Csodaszép szülések: És megszületik a világ

Brigi kisfia császármetszéssel jött világra a Péterfy Sándor utcai kórházban. A vajúdás szépen haladt, majd egy ponton megtorpant, és az orvos a műtéti befejezést választotta. A kicsi Tomi ennek ellenére sem kellett nélkülözze megszületése után a testközelséget: a Dúla blogon már bemutatott apai “szőrkontaktusban” lehetett része.

Tomi császármetszéssel születettCsütörtök este kezdődött. Valami furcsa volt, de nem tudtam hova tenni. Nem fájások voltak, csak amolyan emésztési zavarnak tűnt. Ekkor már nagyon türelmetlen voltam, annak ellenére, hogy még csak 3 nappal hordtam túl Tomit. Már egy hónappal korábban is nyitva volt a méhszáj egy ujjnyira, így én, nagy „szakértő”, gondoltam úgyis korábban fog jönni a kiírt időpontnál. Hát tévedtem. Péntek hajnalban, 4 óra körül ébredtem. Szabályos 7 perces fájásaim voltak. Nem volt vészes, így gondoltam ágyban maradok, nem keltem fel még Apát, aludjon csak. A fájások nem szűntek, ezért elmentem zuhanyozni, minthogy megtanultam Edina Kismamatornáján, ha ezek jósló fájások, akkor a meleg víz hatására enyhülnek. Hát az enyémek nem enyhültek, sőt! (tovább…)

Császármetszés és korai “szőrkontaktus”

Ezt a videót nagyon szeretem, és már rég szerettem volna megosztani veletek itt, a Dúla blogon.

Szőrkontaktus,

azaz apai bőrkontaktus. :) A Péterfy Kórház szülészetén császármetszést követően lehetőség van arra, hogy az apa meztelen mellkasára helyezzék a kisbabát, így segítve a korai kötődést. Akárhányszor is nézem végig, mindig meghat az a nagy gyöngédség és szeretet, ahogyan az édesapák újszülött gyermekeik felé fordulnak.


Olvass csodaszép szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a hírlevélre!

ÍRJ NEKEM!