba, indítsuk be a szülést. Annyira készültem a természetes kezdetekre, az otthoni vajúdásra, nagyon csalódott lettem.
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: A szemében ott volt még az egész világ
Csodaszép szülések: Beni a Föld napján megérkezett közénk
Véget ért a szabadság és a pihenés, és egy kis szünet után újra egy csodaszép szüléstörténetet olvashatsz a Dúla blogon. Bogi második babájának, Dorkának a születését már megírta, most Benié következik. A kisfiú is a Szt. Imre Kórházban jött világra.
Benivel 2008. április 16-ára voltunk kiírva, de az aznapi ctg-n tisztán látszódott, hogy még egyáltalán nem kívánkozik kifelé. A doktorunk (dr. Bálint Balázs) végignézte aznap az összes ultrahang leletünket és megállapította, hogy nagy valószínűséggel egy héttel később fog érkezni a babánk. Nem maradt más hátra, mint az, hogy várunk… Vártunk is, mire végre eljött a vasárnap reggel (április 20.), amikor is azt vettem észre, hogy a nyákdugóm szakaszosan távozik s közben teljesen rendszertelenül görcsölgetek. Úgy volt, hogy aznap be kell mennünk a kórházba nst-re, mert a 40. betöltött héttől már kötelező a heti kettő. Felhívtuk Kondor Katát, a szülésznőnket, aki mondta, hogy ha elkezdtem fájdogálni, akkor inkább ne menjünk nst-re, várjunk, hátha szülés lesz belőle. Déltől már rendszeresek kezdtek lenni a fájások, 10 percenként jöttek, viszont alig tartott egy-egy fájás tovább 20-30 másodpercnél. Délutánra már 6-7-8 perces fájásaim voltak, egyre erősebbek, viszont még mindig nagyon rövidek. Este 10 körül már olyan 5 perceseket mértünk, ezért gondoltuk jobb, ha bemegyünk a kórházba.
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Beni a Föld napján megérkezett közénk
Csodaszép szülések: A februári tavasz kicsalogatta Dorka-babát
A választott orvos külföldön, a választott szülésznő pedig továbbképzésen – izgalmasan indult Bogi vajúdása. Végül minden a lehető legjobban alakult, a kicsi lány az ügyeletes orvosnál, de a választott szülésznővel, szép és nyugodt körülmények között született meg.
Pocaklakónk 2011. február 3-án este fürdés után lefekvéskor úgy gondolta, hogy a Visszatérés a kék lagúnába c. filmet ő nem akarja tovább nézni és inkább „kihúzta a dugót”. Hát mit mondjak, nem a legjobbkor, nem így terveztük (vagyis így terveztük, csak pont egy héttel későbbre), de hát ember tervez… Én pl. még jó sok melót terveztem péntekre, Dávidnak, a férjemnek egy továbbképzésen kellett volna ülnie, Kondor Kata szülésznőnknek a szoptatós suliban lennie, a dokink (dr. Bálint Balázs) meg éppen külföldön volt még.
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: A februári tavasz kicsalogatta Dorka-babát
Csodaszép szülések: Luca olyan gyorsan jött, hogy mindenki lemaradt róla!
Luca második babaként érkezett a családba. Mariannt, az édesanyját meglepte, hogy ilyen könnyen és ilyen gyorsan is lehet szülni, hiszen első kislánya születésének emlékei nem így éltek emlékezetében. Még egy “turbó” kisasszony, ahogy a szülészeten emlegették Lucát.
Már este éreztem, hogy lehet, itt aznap lesz valami. Olyan furcsán éreztem magam. Nem fájt, csak mintha a hátamat éreztem volna… Aztán este 10 körül már egyre gyanúsabb lett a dolog. Mondtam is Ádámnak, lehet, hogy mindjárt szülünk. Erre ő közölte, hogy elmegy lefeküdni, hogy kipihent legyen. :-) Én is álmos voltam, ezért úgy gondoltam, hogy lefekszem én is, hátha tudok még egy kicsit aludni. De nem esett jól feküdni, ezért felkeltem. Ráültem a wc-re, mert az olyan jóleső érzés volt, hogy ott elengedhetem magam. Kényelmetlen volt, hogy fájás alatt (még nem fájt igazán, ezért nem is tudtam, hogy ez igazi fájás-e vagy csak jósló) nem tudtam rendesen kapaszkodni. Aztán kimentem a nappaliba, ahol a kanapén találtam egy jó kapaszkodóhelyet, és egy kicsit ott vajúdtam. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni és hajat mosni, és utána felébresztem Ádámot.
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Luca olyan gyorsan jött, hogy mindenki lemaradt róla!
Csodaszép szülések: Csodálatos szüléstörténet
Edina testben és lélekben felkészülve várta kisfia megszületését, és ugyanígy testben és lélekben, teljes átéléssel volt jelen a vajúdás és a kitolás idején. Nem állt ellen a benne tomboló erőknek, hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok. A jelenlét, az átélt pillanatok számítottak csak. “Egyszerűen minden csak volt, és így volt tökéletes.”
Hálás köszönettel Csattos Ilona életterapeutának, aki ráébresztett a bennem rejlő tudásra, dr. Bata Barnabásnak, aki végig kísérte a várandósságomat és, JELEN volt velem a szülésnél, a siófoki kórház személyzetének, és legfőképp hálás köszönet a Férjemnek, Lacának, és a megszületett csodás babánknak, Olivérnek. Kezdjük az elején: csodálatos 9 hónapot töltöttünk el együtt, egy testben. Minden figyelmemet neki szántam. Tudtam, ha nekem jó neki is, így teljesen problémamentes babavárás után elérkezett a nagy nap: október 19! Ekkora mondta a doktor bácsi, hogy várhatjuk őt, de csak nem akart kibújni. Megtettem mindent: rengeteget kirándultunk, hátha a sok séta majd beindítja a dogokat, mindenféle születésindító bábakoktélokat ittam :o), beszéltem hozzá, győzködtem minden rendben, nagy szeretettel várjuk. A szülésre mindvégig úgy gondoltam, hogy nem lehet rá felkészülni, ahogy a pillanat hozza, majd akkor tudom, mit tegyek. Ha úgy kell lenni, akkor megindítják a szülést, ezt is elfogadtam. 2010. október 24-én megtörtént aztán minden magától.
Tovább olvasom: Csodaszép szülések: Csodálatos szüléstörténet































