A gyerekeket végre lefektettem, és most, éjfél előtt van egy kis időm, hogy visszagondoljak az elmúlt esztendő számomra legfontosabb dúla-eseményeire:

  • Januárban elkezdtem az utolsó félévet az egyetemen, mentálhigiéné szakon. Nagyon sok jó és hasznos dolgot tanultam, új kapcsolatokra és barátokra leltem.
  • Februárban a Dúla blog olvasói közül többen is részt vettek a budapesti szülészetekről szóló felmérés kérdéseinek megválaszolásában. Köszönöm nekik!
  • Márciusban hozzáláttam a szakdolgozatom témájául szolgáló “Holdkör”, női csoport programjának megszervezéséhez. Nem gondoltam, hogy ennyi témát és olvasnivalót hoz magával, ugyanakkor nagy élvezettel és örömmel dolgoztam rajta.
  • Április a kínai utazásom jegyében telt. Érdekes volt megfigyelni ezt a miénktől teljesen eltérő kultúrát, és azt, hogy hogyan élnek a kínai nők és a kisgyerekek.
  • Májust már hosszú évek óta a Születés Hete fémjelzi. Idén filmvetítéssel egybekötött beszélgetésen vettem részt dúlatársaimmal. Pár napra rá zajlott a Bábanap – hivatalos nevén a Szülésznők Nemzetközi Napja -, ahol a programokon és előadásokon túl megválasztásra került az év szülésznője is.
  • Júniusban 1 éves lett a Dúla blog, amit nagy sikerű születésnapi nyereményjátékkal ünnepeltünk.
  • Júliusban újra táborozhattam kedves régi és újonnan megismert dúlatársaimmal a Pismány-hegy lankáin.
  • Augusztusban Tihanyban együtt nyaralt a dúlakörünk. Az időjárás nem volt kegyes, fürdeni nem tudtunk, viszont annál többet beszélgettünk és nevettünk. A hónap másik, többeket érintő jó híre: két új vidéki kórház is elnyerte a Bababarát címet!
  • A szeptemberem teljes egészében a szakdolgozatírás jegyében telt.
  • Októberben Ina May Gaskin világhírű amerikai bába, az Útmutató szüléshez és az Útmutató szoptatáshoz című nagyszerű könyvek szerzője Magyarországra látogatott. A háromnapos képzésen az egész dúlakörünk ott volt! Ebben a hónapban történt, hogy letartóztatták Geréb Ágnest – jókora követ dobva ezzel az otthonszülés szabályozatlanságának állóvizébe…
  • November a bemutatkozás hónapja volt: védőnői meghívásra és a Családi Net színeiben a Babamama Expo-n beszélgettem várandósokkal dúlaságról, szülésfelkészítésről és szüléskísérésről.
  • A december eleje a munka jegyében zajlott, és sok örömöt hozott. A hónap második felében gyerekeimmel már az ünnepekre készülődtünk.

Kint durrognak a petárdák, beköszöntött 2011! Azok a mondatok jutnak most eszembe, amiket dúlává válásomkor fogalmaztam meg, és aktualitásukból semmit sem vesztettek:

Kívánom, hogy az új esztendőben minden édesanya a saját útját járhassa, amikor várandós, és amikor kisbabáját a világra hozza! És azt is kívánom, hogy a születés, a szülés a babának, az édesanyának és  az édesapának egész életre szóló jó élmény legyen!

További gondolatokat, személyes hangvételű írásokat ide kattintva találsz a Dúla blogon.

Iratkozz fel a hírlevélre!