Császármetszésről, császármetszés utáni természetes szülésről beszélgettem Csizek Zsuzsanna mentálhigiénés szakemberrel, a Perinatus Alapítvány munkatársával. Ezzel kapcsolatosan Zsuzsa külön kiemeli a szülésélmény feldolgozásának jelentősségét, ill. a következő szülésre való lelki ráhangolódás fontosságát, amit dúlai munkám során magam is nap mint nap tapasztalok.
Milyen nehézségekkel szembesülhet az az anya, aki császármetszéssel hozza a világra gyermekét, és hogyan lehet segíteni neki ebben a helyzetben?
Gyakran tapasztalom, hogy az anyák fájdalmas kudarcként élik meg a császármetszést – bár nem mindegy, hogy a császármetszés miért történt. A legtöbb nő természetes úton szeretne szülni, erre készül. Ha császármetszésre került sor, akkor sikertelenséget élhet meg, a „még szülni sem tudok” súlyos érzése ránehezedhet az anyára. Ehhez társulhat még rossz érzés azért, hogy a szülés folyamata kikerült az anya kontrollja alól, a feje fölött döntöttek. Nem mindegy, hogy a döntést megbeszélik-e az anyával, fel tud-e készülni, sőt, fel tudja-e készíteni a babáját a váratlan eseményre. A műtéttel, a vágással a testhatárai sérülnek. A császármetszés utáni fizikai állapot megnehezíti a kisbabával való kapcsolatfelvételt. A császármetszéssel szült anyák csak később tudják ellátni és gondozni a babájukat, és ez sem támogatja a korai kötődés kialakulását.
Szerencsére a korai kapcsolatfelvétel segíthető sok-sok testközelséggel, hordozással és a szoptatással. Nagyon fontos, hogy ebben az érzékeny szülés-születés körüli időszakban legyenek olyan támogató személyek (apa, családtagok, segítő szakemberek), akik biztonságot adnak, és megtartják az anyát ebben a nagy változásokkal teli, nehéz élethelyzetben. Ez esetben ő is jobban tudja tartani a babáját. Minden szülés esetén, a császármetszésnél pedig különösen nagy jelentőséggel bír a történtek átbeszélése és a hozzá kapcsolódó érzések feldolgozása.
Hogyan történik a szülésélmény feldolgozása?
A szülésünk igen erős élmény, ami sokáig mozog, alakul a nők érzéseiben és gondolataiban. Elcsitul, aztán időnként újra megérintődik. Például akkor is, amikor testvér születik, vagy egy nagymama az unokáját várja. A szülésélmény-feldolgozás megindul már akkor, amikor az anya átbeszéli a szülését a párjával, vagy a szülés körüli segítőkkel: a szülésznővel, a dúlával. Ezek a beszélgetések segíthetnek abban, hogy a szüléssel kapcsolatos érzések és élmények a helyükre kerüljenek. Előfordulhat, hogy egy édesanya azt érzi, a történetének elbeszélése által sem tud túljutni szülésének emlékén, és a közvetlen környezetének befogadó készsége is kimerülni látszik. Ilyenkor érdemes mihamarabb segítséget kérni.
Az egyéni vagy csoport helyzetekben egy elfogadó, biztonságos légkörben nyújtunk támaszt a történtek átbeszélésére. A feldolgozás lehetővé teszi, hogy a fájdalmas, elakadt érzések felelevenedjenek és a lereagálást követően elengedhetővé váljanak. Ez a belső munka, a feldolgozás jelentősen megtámogathatja az anya és gyermeke kapcsolatát is. Nagyon fontos itt megjegyezni, hogy a kisbaba jelenléte nem akadály, sőt, akár segítő erő is a szülésélmény feldolgozásának menetében. A Perinatus Alapítvány szakemberei bátorítják az édesanyákat, hogy a szülésfeldolgozó csoportra vagy konzultációra a kicsikkel együtt is érkezzenek.
Mennyiben más a következő szülésre való felkészülés, lelki ráhangolódás egy császármetszés utáni helyzetben?
Ilyenkor a szülés élmény feldolgozása hangsúlyosabb. A korábbi kudarcélmény miatt nagyobb lehet a szorongás. Azt gondolom, ebben a helyzetben az is fontos, hogy a szülésre való felkészülés során mindenképp legyen szó a császármetszés eshetőségéről. Ha az anya egyébként eljutott az előző szülésélményének a feldolgozásához, akkor azzal együtt nagy valószínűséggel az újbóli császármetszés lehetőségét sem utasítja el. Akkor erre az eshetőségre is rá lehet tekinteni ijedelem nélkül. (Ezekről az érzéseiről írt legutóbb a Dúla blogon Judit, egy császármetszéssel szült édesanya Utam című írásában – a szerk.) Ha lehet róla beszélni és nincs jelen a szigorú elutasítás, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy a következő császármetszés elkerülhető.
Ha valaki addig nem is foglalkozott a korábbi szülésével, a várandósság idején mindenképp bemozdulnak a régi szüléssel kapcsolatos emlékek és érzések. A várandósság időszaka egyébként kedvez a lelki munkának: az ilyenkor jellemző érzékenység, lelki fogékonyság nagyban hozzásegítheti az asszonyokat a régebbi történések és sérülések feltárásához és meggyógyításához. A feldolgozás során az anya pontosabban meg tudja érezni, hogy mire is van szüksége, mi az, ami igazán fontos neki, vagy hogy mit jelent neki a biztonság. Ebben is nagyon különbözőek vagyunk. Megérezheti saját erőforrásait és építhet rájuk. Szembetalálkozhat a félelmeivel, megismerheti azokat is. Ha ezek kimondhatóvá válnak, már nem is olyan rémisztőek. Sokszor hallom azt a mondatot, hogy „ez a történet már soha nem lesz más, hisz megtörtént”. Igen, megtörtént, de a bennünk lévő élmény annak mentén alakul, hogy az érzéseink hogyan változnak. Az érzések viszont akkor tudnak változni, ha lelassulva, védett környezetben, megélhetővé és elfogadhatóvá válnak.
Ha ez megtörténik, akkor nagyobb esély van rá, hogy a következő gyermek természetesebben szülessen és az anya megélt élménye is háborítatlanabb legyen. Így a következő szülés nagyon gyógyító lehet. Ha ez így történik az nagy erőforrás az anya-gyerek kapcsolat szempontjából, emellett szorosabbra fűzheti a házaspár kapcsolatát, ezzel erősítve a családi egységet.
Olvass még a császármetszés utáni természetes szülésről a Dúla blogon!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!
Mindkét gyermekemet császármetszéssel segítették világra.Egyáltalán nem éreztem ezt rossznak.Az első fiam 4350gr,a másik 4000gr volt.Farral helyezkedtek a méhben,tehát nem volt kérdés,hogy jöjjenek világra. Az ellátásukban sem akadályozott a műtét.Nincs rossz élményem a császáros szülésről!
Én is császárral szültem, és életem legszebb élménye marad már örökre. Ha úgy alakul, hogy a második is császár lesz, akkor is szívesen megyek, már tudom mire számítsak, tudom, hogy az egészben semmi rossz nincs, minden fantasztikusan profin működött a műtőben, és a császár másnapján már együtt voltunk a babával, roomin-in-ben.
Én vajúdtam is elég sokat, és azért azt sem írom alá, hogy a császárból felkelni fájdalmasabb, mint a vajúdás. :) Nyilván ez egyéni, de engem annyira hajtott a vágy, hogy együtt legyünk a Kisfiammal, hogy amikor mondták, hogy felkelhetek, akkor fel is keltem. Gyors volt a felépülés, minden rendben volt. Simán bevállalnám bármikor. :)
Kedves Kati és anrab!
Gratulálok a gyermekeitekhez! :-) Milyen jó, hogy szép császármetszéses szülésélményetek van. A szakértő is azt mondja egyébként, hogy sokaknak jelenthet problémát a császármetszés, de szerencsére korántsem mindenkinek.
Fontos szempont még szerintem, hogy a másik „főszereplő”, a kisbaba hogyan éli meg a megszületését.
Köszönöm, hogy írtatok.
Kedves Orsi!
„A szakértő is azt mondja egyébként, hogy sokaknak jelenthet problémát a császármetszés, de szerencsére korántsem mindenkinek.”
Valóban; mert annyira sulykolják beléjük a szülésélmény és a természetesség mindenhatóságát, hogy már-már olyan, mint egy verseny, ki szül „jobban”, ki „anyább”…
Nem tudom, ezek a nők ismerik-e a statisztikákat a szülési-születési halandóságról. Régen sem tudott mindenki „rendesen” szülni, hanem – jó eséllyel – belehalt vagy ő, vagy a baba, illetve ő ÉS a baba. Inkább meg kellene köszönni az orvostudománynak és az adott orvosnak, hogy vigyázott ránk.
Kedves ződ!
Persze, szükség van a császármetszésre, ezt nem vitatja senki – életmentő lehet anyának és babának is. A gond sokkal inkább a császármetszések arányának hihetetlen mértékű megugrásával van. Kevéssé hiszem, hogy az elmúlt évtizedek alatt ennyit változott volna a nők „szülni tudása”, vagy hogy egyre több lenne a babákra veszélyes szülés…
„Míg 1985 és 2000 között 15 év kellett ahhoz, hogy 10%-kal emelkedjen a császármetszések száma, addig a következő 10%-os emelkedés már 8 éven belül következett be. 2008-ban a császármetszések aránya elérte a 30,5%-ot, és azóta is évről évre növekszik.” (további részletek: https://lenardorsi.hu/csaszarmetszes-utani-huvelyi-szules-vbac-a-szuleszno-szemszogebol-rakoczi-agnes-valaszol/) A császármetszés komoly műtét, ezért gondos mérlegelést igényel az egészségügyi személyzet részéről. Jól át kell gondolni az előnyeit és hátrányait is, és azután dönteni. Még egy cikket ajánlok a témában: http://www.wellnesscafe.hu/wellness/2010/a-csaszarmetszesrol-szak%C3%A9rtoi-szemmel?action=Print
Az én Pepém is császárral jött a világra végül. Az egész vajúdást nem írom le, csak annyit, h végig úgy indult, h hüvelyen keresztül szülök, s mikor jöttek a tolófájások – ebből volt 5, s végig csak a kis fejbúbja látszódott, nem akart kijönni. Nekem a medence csontom nem tágult ki… így ahogy nyomta a hasamat az egyik doki, annak az lett az eredménye, hogy a szűkös hely miatt 6 hétig bevérzés volt a pici fején.. ami szépen lement. Tehát amiatt, h az istennek nem akart kijönni, muszáj volt császárral kiszabadítani. Nekem mindennel együtt a szülés csodálatos élmény volt, utána egyáltalán nem éreztem magam kevesebbnek, mert nem sikerült hüvelyen keresztül! A felépülés is gyors volt, és már aznap este adhattam neki cicit.. de akkor még csak előtejecske volt… amúgy 19 hónapos Pepe már, és még mindig szoptatom. Szerintem az a sztereotípia, miszerint a szülés úgy normális, ha hüvelyen keresztül jön ki az a gyermek (és emiatt sokan rosszul érzik magukat utána) – nem minden esetben állja meg a helyét, mert sokszor muszáj császárhoz folyamodni, és igenis el kell fogadni, hogy a szülés úgy történt, ahogy, és túl kell lépni rajta. Ennyi :-)
Kedves Csilla!
Köszönöm, hogy megírtad a történeteteket, és gratulálok Pepéhez és a hosszan tartó szoptatáshoz. :-)
:-) Nagyon szívesen, és köszönöm szépen!! Szép estét! :-)
Az első szülésem „természetesen” indult, úgy volt, hogy spontán hüvelyi szülés lesz. Normális aggódáson kívül nem féltem, képesnek tartottam magam arra, hogy sikerül. De hosszú lett a vajúdás, a tolófájásoknál már fájásgyenge voltam, a babám feje sem tudott rendesen beilleszkedni, később kiderült, hogy a köldökzsinór is rövid volt. A vége sürgős császár lett, altatással, mert az epidural sem működött. Úgy éreztem az orvosom nem áll a helyzet magaslatán, nem csak az én kezemben nem volt már az irányítás, hanem az övében sem. Nagyon rosszul éltem meg. ( a szobatársaim mind spontán szültek, gyorsan, problémamentesen). Mivel lelkileg, fizikailag sem sok segítséget kaptam szülés után az eredmény szülés utáni depresszió lett.
A második gyerekemnél más orvost kerestem. Bár ő csak papírból ismerte az első szülésemet, valahogy nem forszírozta a spontán szülést. Én azt mondtam, ha ő úgy gondolja, hogy lehet és meg is tudom csinálni én vállalom a spontánt is-megbíztam benne. Persze a korom, a nem túl régi előző császár miatt ismételt császár mellett több szólt.
Tervezett császárral született meg a kislányom. Így rákészülve teljesen más élmény volt, szép volt, tudtam örülni a gyerekemnek így is. (És ma már tudom, hogy az elsőnél a nagyon hosszú vajúdás iszonyatosan elfárasztott mind fizikailag, mind lelkileg). Szerintem így is lehet szép egy szülésélmény.
Kedves Judit!
Teljesen egyetértek veled és örülök, hogy jó élmény volt a második szülésed.
A szülésélmény a tied, te élted át. Ez itt a lényeg. :-)
További szép császármetszéses szüléstörténetek is olvashatóak a blogon: https://lenardorsi.hu/tag/csaszarmetszeses-szulestortenet/, ajánlom őket szeretettel.