Eszter küldte el a szüléstörténetét, köszönöm neki! :-) Várandóssága második felében találkoztunk először, amikorkismama masszázsra jött hozzám, mert fájdogált a dereka. Ezután párjával együtt szülésfelkészítő konzultációra is eljöttek, együtt készültek a vajúdásra és szülésre. Végül eljött A Nagy Nap, ami úgy sikerült, ahogy Eszter szerette volna. Kicsi Linett, nőjj nagyra és legyen boldog életed!
Tavaly kora ősszel eldöntöttük, hogy 13 éve alkotott kétfős csapatunkat kibővítjük. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen hamar sikerülni fog a bővítés, ugyanis október közepén már útban is volt a mi első bébink. Az innentől kezdődő kilenc hónap maga volt a csoda. Azt hiszem, hogy mindenki ilyen terhességre vágyik: nem voltak rosszullétek, egyszer sem hánytam, nem szédültem, elkerültek az alvási problémák és kívánós sem voltam. Egy-két kellemetlen tünetet leszámítva gyakorlatilag problémamentesen és vidáman teltek ezek a hónapok. Az egyik ilyen kellemetlen tünet volt a derékfájás, ami miatt úgy döntöttem, hogy kipróbálom a kismama masszázst. Így kerültem kapcsolatba Orsival, aki később segített a szülésre való felkészülésben is. Sok kérdésre választ kaptam tőle, és ő segített megérteni, hogy mit is várok el vagy nem várok el valójában a szülés körülményeivel kapcsolatban. Az egész terhesség alatt valami mélyről jövő belső nyugalom szállt meg, sokkal több volt a pozitív gondolatom, mint bármikor eddig. Szerintem ennek köszönhető, hogy egyetlen vizsgálat után sem aggódtam az eredmények miatt, mert valahogy teljesen magától értetődő volt, hogy minden rendben lesz. Februárban végre az is kiderült, hogy kislányunk lesz. A kezdetektől egy percig sem képzeltem el magam fiús anyukaként, ezért óriási volt az öröm bennem.
Rita saját tempójában, minden beavatkozás nélkül szülte meg kislányát. Jó darabig otthon vajúdott, aztán mindenféle kalandot átélve értek be a kórházba. Dúlája is mellette volt a vajúdása alatt, és végül minden teljesen úgy alakult, ahogy ő azt legszebb álmaiban megálmodta.
Szerda reggel azzal kezdődött a folyamat, hogy miután hazaértem az oviból, észrevettem hogy távozott a nyákdugó egy része. Ennek nagyon megörültem, boldogan hívtam a dúlámat aki velem örült, majd nyugodt készülődésbe kezdtem… hajat mostam, összeszedtem még néhány apróságot. Végül a nap viszonylag eseménytelenül telt, néhány kósza keményedést és alig érezhető jóslót leszámítva. Délutánra annyira nyugodtnak láttam a helyzetet, hogy elvittem a nagyobbik lánykámat néptáncra, aztán bevásároltunk és szépen hazasétáltunk dombnak fölfelé. Eddigre a férjem is hazaért. 7 körül vacsoráztunk, ami közben három 10 perces fájásom volt.
Alidának szívből gratulálok, neki kedvezett a szerencse, és ő nyerte a Szép Szüléstörténet Pályázat fődíját, a Születésvideo baba- és családi fényképsorozatát. Következzen Alida szüléstörténete: apás szülés lett, pedig eleinte nem így tervezték, és hüvelyi szülésre készültek, de a kicsi Kira végül császármetszéssel jött a világra. Kedves Alida, köszönöm, hogy megírtad és elküldted a történetedet!
Muszáj kicsit messzebbről kezdenem a történetet. 2010-ben endometriózist diagnosztizáltak nálam, laparoszkópiás műtétem volt. Aki nem ismeri ezt a betegséget (az örüljön), annak elmondom, hogy egy alattomos nőgyógyászati betegség, amely összenövéseket okoz a méhben és a körülötte lévő szervekben, meddőséget okozhat. Nekem ez egy akkora csapás volt, mert világéletemben édesanya szerettem volna lenni. Borzasztó nehéz volt együtt élni a tudattal, hogy talán nem, vagy csak nagyon nagy küzdelmek árán fog csak sikerülni. Aztán eltelt majdnem 3 év, egymásra találtunk a férjemmel, és láss csodát, alig 2 hónap alatt megfogant a kis gyümölcsünk, akiről bizton állíthatom, hogy igazi szerelemgyerek! A terhességem végig problémamentesen zajlott, kivéve egy-egy kisebb gondot, de ezek elenyészőek voltak. Nagyon boldogok voltunk, és igen nagy szeretetben vártuk a kislányunkat. Úgy érzem, én mindent megtettem, tájékozódtam, jártam tornázni, jógázni, fel akartam készülni, amennyire csak lehet. Egy dolog volt, amiről hallani sem akartam, az pedig a császármetszés. Szándékosan nem is olvastam utána, mert biztos voltam benne, hogy sikerül természetes úton életet adnom a babánknak, és ez nagyon fontos is volt számomra, az orvosommal is megbeszéltem.
Köszönöm az eddig érkezett szép szüléstörténeteket, amik a Dúla blog pályázatra érkeztek – hétről hétre válogatok majd közülük. Kezdjük is a sort Veronika csodaszép szülésével!
Ellentétben a legtöbb szülővel, mi a férjemmel már korábban elhatároztuk, nem akarjuk tudni leendő babánk nemét. Végül ez a döntés adott egy plusz varázst a várakozásnak, amit aztán rengeteg magyarázkodás követett. „De hát milyen színű ruhát vesztek neki?” és „De hát milyen színű lesz a babaszoba?” – hangoztak el az elítélő és felháborodott kérdések. Sosem értettem, miért nem lehet ezt megérteni, hogy mi ezt választottuk. Akkor is sejtettem, hogy kisbabánk nem fog megszólni minket, mert nem csak babarózsaszín vagy babakék ruhája van, és a szobája sem pompázik ugyanezekben a színekben.
Későn bújtam ágyba, éjfél is elmúlt már, kényelmetlen is volt már bárhogy is feküdnöm, hosszas vackolódás után szunnyadtam el, hogy aztán egy éles derékból a hasam aljáig sugárzó valamire ébredjek… Megörültem neki. Pontosan tudtam, hogy ez már AZ. Elkezdődött. (Gabi teljes történetét ide kattintva olvashatod el.)
Szereted a szép szüléstörténeteket, és szívesen olvasod a kismamatársak beszámolóját a vajúdásról? Ugye jól emlékszel még az első percre, amikor újszülött kisbabádat először megpillantottad, majd karjaidba vetted? Felejthetetlen órák és pillanatok ezek…
Oszd meg velünk vajúdásod és szülésed történéseit! Pozitív kicsengésű, szép szüléstörténeteket várok – akár a szülészeti intézmény és az orvos vagy szülésznő nevének feltüntetésével. Az írásodnak adj címet, és mellékelj egy fényképet, ahol kisbabád arca jól látszik. Ha több gyermeked van, több történetet is küldhetsz, ezzel is növelve a nyerési esélyedet.
Öt kategóriában várom a szüléstörténeteket:
Természetes, hüvelyi szülés
Császármetszés (tervezett és nem tervezett császármetszés)
Anita ikerbabáinak sikeres szoptatásáról már olvashattál a Dúla blogon. Az édesanyát előzőleg császárral is riogatták, de időközben megérkezett tengerentúli útjáról saját választott orvosa, és a kislányok a 40. héten természetes úton és problémamentesen megszülettek.
A 11. héten tudtam meg, hogy két kisbabám lesz. A vizsgálat közben az orvosom nagyokat hallgatott, pedig beszédes, jó kedélyű ember. Elkezdtem aggódni, hogy miért nem mond semmit. Kérdeztem tőle: – „Doktor úr, a baba jól van?” Erre ő: – „Persze. A babák jól vannak.” Így tudtam meg, hogy ikreket várok. Nagy öröm volt ez számunkra, mindig is sok gyermekre vágytam. Ekkor a kisfiam 1 éves volt. Még szoptattam. Szerencsére az orvosom nem beszélt le róla, később magától hagyta el. Egyedül a sportot tiltotta meg, pedig az első állapotosságom alatt majdnem szülésig jártam úszni és tornáztam is. Azt mondta, hogy most nem lehet, mert ikreket várok.
Erika harmadik kisbabája végre úgy született, ahogy szerette volna, pedig ez alkalommal nem volt fogadott orvosa vagy szülésznője. (Az ötödik baba születését már olvashattad a Dúla blogon, amikor János, Erika férje a kicsi Barnabás születését írta meg.)
Sárit annyira vártam és vágytam, hogy egy évig nem fogant meg. Már orvosi segítség lett volna a következő lépés, amikor végre…
A születésével is húzta az időt és nyúzta az idegeinket, nem emlékszem pontosan, de kb. 10 napot hordtam túl. Bent kellett feküdnöm a kórházban, várva, hátha történik valami. Ez elég rossz érzés volt, hátrahagyva két gyereket szegény apjukra – aki egyébként derekasan állta a sarat. Kivéve a mai napig emlegetett újságpapíron tálalt vacsorát… de szerencsére én csak ennyiről tudok, és amit a mami nem tud, az nem fáj…
Brigi kisfia császármetszéssel jött világra a Péterfy Sándor utcai kórházban. A vajúdás szépen haladt, majd egy ponton megtorpant, és az orvos a műtéti befejezést választotta. A kicsi Tomi ennek ellenére sem kellett nélkülözze megszületése után a testközelséget: a Dúla blogon már bemutatott apai „szőrkontaktusban” lehetett része.
Csütörtök este kezdődött. Valami furcsa volt, de nem tudtam hova tenni. Nem fájások voltak, csak amolyan emésztési zavarnak tűnt. Ekkor már nagyon türelmetlen voltam, annak ellenére, hogy még csak 3 nappal hordtam túl Tomit. Már egy hónappal korábban is nyitva volt a méhszáj egy ujjnyira, így én, nagy „szakértő”, gondoltam úgyis korábban fog jönni a kiírt időpontnál. Hát tévedtem. Péntek hajnalban, 4 óra körül ébredtem. Szabályos 7 perces fájásaim voltak. Nem volt vészes, így gondoltam ágyban maradok, nem keltem fel még Apát, aludjon csak. A fájások nem szűntek, ezért elmentem zuhanyozni, minthogy megtanultam Edina Kismamatornáján, ha ezek jósló fájások, akkor a meleg víz hatására enyhülnek. Hát az enyémek nem enyhültek, sőt!
Adriennek kijutott az izgalmakból. Kislánya lombikbabaként fogant, majd a várandósság végéhez közeledve egy ultrahangos vizsgálaton egy gyanús kis foltot fedeztek fel a baba veséje felett. A vajúdás is mozgalmasra sikeredett, de a szülés utáni pillanatok minden nehézséget feledtettek a szülőkkel.
Sára lányom születése régen várt és sok izgalommal járó esemény volt. 2009. júniusában született. Lombikbaba, aki 6 évvel a „babát szeretnénk” mondatunk elhangzását követően vált valósággá. Emlékszem, 38 hetes kismama voltam, amikor befejeződött a fürdőszoba felújításunk. Törölgettem, mostam, takarítottam napokig, létráztam a függönyökkel és azon mosolyogtam magamban, hogy akár már jöhetne is a kicsi. Volt minden. Hidegfront, melegfront, telihold – gyerek továbbra is pocakban volt. Egy nappal a terminus után az orvosom megvizsgált és mivel már ujjnyira nyitva volt a méhszáj, azt tanácsolta, ne menjek haza. Mivel 37 hetesen fedezte fel ultrahangon, hogy van egy folt a kislányunk bal veséje felett, meg lombikbaba, és terminuson túl vagyunk, hát várjunk másnapig. Ha addig nem jön a baba, indítsuk be a szülést. Annyira készültem a természetes kezdetekre, az otthoni vajúdásra, nagyon csalódott lettem.
Véget ért a szabadság és a pihenés, és egy kis szünet után újra egy csodaszép szüléstörténetet olvashatsz a Dúla blogon. Bogi második babájának, Dorkának a születését már megírta, most Benié következik. A kisfiú is a Szt. Imre Kórházban jött világra.
Benivel 2008. április 16-ára voltunk kiírva, de az aznapi ctg-n tisztán látszódott, hogy még egyáltalán nem kívánkozik kifelé. A doktorunk (dr. Bálint Balázs) végignézte aznap az összes ultrahang leletünket és megállapította, hogy nagy valószínűséggel egy héttel később fog érkezni a babánk. Nem maradt más hátra, mint az, hogy várunk… Vártunk is, mire végre eljött a vasárnap reggel (április 20.), amikor is azt vettem észre, hogy a nyákdugóm szakaszosan távozik s közben teljesen rendszertelenül görcsölgetek. Úgy volt, hogy aznap be kell mennünk a kórházba nst-re, mert a 40. betöltött héttől már kötelező a heti kettő. Felhívtuk Kondor Katát, a szülésznőnket, aki mondta, hogy ha elkezdtem fájdogálni, akkor inkább ne menjünk nst-re, várjunk, hátha szülés lesz belőle. Déltől már rendszeresek kezdtek lenni a fájások, 10 percenként jöttek, viszont alig tartott egy-egy fájás tovább 20-30 másodpercnél. Délutánra már 6-7-8 perces fájásaim voltak, egyre erősebbek, viszont még mindig nagyon rövidek. Este 10 körül már olyan 5 perceseket mértünk, ezért gondoltuk jobb, ha bemegyünk a kórházba.
Tavaly kora ősszel eldöntöttük, hogy 13 éve alkotott kétfős csapatunkat kibővítjük. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen hamar sikerülni fog a bővítés, ugyanis október közepén már útban is volt a mi első bébink. Az innentől kezdődő kilenc hónap maga volt a csoda. Azt hiszem, hogy mindenki ilyen terhességre vágyik: nem voltak rosszullétek, egyszer sem hánytam, nem szédültem, elkerültek az alvási problémák és kívánós sem voltam. Egy-két kellemetlen tünetet leszámítva gyakorlatilag problémamentesen és vidáman teltek ezek a hónapok. Az egyik ilyen kellemetlen tünet volt a derékfájás, ami miatt úgy döntöttem, hogy kipróbálom a kismama masszázst. Így kerültem kapcsolatba Orsival, aki később segített a szülésre való felkészülésben is. Sok kérdésre választ kaptam tőle, és ő segített megérteni, hogy mit is várok el vagy nem várok el valójában a szülés körülményeivel kapcsolatban. Az egész terhesség alatt valami mélyről jövő belső nyugalom szállt meg, sokkal több volt a pozitív gondolatom, mint bármikor eddig. Szerintem ennek köszönhető, hogy egyetlen vizsgálat után sem aggódtam az eredmények miatt, mert valahogy teljesen magától értetődő volt, hogy minden rendben lesz. Februárban végre az is kiderült, hogy kislányunk lesz. A kezdetektől egy percig sem képzeltem el magam fiús anyukaként, ezért óriási volt az öröm bennem.
