Heni története nem mindennapi… Ő is, a párja is nagyon vágyott már kisbabára, de a fogantatás váratott magára. Azután kiderült, hogy inzulinrezisztencia (IR) terén érintett, talán emiatt késik a baba. Sok orvost megjárt, míg talált egy olyan szakembert, aki biztatta, és a gyógyszeres kezelést nem hormonkészítménnyel kezdte. A siker hamar meg is érkezett: Heni másfél hónap után várandós lett … rögtön három babával!
Magasságok és mélységek – ezeket kellett Lindának bejárnia második várandóssága alatt. Otthonszülést szeretett volna, teljes háborítatlanságot – helyette egészen másfelé kanyarodott az útja. Mást kapott, de ez a másfajta út is gazdagította őt. Olvasd el, hogyan!
Szereted a szép szüléstörténeteket, és szívesen olvasod a kismamatársak beszámolóját a vajúdás és szülés óráiról? Ugye jól emlékszel még az első percre, amikor újszülött kisbabádat először megpillantottad, majd megölelted? Amikor először suttogtad a fülébe, hogy „Szia kicsim!”… Felejthetetlen órák és csodás pillanatok ezek…
A Dúla blogon Anyák Napja ünnepéhez kötődően új Szép Szüléstörténet pályázatot hirdetek.
Oszd meg velünk vajúdásod és szülésed történéseit! Pozitív kicsengésű, szép szüléstörténeteket várok – akár a szülészeti intézmény és az orvos vagy szülésznő nevének feltüntetésével. Ezek a szüléstörténetek azután felkerülnek a Dúla blogra, hogy mások is olvashassák és tudást és megerősítést nyerhessenek belőlük. A pályázat legfontosabb célja ugyanis, hogy erősítse a várandós édesanyákat abban, hogy gondos felkészüléssel, a számukra legmegfelelőbb helyszín és segítők kiválasztásával a szülés-születés életre szóló jó élmény lehet az egész család számára.
Hat kategóriában várom a szüléstörténeteket:
Egy császármetszéses szüléstörténet, Botond születésének története következik. A vajúdás a magzatvíz elfolyásával, majd kontrakciókkal indult. A szülők természetes szülésre készültek, de a kisfiú feje nem illeszkedett jól, ezért az orvos a császármetszés elvégzése mellett döntött.
A szülés előtti napok igen vegyesen zajlottak. Vártunk, és vártunk. Néha türelemmel, de inkább izgalommal és némi költői kérdéssel, miszerint drága gyermekünk mikor lesz végre kíváncsi a nagyvilágra, ahol már sokan várják. Pár alkalommal a frászt hoztam Emberemre, mikor napközben felhívtam. Szegénykém minden alkalommal azt hitte, hogy akció van. Szeptember 26-án este tudomást vettem arról, hogy nem rajtam múlik az időzítés, és hiába pakolok össze ezredszer, vasalom át a kicsi ruhákat, vagy rendezem át huszadszorra a szobáját, úgy is az lesz amit Ő akar.
Köszönöm a sok csodaszép és tartalmas írást, amik a Dúla blog Anyává válni… pályázatára érkeztek. Olyan jó volt, hogy a történeteitekhez írt kísérőlevélben többen is azt írtátok, köszönitek, hogy a pályázat segítségével átgondolhattátok és megfogalmazhattátok a saját anya válásotokkal kapcsolatos érzéseiteket és élményeiteket. Egész biztos, ennek mindannyian nyertesei vagyunk: ti, akik meséltek és mi, akik ezt meghallgathatjuk, elolvashatjuk.
Elsőként Andrea történetét hoztam, fogadjátok szeretettel!
Szerencsés voltam, mert a terhességem 9 hónapja nagyon jó volt. Nem voltak reggeli rosszulléteim, nem voltam kívánós, nem híztam csak 12 kg-ot. A kislányom nagyon jól viselkedett a pocimban. Persze az utolsó hónapban nekem is dagadt a lábam, zavartak az erős szagok, illatok és akár mit csináltam égett a gyomrom. De ettől függetlenül imádtam az egész időszakot. Féltem a szüléstől, ez volt az első, és hiába mondanak bármit, az ember nem tudja milyen, amíg nem tapasztalja.
Eljött október 31 és az öcsém azt mondta a férjemnek a délutáni látogatáson, hogy 24 órán belül meg lesz a baba. November 1. hajnal 2-körül felébredtem, kimentem a mosdóba és utána már nem tudtam kényelmesen feküdni. A kislányom irányba állt és már készült kifelé. 1-2 órával később már elkezdődtek a fájások.
Zsanett két szüléstörténetet küldött. Az első szülés mióma miatt tervezett császármetszéssel történt, de nem programcsászárral: a vajúdás beindult szépen magától. Zsanett a második várandósága idején dúlát választott magának, császármetszés után természetes úton született – ide kattintva el is olvashatod, hogyan.
Már a terhességem alatt szólt az orvosom, hogy a mióma műtétem miatt csak császáros szülésem lehet. Ezen egy kicsit elkeseredtem, mivel apával már elterveztük, hogy apás szülés lesz, és szerettem volna kipróbálni a labdát, kádat is a vajúdás alatt. De persze beletörődtem, mert sajnos abban a városban, ahol laktam, más orvos sem vállalt volna.
2007. 09. 23-án elkezdtem „barnázgatni”. Sejtettem, hogy talán a nyákdugó fog távozni, de persze biztos nem voltam benne. Igazam lett, estére tényleg távozott. Gondoltam, hogy már túl sok nem lehet vissza, ezért nekiláttam az utolsó simításoknak. Másnap a „barnázgatás” megint elkezdődött ezért felhívtam az orvosom, hogy ez normális-e? Azt mondta, hogy nyugodjak meg, ilyen lehet, ha viszont véreznék vagy a magzatvíz folyna, irány a kórház. Ez a nap is eltelt, nem történt semmi. Éjjel alig tudtam aludni – mintha éreztem volna, hogy valami már elkezdődött. Hajnalban kimentem wc-re és akkor vettem észre, hogy már nem „barnázgatok”, hanem vérzek, de nem erősen. Zuhany, rendbe tettem magam, majd felébresztettem apát, hogy talán be kéne menni a kórházba.
Ezzel a szüléstörténettel zárul a Dúla blog császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC) tematikus másfél hónapja. Gabi végig élvezte a várandósságot, és természetes szülésre készült, a dolgok azonban másképp alakultak, és Virág császármetszéssel jött a világra. Köszönöm Gabi, hogy megírtad, hogyan zajlott a szülésed, és hogy azt is megosztottad velünk, milyen gondolatok és érzések kapcsolódtak a szülésedhez, és milyen utat jártál be azóta.
Péntek éjjel végre beindultak az utolsó jóslófájásaim. Emlékszem az elsőre. Éppen a szülést megelőzően három héttel történt, éjfél magasságában. A férjem szüleitől autóztunk hazafelé, mikor egyszer csak összehúzódásokra és derékfájdalomra lettem figyelmes. Később combba sugárzó nyilallások is követték. És én boldog voltam, annyira boldog! Jelentést tett a testem, a csodálatos testem arról, hogy még mindig tökéletesen végzi a dolgát és megkezdte a végső visszaszámlálást. Míg az első jelzés nagyjából másfél órán át tartott el és viszonylag enyhének bizonyult, a második alkalom időben már szinte duplájára nőtt és a fájdalmak is erősödtek. Mindig elképedem rajta, mennyire tökéletesen van megalkotva a testünk. Őszinte tisztelettel tekintek rá, vigyázom, ápolom, s az imáimban sosem felejtem el megköszönni hibátlan működését. November közepére három olyan alkalmat könyvelhettem el, melyekről tudtam, még nem a végsők, de kisvártatva azok is megérkeznek.
Judit első kisbabájának, Tibinek a születése hosszas vajúdás után császármetszéssel végződött. Második várandóssága alatt természetes szülésre készül, és ezzel kapcsolatos gondolatait, érzéseit írta meg a Dúla blogba. Hosszú és nehéz út az, amit bejárt, és közben sok felismerésben volt része. Drága Judit, köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk!
Előzmény
Az első várandósságom alatt minden simán ment, jól éreztem magam, imádtam várandósnak lenni. A szülésre nem készültem különösebben, hiszen miért is ne menne? Egészségtudatosan éltem évek óta. Sokat jártam edzeni a megelőző években, így a kitartástól, fájdalomtól nem féltem.
A szülésre a férjemmel mentünk. Csak fogadott orvosom volt, ő is inkább a várandósgondozás miatt, mert így kényelmesen, közel, kulturált környezetben lehetett elmenni a vizsgálatokra, nem kellett betegszemléletű helyekre mennem. A fogadott orvosom aztán végül nem ért rá, így a szülésnél csak idegenekkel találkoztam. Jórészt magunkra hagytak minket, amit akkor éppen jónak is éreztem, csakhogy sajnos nem ment a szülés.
Bea várandóssága és szülése nem volt minden problémától mentes. „A történtek ellenére minden jól alakult, sokat segített a pozitív hozzáállás.” – írja. Azt hiszem, nagyon igazad van Bea, és köszönöm, hogy megosztottad velünk Jázmin születésének történetét.
A pozitív teszt után ultrahang is megerősítette, hogy babánk lesz. Férjemmel együtt nagy boldogságban úsztunk. Már a terhesség korai szakaszában kiderült, hogy terhességi cukorbeteg lettem, és bízhattam benne, a terhesség után elmúlik. Le kellett mondanom bizonyos ételekről, figyelnem kellett a bevitt szénhidrát mennyiséget, és minden nap többször mérnem a cukrom, de az akaraterőm határtalan volt, mindent megtettem kisbabánk érdekében. Terhességem utolsó hónapjai nyárra estek, kánikula volt, nagyon nehezen bírtam. Magas volt a vérnyomásom, be volt dagadva a víztől kezem-lábam, és fehérje volt a vizeletemben. Sokszor szédültem, fekete pontokat láttam a szemem előtt. A 28. héttől már a belső méhszájam is nyitva volt, koraszülés fenyegetett, feküdnöm kellett. Összesen 8 kilót híztam, nagy részét az utolsó hónapban. A 35. héten még antibiotikumot is felírt a nőgyógyász, mert sok baktérium volt a vizeletemben. Be is szedtem – mondanom sem kell, feleslegesen… Mindezek ellenére életem egyik legszebb, legkiegyensúlyozottabb korszakának éltem meg a terhességem, és büszkén viseltem pocakom.
Brigi kisfia császármetszéssel jött világra a Péterfy Sándor utcai kórházban. A vajúdás szépen haladt, majd egy ponton megtorpant, és az orvos a műtéti befejezést választotta. A kicsi Tomi ennek ellenére sem kellett nélkülözze megszületése után a testközelséget: a Dúla blogon már bemutatott apai „szőrkontaktusban” lehetett része.
Csütörtök este kezdődött. Valami furcsa volt, de nem tudtam hova tenni. Nem fájások voltak, csak amolyan emésztési zavarnak tűnt. Ekkor már nagyon türelmetlen voltam, annak ellenére, hogy még csak 3 nappal hordtam túl Tomit. Már egy hónappal korábban is nyitva volt a méhszáj egy ujjnyira, így én, nagy „szakértő”, gondoltam úgyis korábban fog jönni a kiírt időpontnál. Hát tévedtem. Péntek hajnalban, 4 óra körül ébredtem. Szabályos 7 perces fájásaim voltak. Nem volt vészes, így gondoltam ágyban maradok, nem keltem fel még Apát, aludjon csak. A fájások nem szűntek, ezért elmentem zuhanyozni, minthogy megtanultam Edina Kismamatornáján, ha ezek jósló fájások, akkor a meleg víz hatására enyhülnek. Hát az enyémek nem enyhültek, sőt!
