Tinának ugyan volt választott orvosa, de végül az élet úgy hozta, hogy mégis az ügyeletes orvosnál szült – és nem bánta meg. Választott szülésznője és a doktornő segítségével született meg első gyermeke a Szent Imre Kórházban.
Zoli szerint Miss Marple a ludas abban, hogy Andris ijedtében megindult kifelé, de ne szaladjunk ennyire előre…
Szerdán arra keltem, hogy fáj a hasam. Úgy tompán, nem túl erősen, de határozottan érezhető fájdalom volt, biztos voltam benne, hogy némi emésztési zűr megint, gyerek feje elzár valamit valahol vagy ilyesmi… És egész nap, folyamatosan. Délután felhívtam a szülésznőmet, mit javasol, menjek be a kórházba megnézetni magam? Asszem’, finoman rá is beszéltem, hogy igen-t mondjon végül, beszólt a kórházba, hogy megyünk. Zolit riasztottam (fodrász aznap kimaradt neki), usgyi, egyelőre cucc nélkül, meglátjuk, mi van. Egy szülésznő már várt, nagyon kedvesen fogadott, ügyeletes doki megnézett, majd haza is küldött: méhszáj ujjbegynyire nyílogat, de egyáltalán nem érett, mehetünk haza. (40 percnyi CTG után, Zoli már szegény a falat kaparta, mi van bent velünk?) Ekkor lehetett úgy délután fél hat.
Zsuzsitól érkezett az első császármetszéses szüléstörténet. Harmadik gyermeke, Angéla születését olvashatod, és azt is, hogyan lettek úrrá egy váratlan kezdeti nehézségen: a kisbaba vércukorszint-esésén.
Szülés előtti hétfőn meglehetősen vacakul voltam, ekkor csinált a doki egy elég össze-vissza nst-t. A kórházban megismételték, az jobb lett, szerencsére a flowmetria sem mutatott semmit. Hazamentünk, de persze jobb nem lett, utána sem igen aludtam egész éjjel. Kedden már végem volt teljesen, csak vonszoltam magam – már ha egyáltalán muszáj volt felkelni -, és egész nap fájásaim voltak, rendszertelenül. Estére besűrűsödtek kb. rendszeres 5 percesekre, de valahogy nem hittem el magamnak, hogy ezek azok. Úgy éjfélig figyelgettem az órát, aztán eldöntöttem, hogy most már alszom. Nem sokkal azután, hogy lefeküdtem, 1 óra 5 perckor csúnya nyilallást éreztem, és már ömlött is a víz (amikor a Legnagyobbal történt a vízelfolyás, egyáltalán nem fájt a burok megrepedése!).
Gyorsan felébresztettem Apát, és kimentem a fürdőbe kicsit rendbe tenni magamat. Ott láttam, hogy a víz nem tiszta. Közben riadóztattuk középső sógornőt, ő jött át a gyerekekhez.
Szerencsére a táskám már rég össze volt pakolva, telefont, töltőt, fényképezőt dobtam még be, és indulhattunk is, egy textilpelenka a bugyimban, egy törölköző a fenekem alatt a kocsiban. Víz ömlött közben folyamatosan – mindig elképedek a mennyiségén!
Köszönöm a sok gyönyörű szüléstörténetet, amit eddig küldtetek! Mostantól szerdánként és szombatonként„Csodaszép szülések” címmel találhatjátok meg az írásokat a Dúla blogon. Elsőként Betti szüléstörténetét hoztam, ami azért különleges, mert ez alkalommal az édesapa írta le gondolatait és érzéseit, másrészt kicsit a „szívem csücske” is, hiszen dúlás szüléstörténet. :-)
Szombat hajnali negyed 6 körül keltett Betti azzal a hírrel, hogy ezek szerinte már igazi fájások. Az ezt megelőző néhány nap leginkább izgatott várakozással telt, mert nem tudtuk mikor dönt úgy a baba, hogy útnak indul. A fájások ugyan erősek voltak és nem hagyták aludni, de még nem voltak rendszeresek, így aztán még sokáig csak feküdtünk az ágyban és arról beszélgettünk, hogy vajon milyen lesz a szülés és persze, hogy milyen lesz majd a kis jövevény. Ahogy jött a reggel, felkeltünk és reggeliztünk egy bőségeset, majd leginkább csak vártunk és vártunk. A fájások pedig nem lettek rendszeresebbek kora délutánig sem. Így aztán elmentünk ebédelni még egy utolsót, mivel a babával jóval nehezebb lesz majd étterembe járni. Ebéd után pihentünk egy kicsit, de leginkább felfokozott várakozással teltek az órák. Majd szép lassan este lett és a fájások szépen lassan erősödtek és kezdtek rendszeresek lenni. Hívtuk a szülésznőt, aki azt tanácsolta, hogy Betti vegyen egy meleg vizes fürdőt, készülődjünk össze aztán majd meglátjuk. De addigra természetesen már minden elő volt készítve. A fürdőtől a fájások egyre erősebbek lettek és mindketten úgy éreztük, hogy itt van már az idő. Újra felhívtuk a szülésznőt, Molnár Gabit, és elindultunk a Szent Imre Kórházba. Mindössze húsz perc alatt beértünk.
Én úgy, ahogy voltam oldalt feküdtem, a férjem kezét szorítva, az orvos a felül lévő lábamat tartva, a szülésznő pedig a gátat védve. Biztattak, erősítettek, amikor azt hittem nem fogom bírni. Éreztem, hogy jön, halad előre, hogy majd’ szétszakadok. És éreztem azt a zsigerből jövő elementáris erőt, ami nyomásra késztetett. Hihetetlen volt! (Mariann teljes történetét itt olvashatod.)
Te is szereted a szép szüléstörténeteket, és szívesen olvasod a kismamatársak beszámolóját a vajúdásról? Ugye jól emlékszel még az első percre, amikor újszülött kisbabádat először megpillantottad, majd karjaidba vehetted? Felejthetetlen órák és pillanatok ezek…
Oszd meg velünk vajúdásod és szülésed történéseit! Pozitív kicsengésű, szép szüléstörténeteket várok – akár a szülészeti intézmény és az orvos vagy szülésznő nevének feltüntetésével. Az írásodnak adj kérlek címet, és mellékelj egy fényképet, ahol kisbabád arca jól látszik. Ha több gyermeked van, több történetet is küldhetsz, ezzel is növelve a nyerési esélyeid.
Négy kategóriában pályázhatsz:
Normál, hüvelyi szülés
Császármetszés (tervezett császármetszés és hüvelyi szülésnek induló császármetszés)
Ikres szülés
Dúlás szülés
Küldd el az írásodat (és hogy melyik kategóriába szánod) február 28-ig a dula{kukac}lenardorsi{pont}hu e-mail címre! A beküldött történetek közül hétről hétre válogatok majd a Dúla blog szüléstörténetei közé.
Lehet-e iker babákat a természetes úton szülni, miközben manapság a legtöbb ikres várandósság császármetszéssel végződik? Sikerülhet-e a kizárólagos szoptatás, amikor két kisbabát egyidejűleg kell ellátni – ráadásul a másfél éves bátyus is igényli az anyai figyelmet? Anita megírta a történetét, ami igazán sikertörténet. Gratulálok neki! :-)
Két dolgot akartam nagyon: természetesen szülni úgy, hogy a férjem is jelen van, és a kisbabáimat szoptatni. Másra nem is tudtam gondolni, nehezen fogadtam volna el, ha nem így alakul. 2007 novemberében megszületett a kisfiam Dunaújvárosban, 4100 grammos súllyal. Öt napot túlhordtam. Burokrepesztés, 10 óra vajúdás, erős fájdalmak, de mégis gyönyörű volt. Szép nagy baba volt, de nem akart szopni. Nagyon nehéz dolgom volt vele, pláne, hogy első baba, ilyenkor az embernek amúgy sincsen könnyű dolga. Aztán be is sárgult, ami nehezítette a dolgomat, mert állandóan elaludt. A csecsemős nővérekről csak jót tudok írni, mert mindenki segített. Mutatták hogyan csináljam, noszogatták a babát, de hiába. Két hétig fejtem szinte egész nap és itattam cumis üvegből a kisfiamat. Tudtam ez nem megoldás, mert ez így nem mehet sokáig. A legkényelmesebb, de hangsúlyozom a legrosszabb megoldás az lett volna, ha elkezdem tápszerrel etetni. Végül a védőnőm ajánlotta, hogy vásároljak bimbóvédőt és próbáljam meg azzal. A szoptatás így megoldódott, mert a kisfiam elfogadta a mellem. Később többen biztattak, hogy próbáljam elhagyni a bimbóvédőt, de sajnos nem sikerült. Szerencsére így is elég volt a tejem, mert 6 hónapig kizárólag anyatejjel tápláltam, és a kicsi nagyon szépen fejlődött. A hozzátáplálással sem siettem, sokáig csak ismerkedett az ízekkel és az anyatej maradt az első számú táplálék. Végül 12 és fél hónapig szopott, majd magától szokott le, mert már a pocakomban növekedtek az ikerlányaim.
A gyerekeket végre lefektettem, és most, éjfél előtt van egy kis időm, hogy visszagondoljak az elmúlt esztendő számomra legfontosabb dúla-eseményeire:
Januárban elkezdtem az utolsó félévet az egyetemen, mentálhigiéné szakon. Nagyon sok jó és hasznos dolgot tanultam, új kapcsolatokra és barátokra leltem.
Márciusban hozzáláttam a szakdolgozatom témájául szolgáló „Holdkör”, női csoport programjának megszervezéséhez. Nem gondoltam, hogy ennyi témát és olvasnivalót hoz magával, ugyanakkor nagy élvezettel és örömmel dolgoztam rajta.
Április a kínai utazásom jegyében telt. Érdekes volt megfigyelni ezt a miénktől teljesen eltérő kultúrát, és azt, hogy hogyan élnek a kínai nők és a kisgyerekek.
Egy kisfiú születésére várok.Dúla vagyok, szüléseket kísérek, és nagyon szeretem ezt a hivatást. Olyan jó a családdal együtt készülni és várakozni arra, hogy világra jöjjön egy új kicsi élet. Igen, gondosan készülünk, sokat beszélgetünk, és ezalatt ünnepi díszbe öltözik a szívünk. Várakozunk, ennek minden izgalmával, és néha bizony türelmetlenek is vagyunk: mikor születik meg végre a gyermek?
Egy kisfiú születésére várok. Ez a kisfiú most egészen más lesz, mint a többi kisbaba. Szeretnék az ő születésénél is ott lenni. Meghívásom van a szülésre, és ez nagyon megtisztelő. Nagy bizalom kell ahhoz, hogy várjon és szívesen lásson a család ebben a számára legszebb és legfontosabb pillanatban. Ünnep a születés, amiben most nekem is részem lesz.
Eszter története következik. Jordániában született mindkét gyermeke, így nagy tapasztalattal rendelkezik az ottani szülészeti ellátásról.
Némi háttérinfó
Jordániában egy családban nem ritka az 5-6 gyerek, sőt szinte ez tekinthető normálisnak. A kormányzat családtervezési propagandájának ellenére évente 160 ezer gyerek születik, a lakosság harmada 14 éven aluli. A nők jelentős része a várandóssága idején magán orvoshoz jár, de elérhető a terhesgondozás az állami egészségügyi központokban is bár ott is kell valamit fizetni, ha az embernek nincs biztosítása. Itt még nem terjedt ki mindenkire a társadalombiztosítás, csak akik után fizeti a munkáltató. Az otthonszülés is viszonylag gyakori, de ennek nem ideológiai, hanem anyagi okai vannak: nem mindenki tudja kifizetni a kórházi ellátás költségeit.
A terhesgondozás Jordániában
Választott magánorvosom egy ukrán doktornő volt, Dr. Natália. Havonta jártam hozzá vizsgálatra, egy vizit 10 dínárba került (14 USD).
Magdi barátnőmet nyáron kérdeztem a nagycsaládos életformáról. Erzsébet azóta már 4 hónapos „komoly hölgy”, ahogy a következő bejátszásban látni fogjátok. A beszélgetés témája az akkorihoz hasonló: a hétköznapok, házasság, nagycsalád, a gyerekeknek adott külön idő, …
Otthonszülés a kórházban – Dr. Bálint Balázs Szent Imre Kórház szülészének gondolatai az otthon- és a kórházi szülésről. Nagyon aktuális, érdemes meghallgatni és odafigyelni rájuk. Szó esik alternatív szülőszobáról, császármetszésről, császármetszés utáni szülésről és legfőképp a …
A weboldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználói élmény növelése és statisztikai célokból. A weboldal által használt cookie-k személyes adatgyűjtéséhez hozzájárulok. További információt az Adatkezelési Tájékoztatóban talál.
Funkcionális Always active
Működéshez szükséges sütik
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
Az oldal látogatottságának elemzését segítő sütik (anonimizált).The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Szerdán arra keltem, hogy fáj a hasam. Úgy tompán, nem túl erősen, de határozottan érezhető fájdalom volt, biztos voltam benne, hogy némi emésztési zűr megint, gyerek feje elzár valamit valahol vagy ilyesmi… És egész nap, folyamatosan. Délután felhívtam a szülésznőmet, mit javasol, menjek be a kórházba megnézetni magam? Asszem’, finoman rá is beszéltem, hogy igen-t mondjon végül, beszólt a kórházba, hogy megyünk. Zolit riasztottam (fodrász aznap kimaradt neki), usgyi, egyelőre cucc nélkül, meglátjuk, mi van. Egy szülésznő már várt, nagyon kedvesen fogadott, ügyeletes doki megnézett, majd haza is küldött: méhszáj ujjbegynyire nyílogat, de egyáltalán nem érett, mehetünk haza. (40 percnyi CTG után, Zoli már szegény a falat kaparta, mi van bent velünk?) Ekkor lehetett úgy délután fél hat.
