Az apa által megírt szüléstörténetek nagy kedvenceim. A nőitől eltérő látásmód és az apai humor teszi színessé a Csodaszép szülések mai írását.

Szerintem az egész a megasztárral kezdődött (jó, igaziból 9 hónappal ezelőtt, de ezt hagyjuk…). Szóval Erika nyűgös 9 hónapon van túl, de a megasztár segített a szülésben. Hogy hogyan? Az elődöntő nagyon (NEM)tehetséges előadói, Bikicsunáj és társai. Én sajnos nem láttam, mert egy kedves barátom látogatott meg, mi kint az udvaron beszélgettünk, a család bent pukkadozott a nevetéstől. Eri már nem bírta, fájt a hasa, görcsölt, inkább kijött hozzánk.

Pár nappal később amikor a You Tube-on megmutatta nekem, szintén fájások… Gondoltam, a gyerek vagy profi zenész lesz, vagy ilyen dilettáns mint ezek, ki akar jönni, hogy megmutassa a tehetségét.

És a szülés… na mikor indult be? A szombati megasztár kezdete után: Sugera-bugera és társai. :) Jómagam betegen senyvedtem, minden köhögésre fájt a hátam, hát nem örültem, hogy most szülünk. Jakabnak törött a keze, én beteg, végre nem dolgozom, meg tudom nézni az idiótákat a tévében…

Eri telefonon beszélget J-tal, jól kihasználva a híváskedvezményt. Egyszer csak szól: APA, FOLYIK A MAGZATVÍZ!!!!!!! – és beszélget tovább telefonon… Míg Eri elment zuhanyozni, rácsörögtem a nagyon kedves 6 gyermekes családra, és néhány perc múlva megjött a két nagylány: Vivi és Timi csupa izgalomban, érdeklődve, bő segítő szándékban. Ja azt nem is mondtam, hogy “RÖGTÖN MEGGYÓGYULTAM” … az adrenalin a legjobb gyógyszer. És megérkezett a lányok anyukája még két gyerekkel, hangosan örülve, én meg telefonálnék, jöjjön már a mentő. A diszpécser (szerény, halk hangú ember) nem hallotta a telefonban, hogy mit mondok.

Kérdezte:

– Elfolyt-e a magzatvíz?

– Igen!

– Vannak-e fájások, hány percesek? (Papagájként szajkózva kérdezgettem Erikát…)

– Nincsenek.

– BIguifwfzisflsus?

– …elnézést nem hallom …

– buwpswuojfejröfff?

– Tudna egy kicsit hangosabban beszélni?

– Nem, ő már így is hangosan beszél, nálunk nagy a zaj!

– Igen, elnézést… – És kiabálok a többieknek, hogy: CSEND LEGYEN, NEM HALLOK SEMMIT!!! (Közben megszámoltam, hányan vagyunk az 50 nm-es lakásban: 5-6-8-10!!! Mi?!)

Mondták, hogy majd jön a mentő, készülődtünk, bőrönd a cserépkályha mellett, a stb. a helyén meg ilyesmi, de jó, hogy már majdnem egy hónapja összepakoltuk… Aztán tényleg megjött a mentő, az eső persze esik… Eri beszáll, én meg a bőrönd elcsúszunk a vizes füvön. A mentős bácsi 3 gyermekes apuka, már 27 baba született a karja közt, nagyon reméltem, hogy nem mi leszünk a 28-ik.

Cegléd, kórház, 1.emeleti szülészet. Örömmel vettem, hogy a kedvenc szülésznőnk van szolgálatban. Én az apaváróban vagyok. Az egyik falon nagy plakát: HOGYAN TEGYÜK TISZTÁBA A BABÁT? (azt hiszem, ezt már tudom). Másik oldalon a Házirend szigorú szabályai. Itt még 5 perc is 1 órának tűnik, nemhogy 30-40 perc. Közben bejött a Doktor bácsi:

– Apuka, reggelig nem lesz itt semmi, szerintem haza is mehet, ha közlekedési eszközzel jött, de meg is várhatja, de felesleges. Láttam, hogy egy kicsit szórakozott, de hát főorvos, csak tud valamit. Magamban mondom, hát még jó, hogy közlekedési eszközzel jöttem, nem gyalogolok át Nagykőrösről egy terhes nővel, de ezt nem játszom el még egyszer, az első szülésnél is ez volt.

Beengedtek. Erikán ctg, túl van az első vizsgálatokon, és a Doki érezte a baba haját is, a szülésznő nem, kúp, előkészületek, stb. Később újabb ctg, séta, majd elküldték Erit zuhanyozni. Vele mentem, jól éreztük magunkat, beszélgettünk… az előző szülések emlékei, a letörött kapaszkodó… Aztán megjöttek az igazi fájások, fel az ágyra gyorsan, a doki vicces mondatai az alternatív szülésről, labdáról, bordásfalról… de közben a gyerek meg már útban van. :))))))

Eri nagyon ügyes volt és érezte mikor kell nyomni és tartani, csak a szuszogás és levegővétel, az nem ment (mint egy gyors 424-es), és már érezte is a baba fejét. Szólt is, inkább kiabált: “JÖN A BABA!” Kapkodás, Julika kiabált Ágikának, a másik szülésznőnek: “Csecsemőst! Orvost!” Úgy tartotta vissza a babát félkézzel és kért egy kesztyűt tőlem, de Eri úgy szorította a kezem (már kékeslila volt), hogy nem értem el. Meg kellett nyomnom az ágy emelőszerkezeti gombját, és már kint is volt a Baba és egy medencényi magzatvíz. Barnabás megjelölve területét rögtön lepisilt mindent, magát is. Ha Julika nem takarja le, a saját kis fejét is lepisilte volna. Leszívták az orrát és megint lepisilt mindent. Elvágtam a köldökzsinórt, amit a válláról szedtek le. Ekkorra a doktor bácsi is megérkezett és gratulált, közben Editke, a csecsemős nővér megfürdette Barnabást, és megtudtuk, hogy 49 cm és 3350 gramm.

Én babáztam, Erit pedig a doktor bácsi segítette túl a szülés utáni dolgokon. Utána Eri megszoptathatta a babát, beszélgettünk, családias volt a hangulat. Érdekes, itt minden nővér tanul vagy vizsgára készül – éljen a felnőttoktatatás (volt nekem is részem benne).

Fél óra után elvitték a babát és ottmaradtunk kettesben 2 órán át, néha Julika meg-megnyomkodta Eri hasát, végezte a dolgát. Erivel narancslevet ittunk, diákcsemegéztünk és örültünk Barnabásnak és egymásnak. Aztán Erit felvitték a gyermekágyas osztályra, és én hazamentem volna, ha nem lett volna hajnali 2 óra vagy fél három, nincs közlekedés. Így a kórház koszos büféasztalára hajtva fejemet megpróbáltam aludni, hát nem nagyon sikerült, két másik férfi is ezzel próbálkozott. Reggel 5- 5.30 körül kisétáltam a vasútállomásra és siettem haza.

Nagyon jó élmény volt az egész, bár ez már a negyedik szülés, amin ott voltam. Már-már teljesen elfelejtettem, milyen érzés. De újraéledtek az emlékek, mindegyik egy kicsit más, ilyenkor a szülő is újraszületik egy kicsit.

Ja és egy kérés: ne ijesztgessük a kismamákat véres, rettenetes szüléstörténetekkel megijesztve őket, ezek mély nyomot hagyhatnak… A szülés természetes folyamat, az élet rendje, ne álljunk ellen neki. Minden fejben játszódik le. Igen, tudom, én még nem szültem, de már láttam egy párat filmen, és olvasgattam a témában, és már 4 gyermekem világra hozatalában is segítettem. Hihetetlen élmény részt venni egy ilyen csodában – sok nő (és férfi) nem élheti át ezt. Emberek, akinek megadatik ez a lehetőség, éljenek vele, ne hagyják ki ezt az élményt, elmondhatatlan, leírhatatlan!

Ui.: köszönettel tartozom a szülésznőknek: Julikának és Ágikának, Dr. Nyilas Gábor szülész főorvosnak, a csecsemős nővérnek: Editkének. És nem utolsó sorban kis feleségemnek, Erikának.

Üdvözlettel: János

Olvass még szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a hírlevélre!