Császármetszés, VBAC és a szoptatás
Rózsa Ibolya IBCLC szoptatási tanácsadót a császármetszés utáni szoptatásról kérdeztem. Szerencsére sok császárral szült édesanya gond nélkül szoptat, míg másoknak nem olyan egyszerű ez. A szoptatás támogatásáért és sikerességéért sokat tehetünk a kezdetkor, a szülés utáni első órákban, napokban. A kisbabának és az anyának a műtét után is fontos lenne például, hogy mihamarabb bőr-bőr kontaktusba kerüljenek, amire a bababarát kórházakban lehetőség is van. Érdemes tehát szülés előtt (legyen az hüvelyi vagy császáros szülés) a szoptatásra is felkészülni, és a kiválasztott szülészet gyermekágyas ellátásáról és szoptatástámogató gyakorlatáról érdeklődni.
Igaz-e az a gyakran hangoztatott mondás, hogy „Császáros vagyok, ezért csak később lett tejem.”
Az előtej avagy kolosztrum már a várandósság 16. hetétől termelődik és azonnal készen áll az újszülött táplálására. Téves hozzáállás, amikor azt mondják az újdonsült mamának, hogy neki még nincs teje. Ahogy az is, ha azt kapja, hogy az előtej nem elég tápláló. A tejbelövellés – tehát a nagyobb mennyiségű tej megjelenése – a szülést követő napokban történik meg. Ennek egyetlen feltétele van, és pedig hogy megszülessen a méhlepény. Beláthatjuk, hogy mivel császármetszésnél is kiveszik a méhlepényt, nincs akadálya a tejbelövellésnek. Nem lehet tehát azt mondani, hogy császármetszés után később jön meg a tej. A császár után sajnos egészen más tényezők lassítják vagy rontják a folyamatot: az elkülönítés, a ritka vagy egyáltalán meg nem valósuló szoptatások, az aluszékony, nem hatékonyan szopó csecsemő. A kisbaba szopási készségét a műtét alatt megkapott anyai gyógyszerek befolyásolják. Előfordul, hogy a baba álmos, aluszékony, nem kellően aktív, izomtónusa átmenetileg hipotón is lehet.
Tovább olvasom: Császármetszés, VBAC és a szoptatás
Dúlás VBAC szüléstörténet: Bori megszületett!
Brigi első kisbabája császármetszéssel született. Másodjára már sokkal tudatosabban, a lelki szempontokat is figyelembe véve készült a szülésre. Nagy volt az öröm, amikor az egész napos otthoni vajúdást követően pár órás szülőszobai tartózkodás után a kicsi Bori baba hüvelyi úton megszületett.
Ez a szüléstörténet második gyermekem, Bori születéséről szól. A történet akkor teljes, ha az “előzményekkel” kezdem: az elsőszülött Marci a 40. héten született császármetszéssel. Ennek oka a köldökzsinór többszöri körbetekeredése volt. A szülés a magzatvíz elfolyásával kezdődött, kórházba mentünk, nemsokára fájások is lettek. A vajúdás közben a babának nem volt megfelelő a szívhangja, így szinte végig feküdnöm kellett, mert a ctg-t folyamatosan figyelték. 6 óra múlva már úgy éreztem, szünet nélkül fájt, ekkor a doki a császármetszés mellett döntött, ami akkor engem hideg zuhanyként ért, erre a verzióra egyáltalán nem készültem. Marci teljesen egészségesen született, én is jól voltam a körülményekhez képest, megpróbáltam elfogadni, hogy ennek így kellett történnie, de hiányzott a szülés élménye.
Tovább olvasom: Dúlás VBAC szüléstörténet: Bori megszületett!
A császármetszés és a VBAC lelki háttere
Császármetszésről, császármetszés utáni természetes szülésről beszélgettem Csizek Zsuzsanna mentálhigiénés szakemberrel, a Perinatus Alapítvány munkatársával. Ezzel kapcsolatosan Zsuzsa külön kiemeli a szülésélmény feldolgozásának jelentősségét, ill. a következő szülésre való lelki ráhangolódás fontosságát, amit dúlai munkám során magam is nap mint nap tapasztalok.
Milyen nehézségekkel szembesülhet az az anya, aki császármetszéssel hozza a világra gyermekét, és hogyan lehet segíteni neki ebben a helyzetben?
Gyakran tapasztalom, hogy az anyák fájdalmas kudarcként élik meg a császármetszést – bár nem mindegy, hogy a császármetszés miért történt. A legtöbb nő természetes úton szeretne szülni, erre készül. Ha császármetszésre került sor, akkor sikertelenséget élhet meg, a „még szülni sem tudok” súlyos érzése ránehezedhet az anyára. Ehhez társulhat még rossz érzés azért, hogy a szülés folyamata kikerült az anya kontrollja alól, a feje fölött döntöttek. Nem mindegy, hogy a döntést megbeszélik-e az anyával, fel tud-e készülni, sőt, fel tudja-e készíteni a babáját a váratlan eseményre. A műtéttel, a vágással a testhatárai sérülnek. A császármetszés utáni fizikai állapot megnehezíti a kisbabával való kapcsolatfelvételt. A császármetszéssel szült anyák csak később tudják ellátni és gondozni a babájukat, és ez sem támogatja a korai kötődés kialakulását.
Tovább olvasom: A császármetszés és a VBAC lelki háttere
Császármetszés után: Utam
Judit első kisbabájának, Tibinek a születése hosszas vajúdás után császármetszéssel végződött. Második várandóssága alatt természetes szülésre készül, és ezzel kapcsolatos gondolatait, érzéseit írta meg a Dúla blogba. Hosszú és nehéz út az, amit bejárt, és közben sok felismerésben volt része. Drága Judit, köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk!
Előzmény
Az első várandósságom alatt minden simán ment, jól éreztem magam, imádtam várandósnak lenni. A szülésre nem készültem különösebben, hiszen miért is ne menne? Egészségtudatosan éltem évek óta. Sokat jártam edzeni a megelőző években, így a kitartástól, fájdalomtól nem féltem.
A szülésre a férjemmel mentünk. Csak fogadott orvosom volt, ő is inkább a várandósgondozás miatt, mert így kényelmesen, közel, kulturált környezetben lehetett elmenni a vizsgálatokra, nem kellett betegszemléletű helyekre mennem. A fogadott orvosom aztán végül nem ért rá, így a szülésnél csak idegenekkel találkoztam. Jórészt magunkra hagytak minket, amit akkor éppen jónak is éreztem, csakhogy sajnos nem ment a szülés.
Tovább olvasom: Császármetszés után: Utam
Császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC) a szülésznő szemszögéből – Rákóczi Ágnes válaszol
A császármetszésről és császármetszés utáni hüvelyi szülés lehetőségéről Rákóczi Ágnest, a Szent István Kórház szülésznőjével kérdeztem. Ági amellett, hogy szülésznő, IBCLC-s laktációs szaktanácsadó is, ill. elvégezte az ELTE perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzését, ahol szakdolgozatát a császármetszés utáni hüvelyi szülés témakörében írta. Mint a téma szakavatott ismerője, előadásokat tart a császármetszés utáni hüvelyi szülésről és persze sok-sok ilyen szülést kísér. VBAC szülésnél több alkalommal is voltunk együtt, és mindig nagy élmény a vele való közös munka. Kedves Ági, köszönöm a tartalmas beszélgetést!
Ma Magyarországon a nők jó harmada császármetszéssel ad életet gyermekének. Miért emelkedik évről évre a császármetszések száma?
Míg 1985 és 2000 között 15 év kellett ahhoz, hogy 10%-kal emelkedjen a császármetszések száma, addig a következő 10%-os emelkedés már 8 éven belül következett be. 2008-ban a császármetszések aránya elérte a 30,5%-ot, és azóta is évről évre növekszik.
Úgy gondolom, hogy a császármetszések arányának emelkedése kapcsán összetett jelenségről beszélhetünk: egy egészségügyi vonulatról illetve egy szemléletbeli vonulatról is – ez utóbbinak pedig egy szakmai és egy civil része is van. Az egészségügyi vonulathoz tartozik, hogy manapság sokkal több nő lesz várandós és tud gyermeket szülni, akinek ez korábban lehetetlen volt. Sok olyan betegség ma már gyógyítható vagy karban tartható, ami korábban kizárta a teherbeesést vagy a magzat kihordását.
Dúlás VBAC szüléstörténet: Sikerült!
Edit császármetszés után másodjára természetesen szeretett volna szülni. Sokat olvasott, fórumozott, és tudatosan és gondosan választotta meg szülése helyszínét és kísérőit. Zétény baba aztán kicsit megtréfálta: 3 éjszakán keresztül jelezte, hogy indulna a nagy útra, míg végül a 4. éjszakán tényleg útnak indult. :-)
Péntek délben érkeztek meg az első fájások, rendszertelenek és abszolút elviselhetőek. Felhívtam a dúlámat, Orsit és megbeszéltük mi a teendő és felhívtam dr. Boros Juditot, a választott orvosomat. Otthon akartam maradni amíg csak lehet (a korábbi császár egyik oka az volt, hogy nagyon hamar elindultunk), így abban maradtunk, hogy folyamatos kapcsolatban maradunk és a rendszeres 5 perceseknél indulunk el otthonról. Este a fürdés és kiadós séta eredményeképp 10 percessé rendeződtek a hullámok, így bepakoltam a kórházi csomagot (ideje volt, hiszem a 38. hét elején jártam) és kivasaltam Zéti ruháit. Felhívtam Anyut és szóltam neki, hogy készüljön, mert lehet, hogy másnap jönnie kell Kornélért. Az éjszaka mozgalmasan telt, mégis kipihenten ébredtem. Tudtam aludni az összehúzódások között. Hajnal 3-kor elment a nyákdugó, úgy éreztem, hogy nem sokára indulnunk kell a kórházba.
Tovább olvasom: Dúlás VBAC szüléstörténet: Sikerült!
Császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC) az orvos szemszögéből – dr. Ujvári Attila válaszol
Ujvári Attila doktorral több alkalommal volt módom császármetszés utáni hüvelyi szülést kísérni, ezért őt kértem, válaszoljon a VBAC-et érintő kérdéseimre.
Ma Magyarországon a szülő nők több mint egyharmada császármetszéssel ad életet gyermekének. Miért emelkedik évről évre a műtéti szülések száma?
Úgy gondolom, a gyors, áttekinthető, kontrollálható – nem ritkán rövidtávon gondolkodó – megoldásokra való törekvés nagyon jellemző a mai szülészeti gyakorlatban. A császármetszés a vajúdás okozta várakozással, bizonytalansággal járó feszültség elkerülésének „jó eszköze” lehet az összes szereplő számára – gondoljunk csak a szülő nőre, a férjre, a rokonokra, a szülésznőre, az orvosra és a kórházra is. A fennálló jogrendszer a császármetszéssel szemben csaknem esélytelenné teszi az esetleges károsodással járó hüvelyi szülést. A szülés során felvetődő kérdésekre orvosi oldalról egyszerűbb válasz a műtét, mint az árnyaltabb megoldás megkeresése.
Dúlás VBAC szüléstörténet: Maja császármetszés után természetes úton érkezett!
Egy nehéz és hosszú vajúdás után császármetszéssel született meg egy kisfiú. Édesanyját mindez megviselte, és másodjára mindenképp természetesen szeretett volna szülni. Sok mindent megtett ezért, tudatosan készült, dúlát keresett, és a végén teljesült, amire annyira vágyott: a sikeres VBAC! Köszönöm, hogy megosztottad velünk, milyen utat jártál be azért, hogy úgy szülhess, ahogy szeretnél.
2011-ben született második gyermekem a Szent István kórházban, előzetes császármetszés után természetes úton. Lénárd Orsi dúlának és Ujvári Attila doktor úrnak örök hálával tartozom minden percért amit velünk töltöttek, mind a szülést megelőzően, mind pedig a szülés közben. Úgy gondolom, védelmük és törődésük nélkül olyan akadályokkal néztünk volna szembe, melyeket nem várandós kismamák elé kéne állítson az élet, s melyek miatt nagy valószínűséggel ismét megtörtünk volna. Persze kellett hozzá az a mélyen gyökeredző meggyőződés, hogy második gyermekemet természetes úton akarom világra hozni, nem akarom a császárral járó megpróbáltatásokat újra átélni s gyermekemet sem akarom kitenni ezeknek. Minthogy minden porcikám kívánta ezt, férjemmel mindent meg akartunk tenni érte már a kezdetektől fogva.
Tovább olvasom: Dúlás VBAC szüléstörténet: Maja császármetszés után természetes úton érkezett!
Császármetszés után természetesen szülni – kérdezz-felelek
1. Mi az a VBAC?
A VBAC (ejtsd: “víbek”) rövidítés az angolból jön: Vaginal Birth After Caesarean, azaz “császármetszés utáni hüvelyi szülés”. Nemzetközi kutatások sora támasztja alá a VBAC létjogosultságát, hiszen rövid és hosszú távú következményei mind az anyára, mind a babára nézve kedvezőbbek, mint az ismételt császármetszésé. A ma Magyarországon érvényben lévő protokoll szerint a császármetszés utáni hüvelyi szülés ajánlandó és támogatandó, ha az előző szülés és a következő várandósság körülményei ezt lehetővé teszik.
2. Szülhetek-e én is császármetszés után hüvelyi úton?
Nagy valószínűséggel igen, de ehhez egy pár dolgot tisztázni kell. Először is nagyon fontos tudni, hogy az előzetes császármetszés milyen indokkal történt. Ha esetleg olyan tényezők álltak a döntés hátterében, amik jelenleg is fennállnak (pl. a medence elváltozásai vagy szemészeti indokból végzett császármetszés), akkor a természetes szülésre sajnos nincs esély. Egyéb esetekben azonban általában lehetséges a császármetszés utáni természetes szülés. Ha előzőleg elhúzódó vajúdásod és “fájásgyengeséged” volt, mindez nem kell megismétlődjön. Ugyanígy a farvégű fekvésben elhelyezkedő babádat nem feltétlenül követi faros kistesó. Természetesen a szülés kimenetelében számít az is, hogy a második várandósságod hogyan alakul. Ami nagyon jó hír, hogy a nemzetközi szakirodalom tanúsága szerint a VBAC-k több, mint 70%-a sikeres, azaz 10 szülésből 7-8 baba hüvelyi úton jön a világra.
Tovább olvasom: Császármetszés után természetesen szülni – kérdezz-felelek
Sikeres VBAC: Még mindig hihetetlen, hogy sikerült…
Egy Dúla blog olvasó, Kati történetét olvashatod most, aki két kislányt szült: egyet császármetszéssel, a következőt pedig természetes úton a Baross utcai I. sz. Női Klinikán. “Minden szülés más és más, és nem elég csak a “császárral szültem”-et vagy a “miután az első gyermekemet császárral szültem, a másodikat is csak így szülhettem”-et hallani, hanem ismerni kell a szülés háttértörténetét is.” – írja. Kedves Kati, köszönöm, hogy megírtad és megosztottad velünk a szüléstörténetedet.
Az én sikeres VBAC-történetemet mindenképpen az előzményekkel kell kezdenem: 2010-ben első lányunkat a lehető legnagyobb nyugalommal, és abban a hitben, hogy a szülés pikk-pakk menni fog vártuk. A várandósságom sajnos nem volt problémamentes: kevés magzatvíz, és egy toxoplazma fertőzés miatt a szülésig tartó antibiotikumos kezelés miatt az orvosom a 40. hét első napján magzatvíz-vizsgálatot végzett, és mivel nem találta tisztának, megindította a szülést. 5 óra vajúdás után fájásgyengeség miatt sajnos a műtőben kötöttünk ki (akkor ezzel nem is foglalkoztam, hihetetlen boldogság töltött el, hogy megszületett a kicsi lányunk). Szerencsére sem a felépülésnél, sem a szoptatásban semmi hátrányát nem láttam ennek. Ahogy telt az idő, lelkileg viszont nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy császárral született meg az első gyermekünk (és igazából csak most, a második szülésnél tudtam helyre rakni ezt magamban), így mikor 2012 februárjában megtudtuk, hogy nemsokára 4-en leszünk, már akkor eldöntöttem, illetve tudtam, hogy ezúttal hogyan nem szeretnék szülni, császárral.
Tovább olvasom: Sikeres VBAC: Még mindig hihetetlen, hogy sikerült…










