Csodaszép szülések: Gondolat-ébresztő

Bogi írása zárja a Dúla blog “intenzív szüléstörténetes” februári hónapját. A jövő hét elején sorsolok, és kiderül, kik nyerik meg az ajándékokat! A Csodaszép szülések sorozatot ezután szombatonként találod meg a Dúla blogon, hét közben más témákkal jelentkezem.

Ha még nem írtad meg, hogyan született meg gyermeked, február 28-ig megteheted. :-) A részletekért és a nyeremények megtekintéséhez kattints ide! Szeretettel várom szép szüléstörténetedet!

Két óvodás gyermekünkkel éltük a mi kis boldog mindennapjainkat, amikor – derült égből villámcsapás – kiderült, hogy várandós vagyok.

Nem terveztük, volt is felfordulás az első időkben… Mindennek dacára én voltam a világ legboldogabb embere, mert számomra az előző két várandósság, szülés is maga volt a csoda, élveztem minden pillanatát! Mondták is többen, hogy nem véletlen ez a kisbaba, egyszerűen bevonzottam, annyira vágytam rá, hogy újra átélhessem a gyermekvárás és a megszületés minden örömét. Annak ellenére, hogy elég későn derült ki Pocakbaba léte, minden rendben volt velünk. Rendszeresen jártam a kötelező vizsgálatokra, ahol mindig mindent rendben találtak. A maga teljes természetességével éltem meg most is minden napot. (tovább…)

Az út – Andris születése

Anikó helyettes dúlája voltam még a tavasszal. Szegedről Budapestre jött fel szülni a férjével, mert itt találtak olyan kórházat, amelyben biztosítva látták a háborítatlan vajúdás és szülés feltételeit. Örülök, hogy megvalósult, amit szerettek volna, és így csodálatos szép szülésélményben volt részük.

Elöljáróban

A legfontosabb dolog, hogy úgy szüljetek, ahogy nektek a legjobb SZERINTETEK. Senki más véleménye ne térítsen el, főleg ne a „ha én túléltem így/úgy, te is túl fogod”, „nem volt kívánságműsor nekem sem”, „a lényeg a gyerek, ne legyél önző (??????)” és társai. Nekem nagyon sokat számított a kórházban, hogy tudtam, hogy ott van velem a férjem – aki nyugodt!!!, mert tudja, hogy nem kell harcolnia és mindent tudnia sem, mert nem leszünk egyedül – és persze a dúla, és semmi baj nem ér. :) Olyan nyugodt voltam és ettől annyira jót szültem. :) Ha újra kellene szülnünk, ugyanígy csinálnánk, csak én nem aggódnék annyit előtte. :D

Andris baba

Andris baba

(tovább…)

Sára lányom születése

Sára 2006. július 20-án reggel született 3350 grammal és 52 cm hosszúsággal. A várandósság alatt gyakran mondogattam neki a pocin keresztül, hogy korán reggel kellene, hogy szülessen, mert a nővérét nem akarom sokáig magára hagyni. Július 19-én esete a nyákdugó megadta magát. Hívtam a szülésznőmet, aki csak annyit mondott, hogy figyeljem a jeleket. Ezúttal már tudtam, hogy mire kell figyeljek. (tovább…)

2018-02-08T19:11:23+00:00Kategória: Szüléstörténetek|Címke: , , , , |

A szülés megindulásának jelei

Szülés előtt álló anyák által leggyakrabban feltett kérdés, hogy miről ismerik majd fel, ha a vajúdás elindult. Mikor kell bemenni a kórházba? Hogyan különböztessék meg a jósló fájásokat a vajúdás kontrakcióitól? Mi a teendő, ha megreped a magzatburok? Mit jelent a kontrakciókhoz társuló vérzés? Különösen az először szülők esetében okozhat fejtörést mindezek eldöntése. Ebben szeretnék segíteni. (tovább…)

ÍRJ NEKEM!