Noémi vajúdása burokrepedéssel indult, és nagyon gyorsan zajlott. Mire beértek a kórházba és felvették az adatokat, már el is tűnt a méhszáj. Bendegúz – avagy egy újabb “villám-bébi”. :-)

Bendegúz a villám-babaAz egész úgy kezdődött, hogy a férjemmel vasárnap este elkezdtünk nézni egy filmet. Lefeküdtünk a kanapéra, és akkor egyszer csak éreztem egy fura pukkanó hangot ott lent, majd hirtelen elöntötte a combom valami melegség: elfolyt a magzatvizem! Olyan volt, mint amikor egy vízzel teli lufi szétplaccsan, nem tudtam visszatartani, csak folyt mindenfelé. Egyből tudtam: innen nincs visszaút… az éjjel szülünk! Először nagyon megijedtem, hogy most mi lesz, gyorsan be kell mennünk a kórházba. Tudtam, hogy akkor fogok megnyugodni, ha már bent leszünk. A férjem bekísért a fürdőbe, lezuhanyoztam. Na akkor már éreztem, hogy ez nem vicc, és egyre erősödtek a fájások. A zuhi után remegő lábakkal az étkezőasztalra hasalva hívtam a szülésznőt, hogy helyzet van. A férjem meg közben megrendelte a taxit.

A méhösszehúzódások hossza egyre növekedett és erősödött, a két fájás közti idő pedig rövidült. A taxiban már elég nehéz volt uralkodni magamon. Figyeltem az órát: már 2-3 perceseim voltak, így szóltunk a taxisnak, hogy valahogy növesszen szárnyakat a kocsira, ha lehet. Az útra nem emlékszem, hogy hogy jutottunk az I.sz. Női Klinikára, csak hogy szorítottam a férjem kezét, amikor jöttek a fájások, és próbáltam a 3/4-es légzést alkalmazni, amit a kismama jógán tanultunk.

Éjfél körül, a kórházba érve, már alig tudtam felmenni a lépcsőn, csillagokat láttam, annyira fájt a hasam és a derekam. A szülőszobán eléggé nyugodtan fogadtak: “Jól van kismama. Első baba? 39. hét? Na, jó, akkor nyugi, üljön le ide, felvesszük az adatokat, és utána majd az ügyeletes orvos megvizsgálja.” Alig tudtam magamon uralkodni, már nagyon fájt mindenem, és csak arra tudtam gondolni, milyen egy puhány nő vagyok, ezt ki kell bírni, hisz simán lehet, hogy még 8-1o órát is fogok így vajúdni. Volt, hogy nem is hallottam, mit kérdeznek tőlem az ügyeletesek, úgy kellett rám szólni, hogy szedjem össze magam, és válaszoljak, hogy van-e valami gyógyszerallergiám, meg ilyenek, én meg csak annyit bírtam kinyögni, hogy minden adatom bent van a kiskönyvben, nem bírok most válaszolni.

Na de aztán, hogy megvizsgáltak ketten is, néztek egy nagyot, ugyanis eltűnt a méhszáj. Akkor már nem kérdezgettek tovább, hanem riasztották a szülésznőmet és a dokimat, a férjemet meg beöltöztették, merthogy végig apás szülésre készültünk. Szegény férjem totál le volt sápadva, hogy most mi lesz, a szülésznőm meg mosolyogva azt mondta: “Hát Apuka, az lesz, hogy itt egy órán belül babázunk…” Na erre én is felkaptam a fejem, hogy: “Mi van???”

Fölfektettek a szülőágyra, rám kötötték a CTG-t, és közölték, hogy hát akkor vegyem úgy, hogy vége van a vajúdásnak, jön a medence aljába ékelődés, majd a kitolási szak. Még volt egy gyenge próbálkozásom, hogy “Hát akkor gondolom, már nem lehet kérni semmi fájdalomcsillapítást, ugye?…” Eltaláltam, nem lehetett. Szóval se beöntés, se borotválás, úgy ahogy voltam odatettek, és tessék nyomni kismama. Elképesztő volt, fel sem fogtam akkor… De nagyon nagy erők szabadultak föl bennem, és koncentráltam, hogy jól vegyem a levegőt, és pihenjek a méhösszehúzódások szüneteiben.

Aztán megjött a szülészorvosom is, aki mondta, hogy akkor talán szerelhetjük szét az ágyat, és toljak, ahogy csak bírok. A doki fogta balról a fejem, nyomta előre, a szülésznő tartotta a gátat, a férjem pedig jobbról fogta a kezem. Mondta a szülésznő, hogy már érzi a babát, és hogy van hajacskája, most tegyem oda magam, mert akkor nagyon gyorsan túl leszünk rajta.

A kitolásos légzéstechnika sajnos csak hellyel-közzel sikerült, mert akkor már nagyon fájt, égett odalent, de mindent beleadtam, és kb a 3. vagy a 4. tolófására kint is volt a kis fejecske, picit kellett ugyan vágni, de szépen kicsusszant a kis test. Nagyon fura érzés volt! Bluggy, és már ott is volt egy véres, kiabáló kis csomag, aki a mi Kisfiúnk volt. Felsírt egyből, és mi is vele sírtunk persze…

Mivel a CTG végéig rajtam volt, ezért pontosan tudjuk, hogy összesen 39 percet töltöttem bent a szülőszobában. A dokim gratulált, és azt mondta, nagyon ügyesek voltunk, ezerből egy nő tud így szülni első babánál. A szülésznőm pedig megjegyezte, hogy mennyire látszik, hogy összeszokott kis csapat vagyunk mi: a Kisfiam és én, hiszen a baba közreműködése is kellett ehhez a gyors szüléshez.

Aztán amikor visszahozták Bendegúz babát a méricskélésből, és odatették mellém, a pólyában a férjem pedig átölelt minket, hát akkor lettünk igazi család, a mi kis gyorsan jövős Nőnapi babánkkal.

Köszönettel tartozom a nőgyógyászomnak, Dr. Silhavy Mihálynak, a szülésznőmnek, Kovács Nikolettnek, valamint az I.sz. Női Klinika minden kedves dolgozójának! Azóta az én Drágám jól megnőtt, mindjárt gyújthatjuk a gyertyát az első szülinapi tortáján.

Olvass még több szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!