Mi is lehetne szebb és aktuálisabb bejegyzés így karácsony környékén, mint egy szép szüléstörténet? Kriszti 9 hónapon át jegyezte le gondolatait és érzéseit a Dúla blog kismamanaplójába. Következzen ennek megkoronázása: a szüléstörténet!
Vártuk, hogy történni fog-e valami éjszaka. Az este sóhajtozások közepette telt, fura volt, hogy ez a hosszú túlhordás és esetleg a másnapi szülésindítás velem történik, de gondoltam, ennek is megvan az oka. Későn feküdtünk, talán arra vártam, hogy míg ébren leszek, történni fog valami. Hát nem. A reggeli ébresztőig sem történt semmi. Úgy keltem ki az ágyból, hogy görbült a szám. Készülődtünk, az úton a kórház felé nagy csendben voltunk Apácskával, feszülten ültünk és néztünk előre. Közben el tudtam végre fogadni, hogy nem a babám jelére fog ő megszületni, hanem egy külső jel hatására. Akkor már csak azt kértem, hogy sikerüljön így, nehogy sikertelen legyen az aznapi oxytocinos indítás, és másnap újra kelljen kezdeni, esetleg harmadnap már császármetszés legyen. Főleg, hogy akkor már szülésznőm sem tudott volna már velem lenni.
A kismamanapló utolsó része következik. Hamarosan Kriszti szüléstörténetét is olvashatod a Dúla blogon.
A negyedik terhességem (így a végén már tényleg az volt…) vége felé jártam. Hatalmas pocak, nagy fordulások, mozgások, türelmetlen várakozás. Mindez úgy, hogy legutóbb szigorú pihenésre intett a szülésznőm, nyíló méhszáj miatt antibiotikumot kaptam a szülészorvosomtól. Vártam a 34. heti vizsgálatát, vajon, hogyan áll most a méhszáj. Nagyon ideges voltam a váróban, mi lesz, ha tovább nyílt, mi lesz, ha ott kell hagynom a családomat és kórházban kell töltenem a következő napokat… heteket??? És mi lett? Semmi, a méhszáj változatlan. Örültem, de mellette bosszankodtam is. Hogy csak rám ijesztettek, teljesen világosan láttam, hogy a méhszáj nem bacik miatt nyílt, hanem egyszerűen csak negyedik baba, teljesen normális állapot, akár 30 hetesen is. Bosszantott, hogy elnyomódott az ösztön bennem, a bizalom a testem felé, a hit Istenben. Ez a felismerés kicsit visszafordított magam felé, hogy higgyek magamban, és újult erővel kezdtem az utolsó heteket.
Elérkezett az utolsó egyben töltött hónapunk is. Egyre nehézkesebben mozgok, egyre jobban szeretném, ha valami kapaszkodóm lenne, ha tudnám, hogy ez a fájás már „az” a fájás. A 36. héten kipipáltuk az utolsó vérvételünket és doktorlátogatásunkat is. Zsigu-lak „behatolhatatlan”, külső-belső méhszáj zárt, a Ded koponyavégű hosszfekvésben, békében-egészségben-boldogan. A 37. héten nem kis riadalmat okozva – hiába no, harmadjára tréfálkozik velem az anyatermészet -, a napok óta egyre inkább sűrűsödő jósló fájásoknak köszönhetően távozott a nyákdugóm. A riadalom meg abból adódott, hogy elméletben ugyan már hetek óta kész volt a kórházi pakkom, gyakorlatban éppen 10 perc alatt halmoztuk fel a Nagyfiammal indulásra készre. Megkapó pillanat volt, amint Hunor becsúsztatta a Kisöcsinek szánt játékokat egy-egy óvatlan pillanatban a táskámba… A végén jócskán szelektálnom kellett a kisautó- és rágóka-rengetegből. Aztán persze kiderült, csak vaklárma volt, pár órával később a jóslók is megszűntek.
Erika harmadik kisbabája végre úgy született, ahogy szerette volna, pedig ez alkalommal nem volt fogadott orvosa vagy szülésznője. (Az ötödik baba születését már olvashattad a Dúla blogon, amikor János, Erika férje a kicsi Barnabás születését írta meg.)
Sárit annyira vártam és vágytam, hogy egy évig nem fogant meg. Már orvosi segítség lett volna a következő lépés, amikor végre…
A születésével is húzta az időt és nyúzta az idegeinket, nem emlékszem pontosan, de kb. 10 napot hordtam túl. Bent kellett feküdnöm a kórházban, várva, hátha történik valami. Ez elég rossz érzés volt, hátrahagyva két gyereket szegény apjukra – aki egyébként derekasan állta a sarat. Kivéve a mai napig emlegetett újságpapíron tálalt vacsorát… de szerencsére én csak ennyiről tudok, és amit a mami nem tud, az nem fáj…
Mit nevezünk terminustúllépésnek és mikor kezdődik a valódi túlhordás? A kisbabák csupán 4%-a jön világra a várandós kiskönyvbe bejegyzett terminus napján. Ez az orvos által kiszámolt és előzetesen bejegyzett dátum ugyanis csak hozzávetőlegesen ad tájékoztatást arról, hogy mikor tájt várható a szülés megindulása. A 38. héten és a 41. héten született csöppség is időben érkezett – bár a különböző szülészeti intézményekben más és más hozzáállással találkozhatsz a terminustúllépéssel kapcsolatosan. Ha túlhaladtad a terminusod napját, gyakrabban kell majd vizsgálatra menned. Két-három naponta ellenőrizni fogják az állapotod, és azt is, hogy a kisbabád jól érzi-e magát odabenn. (A Dúla blog egy régebbi írása már foglalkozott ezzel a témával.) Túlhordásról a betöltött 42. héttől beszélünk.
Ha elérted a szülés előre kiszámított időpontját, és a kisbabád még nem született meg, a legtöbb orvos „túlhordásról” beszél. Érdemes tudnod, hogy a magzatok jelentős százaléka nem a menstruációs ciklus közepén, a 14. napon fogan. A peteérés és megtermékenyülés bekövetkezhet éppúgy a ciklus elején, mint a vége felé. A várandós kiskönyvedbe mégis a ciklus középidejétől számított időpont kerül, amikor a terhességet hetekben számítva meghatározzák. Ennek megfelelően a babák igen kis százaléka születik pont a kiírt napon. A betöltött 41. hétig terminustúllépésről, a 42. hét után túlhordásról beszélünk.
Terminustúllépés esetén orvosod hozzáállása és a kórházi protokoll nagyban befolyásolja, hogy hogyan tovább. A nem sürgető, türelmes szemlélet az, ami ilyenkor a legtöbbet segíthet Neked. Ne hagyd magad a családtagok és ismerősök által sem sürgetni, a eljön az idő, amikor a baba készen áll a megszületésre.
Vártuk, hogy történni fog-e valami éjszaka. Az este sóhajtozások közepette telt, fura volt, hogy ez a hosszú túlhordás és esetleg a másnapi szülésindítás velem történik, de gondoltam, ennek is megvan az oka. Későn feküdtünk, talán arra vártam, hogy míg ébren leszek, történni fog valami. Hát nem. A reggeli ébresztőig sem történt semmi. Úgy keltem ki az ágyból, hogy görbült a szám. Készülődtünk, az úton a kórház felé nagy csendben voltunk Apácskával, feszülten ültünk és néztünk előre. Közben el tudtam végre fogadni, hogy nem a babám jelére fog ő megszületni, hanem egy külső jel hatására. Akkor már csak azt kértem, hogy sikerüljön így, nehogy sikertelen legyen az aznapi oxytocinos indítás, és másnap újra kelljen kezdeni, esetleg harmadnap már császármetszés legyen. Főleg, hogy akkor már szülésznőm sem tudott volna már velem lenni.
