Különleges, meghitt születés – Dávid baba a szemünk láttára megérkezett

Ebben a szüléstörténetében nagyon tetszik nekem az a magabiztosság és nyugodtság, amivel Kata a vajúdás folyamatába belesimul és hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok és a szülés a maga útján haladjon. Szülésznője, aki szintén Kata, a maga finom módján kíséri a folyamatot és támogatja az édesanyát.

Dávid baba megszületése után a kóázbanrhA szülés kiírt időpontja egyre közeledett. Nagy izgalommal vártam a nagy napot ezekben az utolsó hetekben. Nyár volt, egyre nehezebben viseltem pocakosan a meleget, vágytam rá, hogy gyermekemet mielőbb a karjaimban tarthassam. Minden hidegfrontot vártam, lestem mikor van telihold, mindennek örültem volna, ami a legtöbb babát a tapasztalat szerint előcsalogat, de Dávidom még ilyenkor is a legjobban érezte magát, köszönte szépen, még nem akart megszületni, hisz Ő nem átlagos módon szeretett volna a világra jönni. Elmúlt a kiírt időpont, teltek a napok, a 41. hétben jártam. Egyre csalódottabb voltam, mikor minden este azzal a megállapítással feküdtünk le, hogy “na, ma sem megyünk szülni”.

Ám 2012. július 10-én hajnal 3:30 körül hasi görcsökre ébredtem, melyek mellett már visszaaludni sem tudtam. Reméltem, hogy ez már az lesz, amire eddig vártunk, és titkon vágytam rá, hogy ne csak a korábbiakhoz hasonló múló jelenség legyen. Férjemet hagytam még aludni, mértem a fájások gyakoriságát és hosszát. Rendszertelen volt, de minden fájás 5-10 perces időközönként jelentkezett. Ültem az ágy szélén, és vártam, közben magamban készültem lelkiekben arra, mi várhat rám, de mivel első szülésemről volt szó, ezért nem tudtam igazán mire számíthatok. Kértem pici babámat, hogy segítsen nekem aznap, és ügyesen csináljuk végig együtt, minden probléma nélkül a szülést, segítsen nekem mindvégig, segítsük át egymást ezen a napon.

Férjem egyszer csak észrevette hogy valami itt történik, és mikor feleszmélt, izgatottan felpattant, és elindult lázasan a készülődés. Szülésznőmet reggel 7 óra felé hívtam először, innentől kezdve folyamatosan tartottuk a kapcsolatot telefonon. Kata tanácsára bizonyos időközönként forró fürdőt vettem. Mivel nem szerettem volna idő előtt a kórházba menni, így ameddig csak tudtam, húztam, halasztottam az indulást, hisz szerettem volna, ha a Férjem a szülőszobán mindvégig mellettem lenne. Az utolsó otthoni forró fürdőmet 12:00-14:00 óra között vettem, amikor is annyira felerősödtek, és rendszeressé váltak a fájások, hogy nem bírtam tovább türtőztetni magam, megbeszéltem Katával, hogy 15 órakor a kórházban találkozunk.

Az utazás nem esett jól, minden apró kis úthibát fokozottabban éreztem, ezért Férjemet mindvégig kértem, csak óvatosan vezessen. Fogtam a pocakomat, így mérsékeltem a rázkódásokat.

A kórházba érkezve az ügyeletes orvos megvizsgált, és megállapította, hogy 4 ujjnyira ki vagyok tágulva, és enyhe magzatvíz szivárgás is van. Nagyon boldog voltam. Siettünk a Férjemhez, hogy értesítsük a jó hírről, egy kis NST vizsgálat után mehetünk a szülőszobára együtt! Megtörtént a vizsgálat, átöltöztem, és indultunk az alternatív szülőszobára. Nyugodt délután volt, rajtam kívül csak egy másik nő szült ebben az időszakban. Burokrepesztéssel indítottunk a szülőszobán, ezt követően jött az igazán aktív időszak számomra. A labdán ücsörgős időszakon már túl voltam, nem esett jól, csak ha álltam, járkáltam. Ha lefeküdtem a franciaágyra, egyszerűen a rám törő fájdalmaktól csak kínlódtam, nem esett jól. Végül megtaláltuk a legkellemesebb testhelyzetet. Férjem az ágy szélére ült, én átkulcsoltam a nyakát, és előtte térdeltem. Jó érzés volt, biztonságot nyújtott számomra. Azonban a fájdalom idővel egyre elviselhetetlenebb volt, úgy éreztem már nem bírom tovább. Mindvégig csak ezt tudtam hajtogatni, nem bírom tovább… Férjem mindvégig bátorított. “Ügyes vagy! Nagyon büszke vagyok rád!” Ezekre a fájdalomtól reagálni nem tudtam, de mindvégig nyakát átkarolva, fejemet a vállán pihentetve, minden szavát hallottam, minden szava újabb energiával töltött fel, hogy további erőt merítsek! Hihetetlen volt. Utólag elmondta, hogy azt hitte, én egy szavát sem hallom, de mivel mást nem tudott tenni, úgy érezte, hogy szavakkal próbál erősíteni, hisz így hasznosabbnak érezte a jelenlétét. És milyen jól tette, hisz hihetetlen erőt adott nekem a továbbiakhoz. Kata a háttérben ült, és mindvégig Ő is bátorított, hogy nagyon ügyes vagyok. Egyszer csak éreztem, hogy a kiáltásommal együtt nyomnom kell. Ekkor jött el a pillanat, amikor is megindult kifelé a kis Dávid.

Próbálkoztunk azzal, hogy feküdjek le, de így továbbra is a kínok kínját éreztem, nem esett jól. Kata javaslatára belekapaszkodtam a bordásfalba, Férjem hátulról a derekamat fogta, köröztünk, ringatott. Mikor a fájás jött, leguggoltam és nyomtam. Kata egyszer csak szólt, hogy látja a baba buksiját, ami újabb energiát adott, hisz tudtunk, hogy akkor már nincs sok hátra. A bordásfal egy szűk helyen volt, nagyon nem fért hozzám senki, ezért a földre letettek egy matracot, arra guggoltam, Férjem mögöttem egy kis székre ült, és a hónom alatt fogott, tartott a karjaiban. Így vágtunk neki a végső kitolási szakasznak. Senki nem akarta elhinni, hogy lábujjhegyen egyensúlyozva, guggolva, a Férjemnek dőlve kényelmes szülnöm, de valóban így volt. Számomra ez a testhelyzet volt a legmegfelelőbb és leghatékonyabb. Furcsa volt, mert a nyomást én magam szabályoztam, ezért Dávid szépen, kényelmes tempóban született meg. Kata időnként ellenőrizte a baba szívhangját, melyet mindig azzal konstatált, hogy “Ez a gyerek szeret születni, minden rendben van vele”. A szülőszobára úgy mentünk be, hogy nem az a lényeg, hogy lássuk mi történik, hanem a Férjem támogató jelenléte a legfontosabb, amiben maximálisan helyt is állt. Mégis a helyzet úgy hozta, hogy látni szerettük volna, hogyan születik meg a kisbabánk. Szülési pillanatkép: Kata folyamatosan segítette a buksi kibújását, én a Férjem karjában guggolva szültem, az ügyeletes orvos a franciaágyon feküdt hason, és egy tükröt tartott felénk, amiben láthattuk első szülött Fiunk érkezését. Férjem mindvégig látta mi történik, én természetesen a nyomások közötti pihenő időben láttam, amint a kis fekete buksi egyre jobban előretör, egyre nagyobb látszódik belőle. És ebben a pillanatban az embert csak az érdekli, hogy látja a kisbabája fejét, minden más megszűnik körülötte, semmi más nem fontos, nem érdekes, csupán mellékes. És akkor megtörtént a csoda! Megszületett a kis buksija. Mindketten megpihentünk, csodás pillanat volt ez, láttuk, ahogyan összeszorított szemekkel ott várja a kisbabánk a teljes megszületésének pillanatát. Következő tolófájás során 19:10-kor gátvédelemmel megszületett Kisfiunk 4020g-al és 56 cm-el, kicsusszant, mint egy halacska, és ebben a pillanatban felsírt. Én leültem, és a köldökzsinór rendbe tételéig megkaphattam a karjaimba. Ezt követően felfeküdtem az ágyra, és a mellkasomon ott pihent újszülött Kisfiunk. Hallgattuk, amíg elmeséli nekünk szülési megpróbáltatásait, érzelmes pillanat volt ez mindannyiunk számára. Rendbe tételünket követően az újdonsült kis család eltölthette első közös óráit, és megtapasztalhattam azt az örömteli pillanatot is, amikor is az első értékes kortyokat megadhattam Kisfiamnak.

Nem volt könnyű szülés. Nem is gondoltam, hogy az lesz, de erre nem lehetett felkészülni. Másnap még nagyon a hatása alatt voltam a történteknek, de az idő megszépített mindent, és csodás élménnyel gondolok vissza minden pillanatra. Hiszem, hogy minden azért történt úgy ahogy, mert hittem, hogy közös erővel én, a Kisfiam és a Férjem meg tudjuk oldani ezt a dolgot. Csodás volt, mindenkinek ugyanilyen örömteli pillanatot kívánok!

Olvass további szép szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

2018-02-07T06:18:27+00:00 Kategória: Szülés, Szüléstörténetek|Címke: , , , |

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!