A női élet fontos mérföldköve: az első havivérzés

2011. február 28.

Eleve nemiséggel bíró élőlényként jövünk a világra, ha ez csecsemőkorban még nem is tudatosul bennünk. Azt azonban már a csecsemők is tudják, hogy mi a kellemes számukra, milyen érintést és mely személyek közelségét szeretik igazán. Különös élvezettel élik meg például az első hónapokban a szopást, ami nyugalmat és biztonságérzetet nyújt nekik. Nagyon fontos az édesanya és az édesapa érintése és szeretettejes simogatása, mert ezáltal tanulja meg a gyermek, hogy teste van, ami örömforrásként is szolgál. A test felfedezése és tanulmányozása azután tovább folytatódik. Pelenkázás és fürdetés közben a kisbaba a saját testrészei után nyúl, és a nemi szervei sem maradnak ki ilyenkor. A kislány a szeméremajkait és csiklóját, a kisfiú a hímvesszőjét ugyanolyan testrészként érzékeli, mint az orrát vagy a fülét.

Tovább olvasom: A női élet fontos mérföldköve: az első havivérzés

Az élet útja

2010. december 13.

Egy csodálatos francia animációs filmet ajánlok a figyelmetekbe. Van belőle egész estés is, ez most csak kedvcsináló – és remélem, hogy Magyarországon is  mihamarabb látható lesz. (Így volt ez a Babák – Az első év című filmmel is, és tessék, már itthon is adják.)

Újra és újra megnézem, és nem tudok betelni vele… Milyen csodálatosan van itt elrendezve minden! Hihetetlen tökéletességgel megtervezett a fogantatás menete, a beágyazódás, a sejtek osztódása. És mindig ámulok az még-alig-ember-embrió szívverésén. A kis kukacka közepén egy jól látható, dobogó pontocska – micsoda boldogság a szülőknek az első ultrahang alkalmával!… Aztán a drága kis “ufóból” egy pöttöm és hatalmas fejű gyerekecske lesz, aki ott bukfencezik és rugdos a mamája szíve alatt. Egy második mérföldkő kettősük életében, a “tudhatóságon” túl érezhetővé is válik a baba jelenléte. Kivételes, csodás hetek és hónapok, és most a sejtek szintjéig betekinthetünk a várandósság történéseibe. Az élet útja – a női lét nagy ajándéka. De jó is anyának lenni!

Várandósággal kapcsolatos további cikkeket ide kattintva olvashatsz a Dúla blogon.

Iratkozz fel a hírlevélre!

Tovább olvasom: Az élet útja

Hogyan készült Palya Bea Szülésdala?

2010. október 27.

A Szülésdal egyszer már szerepelt a Dúla blogon. Most ráakadtam a werkfilmjére, és elhoztam ezt is, mert sok szép és fontos gondolattal lehetünk gazdagabbak általa. Bea a forgatás résztvevőivel beszélget nőiességről, anyává válásról, elköteleződésről, és szóba kerülnek a női társak, a női kör szerepe is.  A Szülésdalban szereplő lányok mellett megszólal Hámori Gabriella színésznő, Boldizsár Ildikó mesekutató, sőt a végén dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász orvos is. Bálint doktor kérdése most különösen aktuális: hol jobb szülni, kórházban vagy otthon? Nézd meg, mert jó választ ad!

Nézd meg a többi videót is a Dúla blogon!

Iratkozz fel a hírlevélre!

Tovább olvasom: Hogyan készült Palya Bea Szülésdala?

Meghívó: Önértékelés, párkapcsolat, menstruáció, szexualitás és fogamzásgátlás oktatása

2010. május 07.

ELŐADÓ: Kobza Zsuzsanna Meső
HELYSZÍN: Budapest, II. ker. Életkör 1026 Szilágyi Erzsébet fasor 43/b. (Életkör kapucsengő hosszan nyomva)
2010. május 8. 18-21h

Járom a középiskolákat, s tanítom nekik a tutit. Az első tíz percben karba tett kézzel ülnek velem szemben, összehúzott szemöldökkel, idétlen benyögésekkel, “majd mi elmeséljük neki, mi a dörgés” arckifejezéssel. 

Tovább olvasom: Meghívó: Önértékelés, párkapcsolat, menstruáció, szexualitás és fogamzásgátlás oktatása

Nővé érni

2010. március 28.

Az első menstruáció. Erre azt hiszem, mindannyian emlékszünk, akármilyen körülmények között történt is. Vajon elmondta-e előtte édesanyád, hogy mit is jelent a vérzés és mire is számíthatsz ezentúl minden hónapban? Vagy a barátnőidtől hallottál csak az egészről, esetleg a “Gólya hozza?” című könyvben olvastál róla? Fájt, amikor az első “megjött”, vagy csak egy kis pecsételést vettél észre a fehérneműdön? Hogyan érezted magad, amikor számodra is kiderült: nagylány lettél, mert menstruálsz? Érdemes visszaemlékezni erre a napra, és átgondolni, mit is kaptál örökül édesanyádtól  és rajta keresztül női felmenőidtől? És aztán  fontos arra is gondolni, hogy Te majd, ha eljön az ideje, hogyan fogod saját lányodnak elmondani, hogy mi történik a testében és a lelkében, amikor menstruál?

Tovább olvasom: Nővé érni

Olvassunk (is) a nőiségről!

2009. október 22.

A női szexualitás - E. Davis könyveEgy Magyarországon frissen megjelent könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Elizabeth Davis holisztikus szemléletű okleveles bába írta, aki  az Egyesült Államokban a női gyógyítás elismert szakértőjeként dolgozik több mint harminc éve. Idehaza már megjelent a női életszakaszokat és életszituációkat leíró Életkör című könyve, most pedig A női szexualitás – öröm és intimitás életünk minden szakaszában című művét olvashatjuk magyar nyelven.

Vajon milyen a női szexualitás? Misztérium vagy tudatosan átélhető valóság? Elizabeth Davis szerint, ha a nők fontos életszakaszaikban jobban értenék és éreznék saját testük működését, megtalálnák az utat a bensőségesebb és örömtelibb szexualitás felé.

Tovább olvasom: Olvassunk (is) a nőiségről!