Császármetszés után: Utam

Judit első kisbabájának, Tibinek a születése hosszas vajúdás után császármetszéssel végződött. Második várandóssága alatt természetes szülésre készül, és ezzel kapcsolatos gondolatait, érzéseit írta meg a Dúla blogba. Hosszú és nehéz út az, amit bejárt, és közben sok felismerésben volt része. Drága Judit, köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk!

Előzmény

Az első várandósságom alatt minden simán ment, jól éreztem magam, imádtam várandósnak lenni. A szülésre nem készültem különösebben, hiszen miért is ne menne? Egészségtudatosan éltem évek óta. Sokat jártam edzeni a megelőző években, így a kitartástól, fájdalomtól nem féltem.

A szülésre a férjemmel mentünk. Csak fogadott orvosom volt, ő is inkább a várandósgondozás miatt, mert így kényelmesen, közel, kulturált környezetben lehetett elmenni a vizsgálatokra, nem kellett betegszemléletű helyekre mennem. A fogadott orvosom aztán végül nem ért rá, így a szülésnél csak idegenekkel találkoztam. Jórészt magunkra hagytak minket, amit akkor éppen jónak is éreztem, csakhogy sajnos nem ment a szülés.

Összesen 12 órányi hullámokra várakozás és 8 órányi durva, mesterségesen előidézett fájás után született meg Tibor császármetszéssel, nyakán kétszer szorosan feltekeredett köldökzsinórral. Valószínűleg emiatt nem tudott beilleszkedni, leereszkedni, összehúzódásokat előidézni.

Sohasem tudhatom meg teljes bizonyossággal, hogy a műtét elkerülhető lett volna vagy sem, de lényeg, hogy én magamban békével vagyok. Úgy gondolom, hogy az elérhető legjobb kórházba mentünk és sokat megtettünk a lehetőségekhez és az akkori tudásunkhoz képest.

A mostani várandósság kezdete

Időközben elköltöztünk egy faluba, amelytől Budapest még elérhető de kényelmesen megközelíthetőnek már nem mondható távolságra van. Mivel a férjem sokat távol volt a munkája miatt és a közelben rokoni és egyéb segítségünk nem volt, célravezetőnek tűnt a közelebbi, autóval fél órányi útra lévő városba járni várandósgondozásra. Találtam is egy olyan orvost, akinél több sikeres CSUSZ-ról (császármetszés utáni szülés) is tudtam internetes elmondások alapján. Személyes találkozás alkalmával szimpatikusnak tűnt és a rendelés is az első várandósgondozáshoz hasonló színvonalú volt.

Eleinte úgy gondoltam, ha most nem ismétlődik a köldökzsinór probléma és az orvos is nyitott a CSUSZ lehetőségére, akkor az elég is. Harcolni se kedvem, se erőm, se szükségem – gondoltam. Azért továbbra is olvasgattam mások CSUSZ tapasztalatait és egy gondolat egyre kevésbé hagyott nyugodni – porszem került a gépezetbe. Ki kellett derítenem, vajon az orvosom tényleg pártolja a CSUSZ-t, fontos is neki, vagy csak áltat a lehetőséggel? Egy belső hang azt mondta: tudok nála zajlott sikeres szülésekről és nagyon nehéz és költséges lenne máshová bejárnom. Egy másik hang azt mondta: mi lesz, ha szülésközelben ilyen-olyan indokkal programcsászárra ír ki?

Feltettem hát neki pár kérdést. Három olyan kérdésem is volt, amire nem tudott eléggé megnyugtató választ adni:

  • Méri a hegvastagságot, már nem emlékszem hány mm-t mondott, ami alatt nem engedi a szülést.
  • Nagy babát sem enged szülni, de súlyhatárt nem mondott. Ezt amolyan adu ásznak éreztem a kezében, főleg, hogy én kis termetű vagyok.
  • Épp a terminusom idején egy konferencia volt neki esedékes, de a “mi lesz ha addig nem szülök” kérdésre többszöri kérdezés ellenére is mindig kitérő választ adott: “ráérünk még, majd meglátjuk”.

Hamarosan elhatároztam, hogy igen, igazi esélyt szeretnék, szülni szeretnék. Nem mindenáron, de olyan közegben, ahol csak valóban indokolt esetben lesz műtét a vége.

Kapcsolatom édesanyámmal

Miközben ezen az úton elindultam, könyveket olvastam, internetet böngésztem. Nem kellett sokáig keresnem, hogy találkozzak az összefüggéssel: sikeres szüléshez nem árt saját édesanyánkkal rendezett kapcsolatban lenni.

Az első szülés alkalmával anyámmal elég rossz viszonyban voltam. Úgy éreztem lekezel, nem tisztel, alig várja, hogy kioktasson valamiről. Menekültem előle, a gyermekemet szívem szerint sokáig elzártam volna előle. Aztán egy alkalommal erőt vettem magamon és egy alkalmas helyen és időben előhozakodtam a problémámmal. Elmondtam neki, hogy mennyire bánt, hogy nem fogadja el, hogy más nézeteket vallok a babagondozás terén. Azt is elmondtam, hogy úgy érzem, mintha nem nézné ki belőlem, hogy én is képes vagyok megállni a helyemet. Ez még kevés volt, nem segített semmit.

A megoldás kulcsa végül az volt, hogy elmondtam, tudom, hogy neki még nem volt lehetősége 30 évvel ezelőtt interneten kutakodni, könyveket olvasni, fórumokon csevegni, tapasztalatokat cserélni. Hogy biztos vagyok benne, ő is megtette volna értünk, ha teheti. Hogy ő mindent, amit tett, értünk tette, tiszta anyai szívvel, szeretettel, jóindulattal. Hogy én nem ellene cselekszem másképp, hanem a saját gyerekeimért. Hogy őt jó anyának tartom. Ettől zokogni kezdett, elmúlt a blokk belőle és utána kinyílt az én elveim megismerésére. Hamarosan ráérzett – tényleg jó anya -, hogy mennyivel jobb a babának és az anyának is, ha a babát nem hagyjuk sírni, ha igény szerint szoptatjuk, ha kötődően neveljük.

Ettől a naptól kezdve kapcsolatunk új alapokat vett. Rendszeresen jön segíteni a várandósságom alatt is. Én hálás vagyok neki és végre el is tudom fogadni a segítségét. ő pedig hálás, hogy szükségem van rá, hogy a segítségét kérem, hogy azt érezheti, fontos a számomra, számunkra. Kisebb súrlódások még előfordulnak ugyan, nem múlnak el belőle nyom nélkül a 30 évvel ezelőtt rögzült nézetek. De mélyen belül már a szeretet hatja át a kapcsolatunkat. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy sikerült a kapcsolatunkat ilyen módon rendezni.

A csapat

Mivel anyagilag nem álltunk teljesen megnyugtató helyzetben, eleinte félmegoldásokat kerestem. Sok-sok kört futottam, mire kirajzolódott bennem, hogy mit is szeretnék. Nők között szülni és kizárni az idegeneket. Eldöntöttem, a férjemet arra kérem, ne jöjjön most be velem, inkább vigyázzon Tibire. Így nem fogok miatta sem aggódni, hogy ki vigyáz rá és mi van vele.

A támogató csapat költségeire szükséges pénzt eleinte potenciálisan felesleges kiadásnak gondoltam, anyagi helyzetünk miatt sajnáltam is kiadni. Aztán amikor ráéreztem, mennyire fontos a természetes szülés igazi lehetősége és hogy mennyire szükségem van a támogató környezetre, úgy döntöttem, nem a pénz fog az utamba állni. Így lett fogadott női orvosom, szülésznőm és dúlám. Egy igazi támogató csapat.

Ahogy teltek a hónapok, egyre jobban kialakult a bizalmam irántuk. Orsitól már a várandósságom alatt olyan hihetetlen törődést, megértést, empátiát kaptam, ami eddig teljesen ismeretlen volt a számomra.

A cél

Eleinte azt hittem, a célom a természetes szülés. Hamar rájöttem, hogy nem. A célom maga az út.

Ezen az úton rengeteget tapasztaltam, jó emberekkel ismerkedtem meg, jó gondolatokat találtam, jobb viszonyom lett édesanyámmal, jobban megismertem magamat, jobb emberré válhattam. Bármi is lesz a szülés kimenetele, ezen az úton csak nyertem, megérte elindulni és végigmenni rajta.

Hozzáállásom kulcsa, mantrám

Soraim végére azt a gondolatomat szánom, ami segít előremenni, akkor is, ha félek.

Nyitott vagyok és engedem, hogy ez a szülés megmutassa, mit akar tanítani nekem. Pontosan az fog történni, aminek történnie kell.

Egy idézet jutott eszembe, amit még évekkel ezelőtt találtam és már többször segített. Valahogy így hangzik: Többé nem félek az elkerülhetetlen végtől, mert az út, ami hozzá vezet, az én utam.

Utószó

Úgy gondoltam, leírom azt is, végül mi történt.

A terminus előtt 3 héttel a kisbabám feje még jól be volt illeszkedve. Örültem a fájdalomnak, amivel a medencémet tágította, mert tudtam, ez jó. Aztán pár nappal később sajnos kibillent. Két hétig mindenféle gyakorlatot végeztem, hogy segítsem a beilleszkedését, sikertelenül. A terminus napján, pénteken egy ultrahang vizsgálattal megállapították, a baba már harántfekvésben van. A doktornő veszélyesnek mondta ezt a helyzetet, ezért hétfőre császármetszést javasolt. Nagyon nehéz volt elfogadnom, de a férjem és a támogató csapat is segített.

Attila végül császármetszéssel születettHétfő hajnalban aztán elég erős összehúzódásokra ébredtem, de nem fogtam fel teljesen, hogy beindult a vajúdás. 20 percenként jöttek a hullámok és szinte élveztem őket. 7:15-re kellett menni főorvosi konzultációra, így talán az izgalom miatt, de a vajúdás reggelre leállt. Mivel reggeliztem, 11:30 előtt nem lehetett elvégezni a műtétet. Így csak vártam és vártam. 12 órakor látogatási szünet kezdődött a kórházban, egyedül maradtam. Ekkor kezdődtek újra a hullámok és elég erősek voltak. Nem tudom milyen sűrűn jöttek, igyekeztem átadni magam, belemerülni. Nehezen ment, zavart, hogy nem éreztem jónak a környezetet és szobatársak is voltak. A segítőim sem lehettek velem. Nem is tudom miért nem szóltam senkinek, csak magamba fordultam. Végül valamikor 13 óra után hívtak a műtőbe. Később kiderült, hogy 4 cm-re kitágult a méhszájam, pedig megmaradt a harántfekvés.

Csak utólag fogtam fel, hogy beindult a vajúdás, hogy a vajúdás összehúzódásokkal kezdődött, ahogy szerettem volna, hogy voltak igazi jó hullámok, hogy Attila úgyis aznap akart világra jönni.

A műtét után Attilát hamar hozták, ruha nélkül, így rögtön a mellkasomra került és szopizni is tudott. A 6 óra alatt, amíg feküdni kellett, Orsi végig velünk volt. 6 óra lett az aranyóra. :) Amikor fel kellett kelni, elvitték egy vizsgálatra, de zuhany után már vissza is hozták, onnantól végig velem volt.

Utólag úgy éreztem, az égiek vigyáztak ránk. Minden olyan szépen, rendben zajlott.

Olvass még császármetszéses szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

1 hozzászólás

  1. Krausz Krisztina 2013. március 29. péntek at 07:55 - Reply

    Nagyon tetszett, amit és ahogy írtál! Az egész folyamat is, az utad a babáid születéséig! “Eleinte azt hittem, a célom a természetes szülés. Hamar rájöttem, hogy nem. A célom maga az út.” Ez tetszett a leginkább. Nagyon elgondolkodtató, és az, hogy ezzel tisztában voltál, ezt így meg tudtad magadban fejteni, fantasztikus!
    Az én gyerekeim természetes úton születtek. Az utolsónál 10 napos túlhordás miatt indítani kellett a szülést. Azt sajnálom, hogy nálam nem volt jele, hogy aznap indulna ő is. Ma reggel újra kérdeztem tőle, vajon ő is április 26-án akart megszületni? :) Tényleg örülj neki, hogy Attila igen. :)

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!