Zsanett előző szüléstörténetében leírta, hogyan született meg kisfia mióma miatt császármetszéssel. Másodjára egészen tudatosan készült a várandósság alatt: másik kórházat, császármetszés utáni hüvelyi szülést (VBAC-t) támogató orvost és dúlát keresett magának szüléséhez.

Az első szülésem császáros volt amire igazán semmilyen ok nem volt annak idején, így amikor a következő babát terveztük már előre keresgéltem. Meg is lett az eredménye, egy kiváló orvossal és egy kiváló dúlával vártuk a kislányomat egy császár és egy mióma műtétet követően…

Emese császármetszést követően természetes úton született2013.02.11-én kezdődött az egész. Előtte is voltak jóslófájások, és 1-2 napja valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság, de amit olyan 15.30 körül éreztem, azt rögtön tudtam hogy más lesz: elkezdődött. Jött még 1-2 fájás de utána nem jött több így lementem a fiamért, Szabolcsért az oviba. Ahogy haza értünk, újra kezdődtek.

Nem voltak igazán erősek, és csak 20-30 percenként jöttek, de azért elfogott az izgalom. Nem voltak vészesek a fájások, de fekve azért már megizzasztottak. A dúlámmal többször értekeztem, neki is az volt a véleménye hogy elkezdődött, már csak idő kérdése mikor lesz baba belőle? Vettem egy jó kis fürdőt, a vízbe szülésfürdőt tettem, nagyon kellemes volt. Az éjszaka nehezen telt, próbáltam két fájás között aludni, ami max. 20 percet jelentett. Reggel viszont szinte elmúltak a fájások, és csak össze-vissza jöttek nem túl erősek, így fáradtan lemondtam az aznapi szülésről.

Tettem-vettem, próbáltam elfoglalni magam, kicsit pihenni is, de délutánig csak nem történt semmi.

Nem tudom már, hány óra lehetett amikor megint rendes fájásokra lettem figyelmes. Először nem is foglalkoztam velük, majd egy idő után azért néztem az órát, 15 percesek voltak, majd úgy 2 óra múlva 10 percesek és szerencsére erősödtek is. Este a férjemet elküldtem aludni, a fiammal is meg volt beszélve, hogy ha jön a testvére akkor mi elmegyünk a kórházba és jön a mama vagy az egyik barátunk vigyázni rá.

Hajnali 1-kor úgy döntöttünk irány Pest, megyünk a kórházba. A parkolóban találkoztunk a dúlámmal, és úgy döntöttem sétáljunk be a szülőszobára. Az első kellemetlen meglepetés ekkor ért. Mire a szülőszobára értünk, leálltak a fájások, pedig már inkább 5 percesek voltak. A felvételnél kifogtuk az egyetlen olyan szülésznőt akit senkinek sem kívánok. A következő meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy szinte zárt a méhszáj, sírva tudtam volna fakadni, hogy még egy kicsit sem haladtunk… Akkor minek jöttem be? Végre megvolt a kis szobánk, berendezkedtünk, de amint visszatértek a fájások, rá egy kis időre újból leálltak. A férjem aludt az ágy mellett, a dúlám mindent megpróbált hogy újra visszazökkenjek, de nem ment. Nagyon fáradt is voltam, hiszen már a 2. éjszaka voltam talpon. Reggel 8-kor el kellett hagynunk a szülőszobát, front volt, rengetegen jöttek szülni.

Az egész napot gyakorlatilag a folyosón állva, sétálva töltöttük. Nagy volt a hajtás, így minket legalább békén hagytak. Délután valamikor megint jött egy fájás, nem is foglalkoztam vele, de a dúlám mondta hogy azért mindig szóljak ha jön. Nem tudtam, de nézte az időt, kiderült hogy szépen 10 percenként sorakoznak újra. Az orvosom is biztatott, ahol fájás van, ott szülés lesz. :-) Azért választottam ezt az orvost, mert tudtam hogy ha valakinél szülhetek akkor az ő és később sem kellett csalódnom benne.

Lassan mindenki megszült körülöttem, nekem egyre sűrűsödtek és erősödtek a fájások, így állandó ctg-re kerültem.

Sokat nem tudtam tőle mozogni, de amennyit lehetett azt sétáltam. Már csak ketten vártunk szülőszobára egy másik anyukával. Nagyon érdekes volt, ahogy egymás mellett vajúdtunk, egy idő után teljesen együtt fájtunk, összehangolódtunk. Nekem ez nagyon jó volt, mert az 5 perces fájások itt alakultak 3 majd 2 percesekké. Amikor az orvosom megvizsgált, kiderült, hogy nagyon hátul van a méhszájam, ezért nem tud rendesen nyílni, hiába vannak erős 2 perces fájások. Ezen tudott egy kicsit segíteni ami cseppet sem volt kellemes, de szerencsére hatásos volt.

Este 8 volt, mire szülőszoba jutott. Addigra már egymást érték a fájások, igazán fáradt voltam, de a császár még csak meg sem fordult a fejemben. Tudtam, hogy megcsináljuk. Kiderült, hogy a sok állástól már beödémásodott a méhszájam, így feküdnöm kellett, hogy kicsit tehermentesítve legyen. Ez nagyon nem esett jól. A dúlám masszírozott, borogatott, próbáltunk valami kényelmesebb fekvő pózt találni de nem sikerült. Már csak egy pici hiányzott a teljes táguláshoz, így a dúlám javaslatára „megszöktünk” egy forró zuhanyra. Ez annyira jól esett hogy legszívesebben ott is maradtam volna, ki se jövök, de tudtuk hogy nem bukhatunk le, az állandó ctg miatt nekem ezt nem volt szabad.

Mire visszamentünk, meg is volt a teljes tágulás, és már csak a kitolás volt hátra.

Az orvosom nem ragaszkodott a fekvéshez, így megpróbáltam az ágyon térdelve a függőlegesig emelt támlába kapaszkodva nyomni. Jó lett volna ez a póz, de a lábam annyira fáradt volt már, hogy csak begörcsölt, így muszáj volt lefeküdnöm. Nagyon hosszú kitolás várt ránk, de ekkor én már nem érzékeltem az időt. Mindent hallottam, amit körülöttem beszéltek, de válaszolni már nem tudtam, csak magunkra koncentráltam. A férjem, amikor meglátta a kislányunk feje búbját, még közölte is viccesen, hogy ő sem lesz szőke… Akkor már tudtam, hogy nincs sok hátra. Megérintettem a fejét és ez újabb erőt adott. Nem sietettek, nem mondták hogy mikor kell nyomnom, hagyták hogy a lányommal úgy dolgozzunk össze ahogy az nekünk jó.

A végén csak annyit szólt az orvos, hogy most már ne nyomjak csak nézzem ahogy kicsusszan. És tényleg: kinyitottam a szemem és abban a pillanatban már kint is volt a kislányom, aki azonnal hangosan kiabált majd cuppogni kezdett. Azonnal mellre került, csak egy takaróval takarták be és így is hagytak minket. A lepény is így született meg, az orvos is így látott el (egy ici-pici repedés lett csak) és a kötelező betapintás idejére se vették el tőlem. Nem is érdekelt a súlya, hogy hány centi, a lényeg hogy egészséges és hogy együtt voltunk. A kórházi személyzet hogy mikor ment ki nem is tudom, senki nem zavart minket, boldogan tölthettük az első pár órát.

Olvass további sikeres császármetszés utáni természetes szülés (VBAC) történetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!