Bábaportré: Kondor Kata – 1. rész

Dúla blogon tavaly ilyenkor indult a szülésznőket bemutató Bábaportré sorozat. Most Kondor Katát, a Szent Imre Kórház szülésznőjét mutatom be, aki társaival együtt a Liliom Bábakonzultáció tagja.

Kondor Kata a Szent Imre Kórház szülésznőjeNagyon érdekes lehet, hogy hogyan választottad a szülésznői hivatást. Úgy tudom ezt elképzelni, hogy egy szép saját szülésélmény vagy egy vonzó személyiségű bába hatására lesz valaki szülésznő. Nálad hogyan történt?

Eredetileg erdőmérnöknek készültem – és a családi hagyományoknak megfelelően az is lettem. Már nagy pocakkal diplomáztam, és utána még két gyereket szültem viszonylag rövid idő alatt. Amikor a legkisebb két éves lett, majd Sopronból Budapestre költöztünk, akkor kezdtem el gondolkozni, hogy most mi lesz velem. Az erdészkedés nem igazán működik 3 gyerekkel, Budapesten, ráadásul azt is éreztem, hogy nem ez az én utam. Aztán a sógornőm egy játszótéri beszélgetés során felvetette, hogy tulajdonképpen miért is nem tanulok szülésznőnek? Az ismerősök és barátok ugyanis gyakran hozzám fordultak tanácsért a várandósságuk alatt, illetve akkor is, amikor a kisbabájuk megszületett. Előbb elhessegettem magamtól a gondolatot, hogy 28-29 évesen valami egészen újba fogjak bele, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat. (tovább…)

Bábaportré: Bottyán Emese – 2. rész

Most Bottyán Emesével, a Szent Imre Kórház szülésznőjével készült beszélgetés folytatását olvashatod a Dúla blogon. A bábaportré 1. részére, kattints ide.

Update: Emese jelenleg külföldön dolgozik.

Bottyán Emese a Szent Imre Kórház szülésznőjeAz apás szülés ma már teljesen általánosnak mondható. Milyen változások történtek még az utóbbi években, amiket a legfontosabbnak gondolsz? Van-e olyan terület, ahol véleményed szerint még változásra lenne szükség?

Az apák jelenléte ma már valóban általános. Hogy ez mennyire jó vagy helyén való, nagyon változó, és nagyon egyéni. Azt gondolom, elsősorban azért vannak ott az apák a szülőszobán, mert nincsenek ott a nővéreink, barátnőink, anyáink. Kell egy „kívül álló” támasz, aki segít, aki megvéd. Van olyan férfi, akinek ez maximálisan testhezálló, és van, akinek nagyobb kihívást jelent. Mindenesetre azt gondolom, az együtt-szülés az együtt-gondolkodás és együtt-döntés eredménye legyen. (tovább…)

Bábaportré: Bottyán Emese – 1. rész

Folytatódik a Dúla blogon a szülésznőket bemutató Bábaportré sorozat. Ez alkalommal Bottyán Emesét, a Szent Imre Kórházban dolgozó fiatal, háromgyermekes bábát mutatom be. Emese a Liliom Bábakonzultáció tagjaként tevékenykedik.

Update: Emese jelenleg külföldön dolgozik.

Bottyán Emese szülésznő a Szent Imre Kórházban dolgozikNagyon érdekes az ember életében, hogy hogyan választ hivatást. Nálad hogy történt? Úgy tudom ezt elképzelni, hogy egy szép saját szülésélmény vagy egy vonzó személyiségű bába hatására lesz valaki szülésznő. Nálad hogyan történt?

Sem a szűk, sem a tág családi és baráti körben nem volt bába, illetve szülésznő. Nem tudom, hogyan és miért, de egész fiatal tini koromtól kezdve „tudtam”, hogy bába szeretnék lenni. Természetes és varázslatos volt számomra a gyermekvárás és a baba megérkezése. Valahogy mindig ezt szerettem volna csinálni: jelen lenni a várandósság és a szülés-születés idején. Saját élményeimre gondolva: sosem féltem a szüléstől! Számomra az olyan, mint a víz, vagy a levegő. Végzett szülésznőként szültem az első fiamat, akit medencevégű fekvés miatt a várt idő előtt császármetszéssel segítettek a világra. Nagyon szerettem volna természetesen szülni, és a császármetszés nagy csalódás volt. Sokat dolgoztam rajta, és ma úgy gondolom, hogy semmi nem véletlen – ez sem. Kellett az utamhoz. Ezután ismertem meg olyan szülésznőket, orvosokat, akiknél szívesen szültem a következő gyermekeimet, és akik mind szakmailag, mind emberileg nagy segítségemre voltak  a várandósságaim és szüléseim során. (tovább…)

Csodaszép szülések: Beteljesült az álmom

Erika harmadik kisbabája végre úgy született, ahogy szerette volna, pedig ez alkalommal nem volt fogadott orvosa vagy szülésznője. (Az ötödik baba születését már olvashattad a Dúla blogon, amikor János, Erika férje a kicsi Barnabás születését írta meg.)

Sára baba gátvédelemmel születettSárit annyira vártam és vágytam, hogy egy évig nem fogant meg. Már orvosi segítség lett volna a következő lépés, amikor végre…

A születésével is húzta az időt és nyúzta az idegeinket, nem emlékszem pontosan, de kb. 10 napot hordtam túl. Bent kellett feküdnöm a kórházban, várva, hátha történik valami. Ez elég rossz érzés volt, hátrahagyva két gyereket szegény apjukra – aki egyébként derekasan állta a sarat. Kivéve a mai napig emlegetett újságpapíron tálalt vacsorát… de szerencsére én csak ennyiről tudok, és amit a mami nem tud, az nem fáj… (tovább…)

Csodaszép szülések: És megszületik a világ

Brigi kisfia császármetszéssel jött világra a Péterfy Sándor utcai kórházban. A vajúdás szépen haladt, majd egy ponton megtorpant, és az orvos a műtéti befejezést választotta. A kicsi Tomi ennek ellenére sem kellett nélkülözze megszületése után a testközelséget: a Dúla blogon már bemutatott apai “szőrkontaktusban” lehetett része.

Tomi császármetszéssel születettCsütörtök este kezdődött. Valami furcsa volt, de nem tudtam hova tenni. Nem fájások voltak, csak amolyan emésztési zavarnak tűnt. Ekkor már nagyon türelmetlen voltam, annak ellenére, hogy még csak 3 nappal hordtam túl Tomit. Már egy hónappal korábban is nyitva volt a méhszáj egy ujjnyira, így én, nagy „szakértő”, gondoltam úgyis korábban fog jönni a kiírt időpontnál. Hát tévedtem. Péntek hajnalban, 4 óra körül ébredtem. Szabályos 7 perces fájásaim voltak. Nem volt vészes, így gondoltam ágyban maradok, nem keltem fel még Apát, aludjon csak. A fájások nem szűntek, ezért elmentem zuhanyozni, minthogy megtanultam Edina Kismamatornáján, ha ezek jósló fájások, akkor a meleg víz hatására enyhülnek. Hát az enyémek nem enyhültek, sőt! (tovább…)

Csodaszép szülések: Villám Borcsi

És még egy gyors baba, Borcsi. :-) Briginek, az édesanyjának is meglepetést okozott a születése, holott második babaként érkezett a családba. Ez alkalommal is minden a lehető legjobban alakult.

Villám Borcsi megszületett!Ide most egy születéstörténetet kellene leírnom, de ennek sajnos nem lenne hosszú a leírása, inkább az előtte lévő két nap izgalmas. Történt, hogy 2008. április 3-án megszületett első gyermekem, Barnus. Szerencsé voltam, mert könnyen ment minden, nem volt beavatkozás, csendben ért minket az első csoda. Kis csomagunk kisangyal volt első fél évében, nem is gondoltunk arra, hogy ez változni fog, hát kedvet kaptunk egy következő babához. Újra átélni a pocakos 9 hónapot, a tudatot, hogy ketten vagyok, a csuklásokat, a rugdosásokat… Teltek-múltak a napok és második babánk pocakos élete is kezdett a végéhez érni, hogy napvilágot látva elinduljon kinti életében. (tovább…)

2018-02-07T12:12:36+00:00Kategória: Szüléstörténetek|Címke: , , , |

Csodaszép szülések: Luca olyan gyorsan jött, hogy mindenki lemaradt róla!

Luca második babaként érkezett a családba. Mariannt, az édesanyját meglepte, hogy ilyen könnyen és ilyen gyorsan is lehet szülni, hiszen első kislánya születésének emlékei nem így éltek emlékezetében. Még egy “turbó” kisasszony, ahogy a szülészeten emlegették Lucát.

Turbó Luca megérkezett!Már este éreztem, hogy lehet, itt aznap lesz valami. Olyan furcsán éreztem magam. Nem fájt, csak mintha a hátamat éreztem volna… Aztán este 10 körül már egyre gyanúsabb lett a dolog. Mondtam is Ádámnak, lehet, hogy mindjárt szülünk. Erre ő közölte, hogy elmegy lefeküdni, hogy kipihent legyen. :-) Én is álmos voltam, ezért úgy gondoltam, hogy lefekszem én is, hátha tudok még egy kicsit aludni. De nem esett jól feküdni, ezért felkeltem. Ráültem a wc-re, mert az olyan jóleső érzés volt, hogy ott elengedhetem magam. Kényelmetlen volt, hogy fájás alatt (még nem fájt igazán, ezért nem is tudtam, hogy ez igazi fájás-e vagy csak jósló) nem tudtam rendesen kapaszkodni. Aztán kimentem a nappaliba, ahol a kanapén találtam egy jó kapaszkodóhelyet, és egy kicsit ott vajúdtam. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni és hajat mosni, és utána felébresztem Ádámot. (tovább…)

Csodaszép szülések: Oscar díjas alakítás

Manapság szerencsére már mindenütt természetes, hogy az édesapák is jelen lehetnek a szülőszobán. Andrea vajúdása során megtapasztalhatta, hogy mennyit számítanak férje biztató, kedves szavai és támogató jelenléte. Oszkár a kisfia, és Oscar díjas a párja. :-)

Kisfiam 5 éves lesz májusban, de a születése napját sohasem feledem el. Olyan jól sikerült az apás szülés, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Persze csak akkor, ha a házaspár lelki közösségben is áll egymással.

Minden idők legnagyobb vízállását mérték 2006. május 22-én Szegeden. A Tisza 10 méter felett járt, nem kis aggodalmat okozva a város lakóinak. Ezen a nevezetes napon éjjel 12 órakor ébredtünk Hódmezővásárhelyen, amikor elfolyt a magzatvizem. A fogadott szülésznőm, Szűcs Julika szintén vásárhelyi lakos volt. Meg volt beszélve, bármikor telefonálhatok, ha elérkezettnek látom az időt. Kocsiba pattantunk az éj leple alatt, és a szülésznő lakása felé vágtattunk. Percek alatt összekapta magát, és indultunk a 25 km-re fekvő megyeszékhelyre Szegedre, a nőgyógyászati Klinikára. Útközben már 3-4 perces fájásaim voltak – félő volt, hogy nem érünk be időben, de ő mindvégig bátorított, és hasznos tanácsokkal látott el. Szegedre érkezve, az árvíz miatt sokat keringtünk a kocsival, hisz a rakpart le volt zárva, sőt ekkor van a Hídi vásár is Szeged napján, az árusok is elzárták az utunkat a Klinika felé. (tovább…)

Bábaportré: Rákóczi Ágnes – 2. rész

Rákóczi Ágnes szülésznőSzerinted mely könyveket érdemes elolvasni a szülésre való felkészülés során?

A felkészülésre ajánlott könyvek között vannak igen jók, de az a tapasztalatom, hogy ezekben is találhatók kevéssé használható részek. Ina May Gaskin „Útmutató szüléshez” könyve például kitűnő, de a szüléstörténeteiből kevés állná meg a helyét a magyar viszonyok között. Jónak tartom azután Stadelmann Bába válaszol című kötetét is, és a természetes vajúdásra és szülésre készülve Noll Andrea Nandu újonnan megjelent Vajúdástámogatás mindenkinek című könyvét is. Amire minden szülő figyelmét külön felhívom, hogy ne csak magára a szülésre, hanem az azt követő időszakra is készüljenek. (tovább…)

Bábaportré: Rákóczi Ágnes – 1. rész

A Dúla blog most induló új interjú-sorozatában szülésznőket – avagy bábákat – szeretnék bemutatni. Szüléskíséréseik kapcsán olyan sok fontos tapasztalatot és érzést gyűjtöttek és éltek át, ami nagy segítségedre lehet, ha épp kisbabát vársz. Elsőkét dr. Rákócziné Krämer Ágnest kérdeztem, aki amellett, hogy szülésznő, perinatális és IBCLC vizsgát tett szoptatási szaktanácsadó is egyben, és az István Kórház szülészetén dolgozik.

Rákóczi Ágnes szülésznőNagyon érdekes lehet, hogy hogyan választottad a szülésznői hivatást. Úgy tudom ezt elképzelni, hogy egy szép saját szülésélmény vagy egy vonzó személyiségű bába hatására lesz valaki szülésznő. Nálad hogyan történt?

Sem az egyik, sem a másik. Régen azt mondtam, hogy a véletlen sodort engem erre a pályára, de ma már – az önismereti munkának köszönhetően – sokkal inkább úgy gondolom, hogy a magzati létem és a születésem élménye az, ami miatt a szülésznő lettem. Eredetileg porcelánfestőnek készültem. Aztán egyszer elkísértem egy barátnőmet az egészségügyi iskola csecsemőgondozást bemutató órájára. Az ott látottaktól annyira elvarázsolódtam, hogy hazamenve eldöntöttem, hogy nem megyek Herendre, sokkal inkább az egészségügyi iskolába szeretnék járni. Élveztem a tanulást, és a gyakorlati órákat is nagyon szerettem. Érdekes, hogy a szülészeti gyakorlat akkor még nem fogott meg. Később, amikor a Szabolcs utcai kórházba kerültem, műtősnő szerettem volna lenni. Ennek kapcsán iskolázott be a munkahelyem a szülésznőképzőbe. Gyakorlatorientáltan tanultunk: heti egy nap iskola, a többi napon pedig munka a kórházban. A tanulás tutori rendszerben zajlott, azaz egy szülésznőhöz voltunk beosztva, aki felelt értünk. Ezek az évek és ez a szülésznő, Bruckner Ica meghatározó volt számomra a későbbi szülésznői hivatásom során. Icától nem csak szakmai jártasságot tanultam, hanem emberséget is: azt, hogy hogyan kell a szülő nőkhöz közelíteni és empatikusan bánni velük. Azt is megtanultam tőle, hogy az érzéseket sem kell távol tartanunk magunktól a munkánk során. Az élet szépen terelgetett engem abba az irányba, hogy szülésznő legyek. És azt kell mondjam, ma már el sem tudnám képzelni, hogy mást csináljak. (tovább…)

ÍRJ NEKEM!