Erika harmadik kisbabája végre úgy született, ahogy szerette volna, pedig ez alkalommal nem volt fogadott orvosa vagy szülésznője. (Az ötödik baba születését már olvashattad a Dúla blogon, amikor János, Erika férje a kicsi Barnabás születését írta meg.)

Sára baba gátvédelemmel születettSárit annyira vártam és vágytam, hogy egy évig nem fogant meg. Már orvosi segítség lett volna a következő lépés, amikor végre…

A születésével is húzta az időt és nyúzta az idegeinket, nem emlékszem pontosan, de kb. 10 napot hordtam túl. Bent kellett feküdnöm a kórházban, várva, hátha történik valami. Ez elég rossz érzés volt, hátrahagyva két gyereket szegény apjukra – aki egyébként derekasan állta a sarat. Kivéve a mai napig emlegetett újságpapíron tálalt vacsorát… de szerencsére én csak ennyiről tudok, és amit a mami nem tud, az nem fáj…

Egyik reggel végre úgy döntöttek az orvosok, megindítják a szülést, este kapok tágító zselét és aztán hajrá!

Itt el kell mondanom, hogy nem volt fogadott orvosom. Abban az időben robbant ki a hálapénz-botrány, én meg úgy döntöttem, nem fizetek azért, hogy kedvesen mosolyogjon rám valaki, akinek amúgy is kötelessége lenne a legjobb ellátást nyújtania. A régi doktor bácsinkhoz megpróbáltunk bejutni egyszer, összekapartuk rá a pénzt, és lekéstük a vonatot… az asszisztens közölte, kérjünk új időpontot, mire mi csak azért se, a pénzen meg vettünk egy vödör legót a gyerekeknek… Hát így vártam én a szülést, persze az előző “élmény” hatása alatt, rémálmokkal és félelmekkel…

Estére bejött hozzám János, együtt vártuk a csodát. A légkör egészen más volt, mint Kecskeméten, csudahelyes szülésznő beszélgetett velünk, kávézott Jánossal, még aludni is hagyta… Családias, barátságos hangulatban vártuk, mikor jönnek végre a fájások.

Erika es Sára a szülés utánNem tudom, mikor kezdődött, de nem volt vészes, nem éreztem kétségbeesettnek se magam, mint Hanna születésénél, azt éreztem, részese és irányítója vagyok az eseményeknek, ÉN szülök, és a körülöttem levők csak segítenek és lesik a kívánságaimat. Labdát hozott a szülésznő, zuhanyozni küldött meg sétálni, nem kényszerített senki feküdni és szenvedni. Aktívan vajúdhattam, szinte éreztem a tágulást, magával ragadott az egész esemény! Nem is nagyon emlékszem, mikor jött a tolófájás és hogyan, csak arra, hogy több szülőszobán kellett keresztülmennünk Jánossal, és mindnél megkérdeztük: “Ez az?” de nem az volt, gyerünk tovább… egyszer csak a szülőágyon feküdtem. Addigra két másik, idősebb szülésznő jött a nappalos műszakra, összeszokott barátnőknek tűntek, jópofák és mégsem jópofizók. Emlékszem, azt hajtogattam, meghalok, mire egyikük azt mondta, ne most, ő még nem akar csíkos pizsit… hastáncos zenét tett be, meg valami videót néztek a többiekkel, ahol, fellépett… Na aztán amikor nyomtam, jött az újabb csoda: a másik szülésznő kérte, hogy most ne, és közben kigördült a buksi, se vágás, se repedés! Ez a gátvédelem, akkor tudtam meg… előtte nem is mertem álmodni ilyenről. “Ezt hogy csinálta?!” – kérdeztem, mire ő szerényen: “Több mint 20 év tapasztalat…” Sári kibújt lilán és hurkásan, megkaptam egy kicsit, és akkor vééégre odaért az ügyeletes orvos is… Sári orvos nélkül, mindenféle komplikációtól mentesen jött világra, csodás élmény volt!

A többire nem is emlékszem, csak arra az eufóriára, ami napokig eltöltött… Tényleg gyógyír volt mindenre, egy szuszogó, nyöszörgő és szopizó kis csomag… 3650 gramm volt és papíron 50 cm, ám a háromhetes mérésen derült ki, hogy csak 46 cm. Kis gombócka volt, egy apró manó elálló fülekkel… És egyéves koráig még haja is alig volt, utána indult be ez a göndör burjánzás…

Olvass még csodaszép szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!