Anita ikerbabáinak sikeres szoptatásáról már olvashattál a Dúla blogon. Az édesanyát  előzőleg császárral is riogatták, de időközben megérkezett tengerentúli útjáról saját választott orvosa, és a kislányok a 40. héten természetes úton és problémamentesen megszülettek.

Emese és Réka baba természetes úton születettA 11. héten tudtam meg, hogy két kisbabám lesz. A vizsgálat közben az orvosom nagyokat hallgatott, pedig beszédes, jó kedélyű ember. Elkezdtem aggódni, hogy miért nem mond semmit. Kérdeztem tőle: – “Doktor úr, a baba jól van?” Erre ő: – “Persze. A babák jól vannak.” Így tudtam meg, hogy ikreket várok. Nagy öröm volt ez számunkra, mindig is sok gyermekre vágytam. Ekkor a kisfiam 1 éves volt. Még szoptattam. Szerencsére az orvosom nem beszélt le róla, később magától hagyta el. Egyedül a sportot tiltotta meg, pedig az első állapotosságom alatt majdnem szülésig jártam úszni és tornáztam is. Azt mondta, hogy most nem lehet, mert ikreket várok.

Szinte gondtalan terhességem volt, leszámítva a szokásos problémákat, amik előjöhetnek ikerterhességnél. Nagyon figyelnem kellett a vércukromra, de nem bántam, mert így szülésig csak 13 kiló jött fel.

A kórházunkban a főorvos nagyon szorgalmazza az ikrek befekvését a 30. hét körül. Persze én erről hallani sem akartam, főképpen azért, mert volt otthon egy kisfiam, akinek szüksége volt rám. Mivel a terhességem probléma nélkül zajlott, nem feküdtem be. A 38. héten már szinte hajtóvadászat ment ellenem, hogy hogyan képzelem, hogy én még mindig otthon vagyok. Az orvosom Amerikában volt, de én arra számítottam, hogy hazaér mire szülni kell.

A 39. héten végül bevonultam a kórházba. Ott valamivel többet tudtam pihenni, de más előnye nem volt. A főorvost megértem, ő csak a munkáját végezte és különösen oda akart figyelni az ikres anyukákra. Elérkezett majdnem a kiírás napja, az én babáim még mindig remekül elvoltak odabent. Az orvosom még nem jött hozzám, így kénytelen voltam máshoz menni ultrahangra. Nevet szándékosan nem írok, mert nagy csalódást okozott nekem. Elkezdett azzal riogatni, hogy ebből császár lesz, mert a babák rosszul fekszenek és nincs is beilleszkedve egy fej sem. Nagyon elkeseredtem, sírtam a szobámban, hogy már pedig én természetesen akarom megszülni a babáimat.

Korábban kiderült, hogy két kislány lesz. Emesének és Rékának neveztük el őket. Aznap megszületett rólam a döntés, hogy reggel 7-kor legyek a szülőszobában és kiderül egy vizsgálat után, hogy mi fog történni velem. Ekkor töltöttem be a 40. hetet. A főorvos azt mondta, hogy mindkét baba 3 kiló felett van, nincs miért várni. Mikor reggel beértem a szülőszobába nagy megnyugvás vett erőt rajtam, mert ott várt az orvosom, aki megérkezett Amerikából a szülésznőmmel. Még ott volt egy másik orvos is, akiben megbíztam, akihez az orvosom külföldi tartózkodása miatt jártam. Megvizsgáltak és közölték minden rendben van megszülhetem a babákat természetesen, de burkot kell repeszteni.

Előkészítettek, majd megrepesztették a burkot. Az első szülésemnél nem jöttek a fájások és fájásgyengeség miatt oxitocint kaptam és 10 órán át vajúdtam. Most is fel voltam készülve valami hasonlóra, végül meg kellett lepődnöm, mert nagyon szépen jöttek a fájások és szépen erősödtek. A férjem végig velem volt, fogta a kezem és a fájásmérőt nézte és mindig figyelmeztetett mikor indulnak felfelé a számok. Nem tudom mennyi idő telt el, mondtam a szülésznőmnek, hogy nagyon fáj, vizsgáljon meg és ha semmit nem haladt a méhszájam, akkor lehet kérni fogok valamilyen csillapítót. Az első babám fájdalomcsillapítás nélkül született, de most eléggé fájt, úgy éreztem ezt hosszú órákig nehéz bírni. Megvizsgált a szülésznőm és mondta, hogy közel vagyunk, inkább hívja az orvost. A férjem éppen reggelizni akart indulni, de mondták neki, hogy maradjon, mert mindjárt megszületnek a babák. Az orvos is megvizsgált és kiszólt a férjemnek a világ legtermészetesebb hangján: – “Apuka szülünk!”

10 órakor megszületett az első kislány. Rögtön felsírt. Hihetetlen érzés volt, hogy megcsináltam, amire igazán vágytam, hogy természetesen szüljem az ikreimet. Ezután nem pihenhettem, mert újabb burokrepesztés történt. Kérdeztem az orvostól most mit is kell tennem, azt mondta mindjárt fájni fog és akkor segíthetem is a világra. Igen ám, de már kevés erőm volt. A második babánál a férjem, az orvos és a szülésznőm is segítettek. A férjem tartotta a vállamat, a többiek meg fentről tolták a babát. Végül 3 perc különbséggel megszületett Emese is. Először csend volt. Kérdeztem az orvost, hogy miért nem sír: – “De sír.” – mondta, és abban a pillanatban meghallottam a hangját. Az első babát Rékát már elvitték rendbe tenni, Emese pedig feküdhetett betakarva a mellkasomon. A férjem nagy szenvedélye a fotózás, gyönyörű képeket készített ezekről a pillanatokról.

Két órát lehettünk a szülőszobában négyesben. Nem is tudom leírni mennyire boldogok voltunk. Az egyik baba még szopott is egy picit, a másik nem akart. Annyira zavart voltam, hogy ma már nem tudom, hogy kit sikerült megszoptatnom szülés után. Annyira egyformák voltak, kellett egy kis idő, hogy megismerjem őket. A férjem az egyik babát ringatta a kezében. Azt mondta neki az orvosom: – “Figyeljen, nehogy a másik babát elhanyagolja.” A férjem azt mondta: – “Nem, cserélgetem őket.”

Hát így születtek meg a kislányaim két óra alatt természetes úton a kiírt napon 3100 és 3200 grammal.

Olvass még több csodaszép szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!