Épp a múlt héten hirdettem meg a Dúla blog új tapasztalat-megosztós játékát, amikor levelet kaptam Anikótól. Micsoda „véletlen”, hogy épp akkor és épp ezt az írást küldte el nekem. Egy csodaszép vallomás az anyává válásról és az általa – nem minden nehézség nélkül – bejárt útról. Számára a hordozás jelentette a megoldást: babája alvási nehézségei varázsütésre megszűntek, és testközelség a sikeres és hosszan tartó szoptatásban is segítséget jelentett. A kislány azóta már óvodás, Anikó pedig az otthon töltött évek alatt megtalálta a hivatását. Hordozási tanácsadóként dolgozik, és ehhez kapcsolódóan szerkeszti a Hordozni jó! című oldalát.
Úgy hozta az élet, hogy már 30-as éveimet tapostam, mire édesanya lettem.
Addigra már elég sok tapasztalaton túl voltam: elvégeztem jó pár felsőfokú iskolát, másoddiplomákat szereztem (köztük többet párhuzamosan, munka mellett); dolgoztam vezetőként, felelős beosztásban – szóval az életem nem szűkölködött sem feladatokban, sem kihívásokban, sem felelősségben. És én mindig helytálltam.
Alapvetően nagyon racionális voltam, amolyan „észlény” a szónak abban az értelmében, hogy szinte mindent „agyban” döntöttem el, tudatosan kontrolláltam stb. Határozott és pontos elképzeléseim voltak a világról és arról, hogy a dolgoknak hogyan kell lenniük, mi hogyan helyes stb.
