Nemrég arról írtak nekem édesanyák, hogy hogyan és miért kérték dúla segítségét a várandósságuk idején és a vajúdásukkor? Akkor kaptam Esztertől a most következő írást. Ő nem választott dúlát maga mellé. Ma már máshogy tenné. Olvasd el, miért?
Dúlakról először az egyetemen hallottam, pszichológus vagyok. De valamiért az a kép maradt meg bennem, hogy az otthonszülő anyák mellett segítenek a szüléskor. Eszembe sem jutott, milyen komoly támasz lehet nekem, ha mellettem van valaki, akiben bízom, aki tudja, min megyek át, de nem a családom tagja, tehát nem befolyásolja a folyamatot az a színes érzelmi kötelek, ami a családtagok között van.
Mert bizony, a szülész édesapám nagy segítség volt, amikor otthon egyedül vajúdtam. A párom dolgozott éjszaka, és a fájások között kellemesen elbeszélgettünk, illetve apu nézte az időt, és ő is indult velem a kórházba. Amikor viszont az események kellős közepén bemászkált az amúgy is túlzsúfolt szülőszobába, na, az már zavart!…
Így voltam édesanyámmal is, aki minden jóindulata ellenére megnehezítette kissé a helyzetet azzal, hogy nem hagy minket kettesben a párommal… Így – a velük hála Istennek jó kapcsolatban levő – dokimat kértem meg, hogy kedvesen tiltsa ki a szüleimet a szülőszobáról…
Természetesen nagyon hálás vagyok nekik, hogy mellettem akartak végig lenni, és a szívük teljes szeretetével próbáltak óvni.
Tovább olvasom
Amikor elolvastam a pályázati felhívást, úgy gondoltam, az én történetem is olyan, ami megnyugtató lehet mások számára, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom. A szülés után azonnal úgy gondoltam, bármikor újrakezdeném, jöhet még pár gyerkőc. ☺ No de kezdjük az elején. Mindig úgy gondoltam, hogy a „szerencse lánya” vagyok. Az életemnek alig volt egy-két nehezebb időszaka, s ha mégis, azokkal is mindig volt, aki segített megbirkózni. Ezért, amikor 12 év együttlét, ebből 3 év házasság után a férjemmel úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy egy harmadik emberrel is megosszuk a boldogságunkat, nem gondoltam, hogy bármi baj történhet.
