Bea várandóssága és szülése nem volt minden problémától mentes. „A történtek ellenére minden jól alakult, sokat segített a pozitív hozzáállás.” – írja. Azt hiszem, nagyon igazad van Bea, és köszönöm, hogy megosztottad velünk Jázmin születésének történetét.
A pozitív teszt után ultrahang is megerősítette, hogy babánk lesz. Férjemmel együtt nagy boldogságban úsztunk. Már a terhesség korai szakaszában kiderült, hogy terhességi cukorbeteg lettem, és bízhattam benne, a terhesség után elmúlik. Le kellett mondanom bizonyos ételekről, figyelnem kellett a bevitt szénhidrát mennyiséget, és minden nap többször mérnem a cukrom, de az akaraterőm határtalan volt, mindent megtettem kisbabánk érdekében. Terhességem utolsó hónapjai nyárra estek, kánikula volt, nagyon nehezen bírtam. Magas volt a vérnyomásom, be volt dagadva a víztől kezem-lábam, és fehérje volt a vizeletemben. Sokszor szédültem, fekete pontokat láttam a szemem előtt. A 28. héttől már a belső méhszájam is nyitva volt, koraszülés fenyegetett, feküdnöm kellett. Összesen 8 kilót híztam, nagy részét az utolsó hónapban. A 35. héten még antibiotikumot is felírt a nőgyógyász, mert sok baktérium volt a vizeletemben. Be is szedtem – mondanom sem kell, feleslegesen… Mindezek ellenére életem egyik legszebb, legkiegyensúlyozottabb korszakának éltem meg a terhességem, és büszkén viseltem pocakom.
Aztán elérkezett az első NST ideje. Azon a héten csütörtökön szándékoztam menni NST-re – akkor kezdtem volna a 37. hetet -, de mivel a sógornőmet (aki szintén terhes volt) hétfőn elvitte a férje, velük tartottam. Előző nap is rettenetesen rosszul voltam, majdnem elájultam. Mondtam is páromnak, csak nem terhességi toxémiám van, hisz mindhárom tünete (magas vérnyomás, ödéma, fehérjevizelés) stimmelt rám, de gondoltam, több szakember (nőgyógyász, háziorvos, védőnő) látott, nem nekem kell diagnózist felállítanom magamról.
Augusztus 31-én reggel mentünk NST-re, ahova kellett vizeletet is vinni, s az enyém tele volt fehérjével. Megmérték a vérnyomásom, 160/100 volt. Megvizsgáltak, többször megmérték, magas maradt, és az NST-nek sem lett jó az eredménye. Ezeket követően felküldtek a szülőszobára, ahol már 180 volt a vérnyomásom.
Kérdéseket tettek fel, papírokat töltöttek ki, megkérdezték, mi lesz a neve, először nem tudtam, kiét kérdezik, hát a babáét. Nem értettem, mi történik velem, hisz még nincs itt a szülés ideje, de megnyugtattak, a 36. héten már teljesen ki van fejlődve a baba. Lefektettek a vajúdóban, infúzióval próbálták normalizálni a vérnyomásom, közben nézték a baba szívhangját is, akkor már felment 200-ra a vérnyomásom. Csendben szenvedtem órákig. Párom telefonon érdeklődött. Közöltem vele, lehet, hogy ma szülők leszünk, ha magas marad a vérnyomásom, és nem változik a helyzet. A gép állítólag fájástevékenységet mutatott, éreztem, de akkor már mindegy volt…
Délután 3 órakor a főorvos sürgősségi császármetszés mellett döntött, preeclampsia miatt. Betették a katétert, és 4 órakor elkezdték a műtétet. Éppen odaért a férjem, és velem lehetett, ami sokat számított. A műtét alatt beszélgettünk – fogalmam sincs miről.
16.25-kor megszületett szemünk fénye, Jázmin 2330 grammal és 49 centivel 10/9-es Apgarral. Pár nap híján koraszülött lett, és olyan picike volt az én drága kisbabám. A felépülés nehéz volt a műtét után, a tejem is 1-2 nappal később indult be, pótlást kapott a kórházban.
Utólag eszméltem rá, mennyire szerencsések vagyunk. Ha a véletlen folytán nem megyek NST-re hétfőn, lehet, hogy csütörtökön már nem tudtam volna…
A cukorbetegségem elmúlt. Jáziról ma már senki nem mondja meg, hogy koraszülöttként jött világra. Okos, jól fejlett, vidám, gyönyörű kislány. Férjemmel együtt – aki mindenben segít – imádjuk.
Nem így képzeltem el, nem ilyen szülést szerettem volna, így alakult, hisz mindennek oka van, s ha bárkiben felmerül a kérdés, miért szép a szüléstörténetem, válaszom egyszerű: a történtek ellenére minden jól alakult, sokat segített a pozitív hozzáállás. Szépnek éltem meg az egészet, hisz világra jött várva-várt gyermekem, ami egy csoda, és a kis angyal azóta is elkápráztatja szüleit.
Olvass még több szüléstörténetet a Dúla blogon!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!
Kedves Bea!
Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy a nőgyógyász, védőnő és a háziorvos mikor észlelte a tüneteidet? Mert ha mindhárom fennáll, akkor kórházba kellett volna feküdnöd szigorú ellenőrzés mellett.
Az én kislányom szintén emiatt a betegség miatt született koraként, de ő 25. héten 600 grammal és 30 cm-rel. Habár, ha ott is az egészségügy fantasztikus emberein múlik a dolog, akkor már nem élne.
A János Kórház szülészeinek köszönhetem az életét, mivel ők komolyan vették a dolgot.
Nagyon szerencsés vagy, remélem, hogy midnen rendben van veletek!!!
Szia Dóri!
Nem észlelték a tüneteket, pont ez volt a baj, az NST-n derült ki, hogy ez a bajom, és még aznap meg kellett császározni.
Végül tényleg minden jól alakult, és egy tündéri, nyugodt kislányom van, már 2 éves, és szerencsére semmi hátránya nem származott abból, hogy 1 hónappal korábban kellett megszületnie :)
Sajnálattal olvastam, hogy a Te kislányodnak a 25. héten kellett megszületnie ugyanezen betegség miatt.
Remélem Veletek is minden rendben van!