Csodaszép szülések: Villámszülés á la carte

Eszter az otthonszülésének történetét írta meg. Eredetileg nem otthon, hanem a Szent Imre Kórházban szült volna, de a vajúdás hullámai olyan erővel és intenzitással lepték meg, hogy már nem tudtak elindulni. Szülésznőjükkel, Molnár Gabival telefonon folyamatosan tartották a kapcsolatot, és a kisbaba rendben megszületett. :-)

2008.09.12.-re voltunk kiírva, de elsőszülöttünkből kiindulva, számítottam többek közt akár 17.-re is….. 7-e volt, vasárnap reggel. Korán arra ébredtem, hogy Marcim még nem ért haza az előző esti buliból…. hívtam, aznapra pakolás volt tervezve, mivel anyámék következő nap érkeztek Amerikából, a szobájuk meg dugig tele kacatjainkkal. Ezek után nem is aludtam vissza, és valamicske kis fájdogálások is mintha lettek volna, de semmi konkrét. Nekiálltam a fürdőt végre kisuvickolni, négykézláb a festék foltokat vakartam fel, közben az izzadtság csurgott az arcomon, gyönyörű napsütéses reggel volt, épp olyankor süt be a fürdőbe. Nagyon jól haladtam, majd a csempék és tükrökig is eljutottam, és a nagy ablakot is lepucoltam, rém büszke voltam a fejleményekre.

Marci fél11 körül betoppant. Eddigre már nagyon éhes lettem, és végre a szép, új, tiszta fürdőben elkészülhettem, felöltöztem. Közben azért tartottak a fájdogálások, de semmi komoly. Lementem, hogy vegyek pár dolgot, meg a törökhöz ebédért. Addigra már éreztem, hogy erősödtek kicsit a dolgok, de még nem volt bajom velük. Útközben fel is hívtam szülésznőnket, és helyzetjelentettem. Mondta, hogy ha történik is valami, pl magzatvíz elmegy, vagy nyákcsap, hívjuk, addig pihenjek, meglátjuk. (Siminél, a nagyobbikunknál, végig, úgy 25 órán át 5 percenként fájt, és rém lassú volt minden, így nem gondoltam semmire, amikor most is 5 percenként jöttek a fájások, de szülésznőnk sem…)

A töröknél rendelés közben, már erősebbek voltak a fájások, de így is simán még meg tudtam ebédelni, a vége fele már fel kellett állnom, az már fájt is jól. Elindultam haza, és hívtam Marcit hogy nincs alvás, ebből még lesz valami! Morgott hogy jóóó. Hazafelé csak a fele utat bírtam gyalog, aztán inkább trolival mentem, és bizony már látható volt, hogy valami lesz, egy fiú segített leszálláskor. Aggodalmaira mondtam hogy jól vagyok, nincs baj, csak elkezdődött talán valami…. hazaértem, akkor mintha az otthon melege felerősítette volna az egészet. Marcinak odaadtam az ebédjét, elkezdett enni, én meg mondogattam, hogy ez már eléggé úgy tűnik, hogy nem marad abba. Mivel nem volt lényegi változás, most még nem hívtuk Gabit, a szülésznőnket. Marci evett, én meg szenvedtem körülötte, kérdezte, ne menjünk-e be, mondtam hogy nem, nincs semmi, csak fáj….

A konyhában az étkező asztalunk egyik oldalán, a fal mentén, egy nagy sárga, bőr, kb. 2m-es kanapé van, az tele volt épp dobálva párnákkal, egy nagy, 1×1,5m-essel is. Hamarosan ledobtam magam a fotelbe, és kértem Marcit, figyelje az órát, 5 percenként jöttek, nagyon fájtak, a párnába üvöltöttem, de 2 fájás közt el tudtam aludni kicsit, ez jó volt! Majd Marci riadtan szólt, hogy ez már 3, illetve 2 perc volt csak….. Fájáskor úgy üvöltöttem, mint akit ölnek, de nem direkt üvöltés volt, csak úgy áradt ki a számból, én meg hagytam. Közben eszembe jutott hogy udvari ablakok vannak, az egész ház hallhatja, de a nagy párna megnyugtatott, és abba kieresztettem, amikor jött a hang.

Egyre inkább megnyugodtam, és éreztem, hogy nem bírok erről a helyről elmozdulni, felállásra gondolni se bírtam, és az oldalt fekvés meg jól esett. Az is megfordult a fejemben, hogy taxiban ezt nem tudnám csinálni, és talán a kórházban sem, mert ez nem az a sima kis szülős kiabálás volt, mint Simivel, ez valami egészen más, állatias, őserős volt. De gondoltam, ha menni kell, egy kis párnát majd viszek, és szorítom az arcomba…. hirtelen, mintha kicsit bepisiltem volna…… majd egy másodperccel később, zúdult valami ki belőlem, forró, és sok, nem bírtam beszélni, de egy mondatot kipréseltem a számon: milyen színű, ami kijött belőlem??? kérdeztem Marcit, mivel tudtam, ha babakakis, akkor baj lehet. Nem volt baj, átlátszó, és rózsaszín volt, így megnyugodtam, és szóltam hogy azonnal hívja a szülésznőt, mert ez már a víz lesz… rögtön jött is az utasítás: hívjunk mentőt, és számítsunk rá, hogy lehet hogy a mentőben szülünk!!

Eszméletlen mennyiségekben, és erővel ömlött ki egyre több víz, és ezek is olyan adagonként, ahogy már a testem nyomott, mert magától elkezdett nyomni. Szóltam Marcinak, hogy mondja gyorsan Gabinak, hogy már nyomnom kell… azt nem tudom mikor, de közben 2x is Marci egy másik Gabit hívott a mobilomról :) aki nem sokat tudott mondani, nem is értettük, bár én épp akkor nem ezzel voltam elfoglalva, én tettem a dolgom. Továbbra is a fotelen, oldalt fekve, a nagy párnan, amit már rendesen összeizzadtam. Besétált a szomszéd nő is közben, kissé meglepett, és elnézést kérően szóltam neki: rögtön kiabálnom kell, és szerencsére ki is ment. Az ajtó már nyitva volt, hisz a mentőket vártuk már… illetve inkább Marci, aki azért eléggé meg volt ijedve. Amikor bírtam beszélni, nyugtattam őt, és szóltam hogy ne jajongjon, minden rendben!!

Majd egyszer csak annyira konkrétan éreztem: a 2 lábam, combom: 2 bot, és már szinte köztük, egy kerek fej, még a füleket is éreztem!!! Szóltam Marcinak, hogy érzem a fejét, nézze meg, nem látja-e??! Nem látta, de én meg annyira kint éreztem már. A nyomás olyan erővel átvette a testem, hogy a levegőt is kiszorította a számon, a testem dolgozott, nekem csak hagynom kellett. A baba úton volt kifelé, ezt már tudtam, és azt is, hogy minden rendben, és azt is, hogy itthon fog megszületni!! Újabb nyomás jött, és hívtam Marcit hogy lát-e már fejet, nem látott, ez kb. 5-6szor újra megvolt, majd egyszer Marci felkiáltott, Úristen! Tényleg, látom a fejét!!!!!!!! Ekkor már nem kiabáltam, azt hiszem. A tolófájások sokkal kevésbé fájtak, mint ami előtte volt. Odanyúltam, de épp visszabújt a buksija, kissé elkenődtem, hogy nem tudom én is megfogni. Nem tartott sokáig az elkenődés, hisz máris lett egy újabb fájás, és máris érezhettem, hogy ott egy kis kerek, nyálkás, fura forma, ami tolakodik ki belőlem.

Ekkorra Marci már sokadszorra beszélt a szülésznőnkkel, aki adta folyton az utasításokat, hogy mikor, mit és hogy. Eddig nem kellett mondjuk semmit, de odaült Marci is a kanapé végébe, én meg kicsit a földre szálltam. A pocakos hónapok alatt sokat olvastam Ina May Gaskin Útmutató szüléshez című könyvét, amiben sok-sok otthonszülés van leírva, és a szülési folyamat, meg praktikák is. Nagyon irigykedtem végig, hogy azok a nők így hozhatták világra babáikat, a természetben, és úgy, ahogy tényleg jól esett nekik. Abban volt leírva a természetes gátvédelem is, hogy amikor égő érzést éreztek, az a végső kitágulást, esetleges kis szakadást jelentett, és hogy olyankor mit tettek ösztönösen, így amikor ezt éreztem, hamar felismertem, és valóban én is úgy tettem, ôk, és kezemmel segítettem a fejecskét kifelé. Marci vállára tettem a lábam, hogy utat engedjek a buksinak, majd Marci fejere :) Ő meg hősiesen várt, és csodaként élte meg hogy ott a feje. Nagyon jó volt, folyton segített, és a babéhoz beszélt, nekem meg mondta hogy ügyesen csinálom, és hogy merre néz a fejecske. Újabb nyomás, és már a fél fej az ujjaim közt volt, éreztem hogy már nem fog visszacsúszni. Következő nyomásnál a szülésznő tanácsolta, hogy ha így állunk, ne nyomjak nagyot, hagyjam lassan kicsúszni, és pihegve vegyem a levegőt. Így volt feladat, és nyugodtan tudtam követni az utasítását. Ki is csusszant erre szépen, lassan a baba feje!!!! Marci eksztatikusan felkiáltott: itt a feje, kint van, és nagyon édes!!!

Kb. végszóra erre fel megjelent a csapat mentős, nem 15, hanem 40 perc alatt….. gyorsan utasítgatni kezdtek, Marcit arrébb küldték, és egy katonatiszt-stílusú nő vette át a helyzetet. Nagyjából üvöltöttek velem, hogy forduljak hátra…de én mozdulni se bírtam, nem is akartam. Mondtam, hogy inkább négykézláb akkor, mert tudtam, hogy úgy tágabbra nyílik a medence, és akkor segítek a picinek. Nem engedték, rám szóltak hogy fogadjak szót…. elkezdtem félni, hogy bármire képesek, és tudtam hogy idáig tartott az általunk irányított szülésünk. Féltem, hogy ha nem nyomom ki azonnal a babát belém vágnak. Hátamra fordítottak akaratom ellenére, de szerencsére jött is a fájás, és mindenki drukkolásával, egy nagy és határozott nyomással, egy forró, nedves zsák krumplit préseltem ki, csak úgy bugyogott minden kifelé, ő lett Dani!!! Mindenki örült, Marci beszélt hozzám valahonnan hátulról, hogy milyen ügyes voltam.

Megnéztem a picit, aki szinte rögtön felsírt, bebugyolálták valami celofán-szerű anyagba, és szívtak ki belőle mindenfélét mindenhonnan. A baba mentősök is betoppantak még, picurit ők bepakolták magukhoz, és Marci szépen megtudakolta hogy őt is odahozzák, ahova engem, csak külön kell vinni. Lent nagyon sütött a nap, mikor kiértünk a házból, végig a gangon álló szomszédok sora előtt, akik gratuláltak mikor elhaladtunk a hordágyon. A kicsi mentője végig szirénázott, mi meg utána szépen.

Végre beértünk a kórházba, szülésznőnk (Molnár Gabriella) és az orvosom apja (Dr. Bálint Sándor) fogadott minket, kissé más hangnemben, mint a mentősök, akik felelőtlen otthonszülőknek néztek, és keresztkérdésekkel próbáltak “lebuktatni” minket, hogy ez miért így történt. Szóval a doki és a bába is gratuláltak kézfogással nekünk, mondván hogy így kell szülni, és hogy mennyire ügyesek voltunk!!!! Az orvos meg kb. elnézést is kért a felhajtásért, és mondta hogy reméli hogy pár év múlva már egy ilyen esetben nem fog a mentő behozni feleslegesen a kórházba, ha minden rendben ment otthon, ahogy nálunk is. Meg hogy a következőnél, majd ők jönnek házhoz :) szóval rögtön el is feledtették velem a mentősök által keltett rossz hangulatot!

Kaptam egy kis oxitocint, hogy a lepény is végre megszülessen, mert elakadt valahol. Ennek hatására pikk-pakk meglett, és ellátott a doki, ami nem állt másból, mint hogy megnézett, és örömmel közölte hogy nincs egy szakadás sem, nem kell varrni!!!!! Ez volt a nagy álmom… Felöltöztem, odahozták a picinket, és kaptunk 2 órát hármasban, hogy gyönyörködjünk egymásban! Nagggyon jó volt!!! Ilyen Simivel sajnos nem volt aktuális, miután megszületett.

Hamarosan ismerős keresgélés, és mellre tettem a kicsit, rögtön el is kezdett szopizni, mi meg meleg büszkeséggel néztük az új kis családtagot, akit mi saját magunk segítettünk világra, ott es úgy, ahogy a sors akarta, és legbelül én is…..

Olvass még több csodaszép szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a hírlevélre!

6 hozzászólás

  1. Emese 2011. március 12. szombat at 22:30 - Reply

    Kedves Eszter!

    Köszönöm, hogy megosztottad a szülésed történetét, nagyon jó volt végig olvasni és csodás lehetett :) Erőt adó történet…:) Minden jót nektek!
    Orsi köszi, hogy “továbbítottad” az oldaladon!

    Emese

  2. Szabó Márti 2011. március 13. vasárnap at 23:35 - Reply

    Gyönyörű szép! Gratulálok sok szeretettel!
    Csak halkan jegyzem meg, hogy a mentős résznél összeugrott a gyomrom…

  3. Kriszti 2011. március 13. vasárnap at 23:59 - Reply

    Amellett, hogy meghatódtam és beleéltem magam az otthoni szülés élményébe, sokszor mosolyt is fakasztottál: ahogy nagy pocakkal fürdőt takarítasz, a trolin az aggódó utasokon, a bulitól fáradt, alvásról lemondani kényszerült apuka ijedt segítségnyújtásakor. A mentősök késhettek volna még pár percet, és akkor teljes lett volna kettőtök, bocsánat, hármótok (!) sikere! Gratulálok!

  4. Kriszti 2011. március 14. hétfő at 00:01 - Reply

    Még arra lennék kíváncsi, hogy a nagytesó hogy maradhatott ki a baba születéséből? Hol volt akkor?

  5. Eszter 2011. március 14. hétfő at 11:19 - Reply

    Köszi, örülök hogy tetszett :)
    Nagytesó kis jós tulajdonságokkal van ellátva, kb 2 nappal előtte szólt h balcsira menne nagyszüleivel!!!! :D

  6. Bogóc 2011. április 4. hétfő at 09:02 - Reply

    Jó, hogy nem maradt benned rossz érzés a mentősök viselkedése miatt. Csatlakozom Krisztihez, jó lett volna, ha késnek még pár percet :)
    Fantasztikus voltál! Fantasztikusak voltatok!

Hozzászólások

ÍRJ NEKEM!