A szülés közeledtére utaló jelek

Mikor fog beindulni a szülés? Szeretünk előre tervezni. Bár tisztában vagyunk vele, hogy a jövő nagyrészt kiszámíthatatlan, a határidőnaplónk mégis némi biztonságérzetet ad, és azt az illúziót, hogy magunk irányíthatjuk az életünk eseményeit. Hiszen megterveztem, hogy ekkor és ekkor, ez és ez fog történni. Ezt a napot ezzel fogom tölteni, azt a napot pedig amarra szánom rá. Ez kis dolgokban működik, de persze az igazán nagy dolgokat nem lehet előre megtervezni. Ilyen a gyermek születése is. Hogy melyik lesz a nagy nap, azt nem lehet előre megmondani – de bizonyos jelek utalhatnak a szülés közeledtére.

Mennyire bízhatunk a szülés kiírt időpontjában?

A kiírt terminus csak hozzávetőlegesen tájékoztat arról, hogy mikor várható a szülés megindulása. A kisbabák nagy része ugyanis nem azon a napon születik meg, ami a várandós kiskönyvben áll. Alapvetően az utolsó menstruáció első napjához képest határozzák meg a szülés várható időpontját (utolsó menstruáció első napja +7 nap, -3 hónap), ez az ún. Naegele képlet, majd a korai ultrahangfelvételek ismeretében ezt módosítják is.

Mikor beszélünk koraszülésről?

A betöltött 37. hét előtt született babák esetében beszélünk koraszülésről. Ilyenkor a vajúdás hasonlóan indul be, mint más szüléseknél: burokrepedéssel vagy fájásokkal, esetleg vérzéssel. Ha a kismama ezeket a tüneteket idő előtt (betöltött 37. hét előtt) tapasztalja, sürgősen vegye fel a kapcsolatot a várandósgondozást végző orvosával, választott szülésznőjével vagy a kórházzal.

Mit kell tudni a jóslófájásokról?

Jóslófájásokat a legtöbb kismama érez a szülés előtti hetekben. A méh nem fájdalmas összehúzódásai ezek, amelyek a szülésre készítik elő a méhizomzatot. Az igazi fájásoktól még az is megkülönbözteti őket, hogy rendszertelenek, és ahogy jönnek, úgy el is múlnak. Jó példa erre Tina szüléstörténete: több alkalommal is említi a szülés előtt egyre erősödő jóslófájásokat.

Milyen egyéb jelei lehetnek a közelgő vajúdásnak?

Számos testi és lelki jel utalhat arra, hogy közeleg a várva várt nagy nap. A szülés előtt álló édesanyák “fészekrakási ösztöne” gyakran megmutatkozik, jönnek-mennek, pakolnak, rendezkednek, és sokan befelé-fordulóvá is válnak. Emellett a test is készül a hatalmas változásra: jóslófájások, a távozó nyákdugó (ez akár napokkal a vajúdás megindulása előtt is), hasmenés és hányás is jelezhetik a kisbaba érkezését. A küszöbön álló vajúdás tünetekről részletesen a Dúla blog egy másik írásában is olvashatsz.

Honnan lehet tudni, hogy megindult a szülés, és mikor kell elindulni a kórházba?

A vajúdás korai szakaszában talán lehetnek a kismamáknak még kétségeik, hogy valóban elindult-e a szülés? Ez nem baj, hiszen nem kell az első jelre a kórházba sietni. Jót tesz ilyenkor egy kényeztető meleg fürdő vagy a párjuk által végzett masszázs, és ha a jelek és érzések időközben egyértelművé válnak, azaz a kontrakciók rendszeressé és egyre erősebbek lesznek, vagy elfolyik a magzatvíz, akkor irány a szülészet! Mindezeket felülírja persze a kismama biztonságérzete: ha otthon már nyugtalan és mehetnékje támad, akkor mindenképpen indulni kell.

Mit kell tudni a túlhordásról?

Ha az édesanya eléri a szülés előre kiszámított időpontját, és a kisbaba még nem született meg, terminustúllépésről beszélünk. Ez azonban nem jelent feltétlenül valós túlhordást, hiszen a magzat fogantatásának időpontját nem lehet napra pontosan kiszámolni. Terminustúllépés esetén fokozottan figyelnek a baba állapotára (ctg, ultrahang, flowmetria). Kórházanként változik, hogy mennyi időt engedélyeznek a szülés spontán beindulásának, illetve hogy mikor fogy el a türelem, és indítják be mesterségesen a vajúdást. Azt szoktam javasolni az édesanyáknak, hogy mindenképpen jó előre beszéljék meg orvosukkal, hogy ő hogyan jár el terminustúllépés esetén, és mennyi türelmi idő szokásos az adott szülészeti intézményben?

Lehet-e, szabad-e „siettetni” bárhogyan a babát?

A természetesség híveként, és a kisbabák személyiségét és egyéniségét tisztelve és szem előtt tartva semmiképp sem javasolom a siettetést. Mindennek megvan a maga ideje, így az elengedésnek és az elindulásnak, illetve a szülésnek és a születésnek is. Az édesanya és a kisbaba szervezetének összjátéka határozza meg – egy máig nem teljesen tisztázott mechanizmuson keresztül –, hogy mikor indul meg a szülés? Mindannyiunk életére és viselkedésére nagy befolyással van születésünk mintázata, ezért ha valamilyen sürgető orvosi indok nem áll fenn, hagyjuk a babát saját ritmusában és tempójában haladni és megszületni.

Igaz-e, hogy a szexuális együttlét megindíthatja a szülést a terhesség legvége felé?

Igaz, ez a módszer a szülésmegindítás kellemes módja lehet. :-) Az ondófolyadékban található prosztaglandin hormon ugyanis elindíthatja a vajúdást, persze csak ha a baba és a mama szervezete kész a szülésre. Hasznosak még a szülésre és a kisbabára való lelki ráhangolódás technikái: a relaxáció, egy jó beszélgetés vagy egy lazító masszázs. Ha az édesanya megnyugszik, és esetleges félelmeit félre tudja tenni, sokat tett a szülés megindulásáért.

Ha egy szülés előtt álló anya úgy érezi, már valódi kontrakciói vannak, lehet-e még enni, inni?

Persze, sőt, kifejezetten ajánlom is ilyenkor az édesanyáknak az evés-ivást és a pihenést. A vajúdás korai szakaszában kimondottan fontos az erőgyűjtés. Azután később is oda kell figyelni arra, hogy az édesanya elegendő folyadékhoz és energiához jusson, hiszen a vajúdás és szülés rengeteg erőt kíván. Szerencsére ma már egyre kevesebb olyan szülészeti intézmény van, ahol ne engednék az anyákat inni, és csokit vagy szőlőcukrot enni.

Olvass további cikkeket a vajúdásról a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

2018-02-07T06:35:13+00:00 Kategóriák: Szülés|Cimkék: , , , , , , |

Hozzászólások

ÍRJ NEKEM!