Viki kislánya császármetszéssel született. Második várandóssága alatt nagyon készült, sokat olvasott – nagyon szerette volna, ha második babája természetes úton születik. Nem volt könnyű dolga: orvosa nem biztatta, és családja sem igen hitt a hüvelyi szülés lehetőségében. Ebben a kétségbeejtő helyzetben írt nekem, majd jó pár e-mailt váltottunk. Az utolsó levelében még kétségek között volt, vajon lesz-e módja átélni a szülést a maga természetes módján, majd hosszabb hallgatás után érkezett a hír: sikerült, a második kislány, Lara hüvelyi úton született! Kedves Viki, köszönöm, hogy leírtad történetedet.
Egy gyermek születése a legcsodálatosabb dolog a világon, történjen az császármetszéssel, vagy természetes úton. Az előzményekkel kezdeném. Teljesen problémamentes és gyönyörű terhességem volt, sokat gondoltam a szülésre, rengeteget olvastam, és mindenképp természetesen akartam szülni. Már a kórházban feküdtem, mert a szülészet otthonunktól messze van, illetve ismerkedtem az új orvosommal, ugyanis a fogadott orvosom a szülésem környékén szabadságra ment – a lánya pont aznap ment férjhez. Az előző szülésem rövid története: 2011.03.16-ára voltam kiírva az első kislányommal. 12-én hajnalban magzatvíz-szivárgásra ébredtem, rögtön vittek is a szülőszobára előkészítésre. A 6 órás megfigyelés alatt semmi nem történt, sétáltam, meg a családommal beszélgettem. Délben kezdtem kapni az oxitocint, de nem lettek igazi fájásaim, „fájásgyengének” ítéltek, illetve a kicsi Hanna sem tartotta jól a fejét, ezért végül a műtőben kötöttünk ki. Nagyon nehezen dolgoztam fel a császármetszést lelkileg, és ezt a közvetlen környezetembe senki nem értette igazán, hogy miért is. Szerettem volna mindenképp megtapasztalni, hogy milyen az igazi szülés, és a császármetszés hatalmas csalódás volt a számomra.
Aztán 2013 január elején ismét pozitív tesztet tartottam a kezemben. Hatalmas volt a boldogság! Szintén problémamentes terhesség volt mindvégig. Most is rengeteget olvastam, de leginkább a „császár után természetesen szülni” témában. Sokat beszélgettem az orvosommal a lehetőségeimről, aki azt mondta, hogy ha erős fájásokkal, esetleg 3-4 ujjnyi méhszájjal kerülök a szülőszobára, akkor megpróbáljuk a természetes szülést, de 70%-ra mondta a következő császár esélyét!… A szülésznőm sem biztatott – mindenki az első szülés alapján mondott véleményt. A családomban, közvetlen környezetemben senki nem hitt bennem, mindenki a császárra készített volna fel. Utólag azt gondolom, hogy lehetséges, hogy ez is segített, mert én azért is meg akartam mutatni! Nagyon elkeseredtem, és ekkor találtam rá Orsi oldalára. Írtam neki egy párszor, és mindig támogató, biztató válaszokat kaptam.
Ahogy közeledett a kiírt időpont, szeptember 14-e, az orvosom által mondott 70%-os császáresély már 100% lett egy héttel szülés előtt… Ekkor teljesen kibuktam, még írtam is Orsinak. Próbáltam alkudozni az orvossal, de mindenképp be kellett feküdnöm a kórházba 9-én. Azt mondta, hogy akkor 10-én vagy 11-én megcsászároz… Én megkértem, hogy adjunk még egy kis időt, meg ne a terrortámadás évfordulóján legyen a kicsi szülinapja. :) Így alkudtam ki a 12-ét, hogy pont 2,5 év legyen a két kislányunk között.
Már kedden éjszaka fájásaim voltak, szóltam a nővérkéknek, de azt mondták menjek vissza, ha rendszeres lesz. Nem rendszereződtek, de nem is aludtam. Reggel csináltak egy NST-t, de az még nem mutatott semmit. Megvizsgált a dokim, és azt mondta most már ő dönt, teljesen zárt a méhszáj, ezért reggel 6-ra mehetek előkészítésre, megcsászároz. Egész nap nagyon ki voltam tőle, nem akartam beletörődni, és kértem a kicsi Larát, hogy segítsen nekem. Délután jött dolgozni a szülésznőm Zsuzsa, mondtam is neki, hogy eléggé fáj a pocim, de épp akkor jött meg látogatóba a családom, ezért nem csináltunk NST-t. Majdnem fél 9 volt, mire oda kerültünk, és a gép mutatta már a fájásokat – ha nem is volt rendszeres, de volt, és nagyon örültünk neki. Szóltak az ügyeletes orvosnak aki megvizsgált, és azt mondta, jóindulattal 1+1 a méhszáj. Kijöttem a vizsgálóból, de Zsuzsa még bent maradt. Addig telefonáltam a páromnak, hogy mi a helyzet. Azt viszont sohasem felejtem el, ahogy Zsuzsa, a szülésznőm kijött, szinte ugrott egyet örömében, és közölte velem, hogy megyünk szülni! Hirtelen nem is értettem, hogy mi történik! Vissza kérdeztem, hogy nem a műtőbe megyünk? Abban a pillanatban madarat lehetett volna velem fogatni!
Fél 10 kor már az előkészítőben voltunk. Elkezdtük a homeopátiás szereket felváltva, megkaptam a beöntést, tusoltam, közben jó erős fájásaim voltak. Fél 11 után már a szülőágyon voltunk, NST-re kapcsolt Zsuzsa, jött az ügyeletes orvos, és úgy látta, lehet értesíteni az én orvosomat. Közben vártam, hogy megérkezzen a párom. 11 után pár perccel ott is volt velünk. Nemsokára jött az orvosom is, még viccelődtünk is. Megkérdezte, hogy mit mondott nekem, én meg rávágtam, hogy nem hallgatok a szép szóra! :) Minden egyes fájás közben arra gondoltam, hogy megcsináljuk, és nemsokára a kezemben tarthatom a kicsi Larát!
Negyed 1 kor repesztett burkot az orvosom, és a szülésznőm végig ott volt, segített megélni ezt a csodát. Nem mondhatom, hogy nem fájt, de nem tudom mihez hasonlítani. Arra emlékszem, hogy nagyon vártam, hogy eltűnjön a méhszáj, utána meg a gátmetszést, hátha könnyebb lesz. Mikor már lehetett látni a kicsi fejét, elég türelmetlen voltam. Mennyi van még hátra?! A gátmetszés nem fájt, az injekció volt kellemetlen. Aztán sajnos nem számoltam, hogy hányadik tolófájásra lett meg. Az volt fájdalmas, mikor a szülésznő tartotta a fejét, és nekem várni kellett a következő fájásra. Az orvos nyomta a pocit, szülésznő meg elkapta.
A 9 hónap alatt úgy gondoltam, hogy nem jól választottam magam mellé a segítőimet, úgy gondoltam, hogy nem hisznek a császár utáni természetes szülésben, de kellemesen csalódtam, mert végül mindenkitől maximális támogatást kaptam. Fantasztikus élmény volt: a párom végig mellettem volt, és egy percre sem engedte el a kezem! Azt nem számoltam, hogy hányadik tolófájásra, de pontban 4 órakor 4300 grammal és 59 centivel megérkezett Lara! Kicsit lusta volt, és a szívbajt hozta ránk, mert nem sírt fel azonnal. Ahogy a mellkasomra tették, az olyan felemelő érzés volt, leírhatatlan! A párom is úgy meghatódott, még fényképezni is elfelejtett… Aztán ő elkísérte a babát élete első útjára, a vizsgálatokra, addig engem meg rendbe raktak. Kérdezte az orvosom, hogy mi legyen a betapintással, elaltasson-e? Kértem, hogy ne, mert mihelyt visszahozzák a kicsit, szopiztatni akarom. Nem mondom, hogy a betapintás kellemes volt, sőt…, de el lehetett viselni. Amikor végre a kezemben tarthattam Larát, tényleg minden fájdalmam elmúlt! Ügyesen hozzáfogott szopizni, csodálatos volt! Gyorsan elszaladt ott az idő.
Egy szó mint száz: véleményem szerint egy nőnek ezt egyszer az életben át kell élni. Úgy érzem, így lett teljes az életem, és vissza kaptam a női önbecsülésem! Köszönöm mindenkinek aki ott segített, soha nem fogom elfelejteni. A császárral össze sem lehet hasonlítani, és a felépülés is gyorsabb.
Olvass további sikeres császármetszés utáni hüvelyi szüléstörténetet a Dúla blogon!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!