Vali kismamanaplója: 8. hónap

8. hónapMegkezdtük a 36. hetet. Míg múltkor még azt mondtam, hogy egyszer fent, egyszer lent, hogy van, mikor teljesen fittnek érzem, máskor megmozdulni is alig tudok, mostanra leginkább az utóbbi állapot uralkodott el rajtam. A fittség érzése pedig már teljesen a múlté. Sokszor nyavalygok, hogy itt is fáj, ott is fáj, alig tudok aludni, a derekam is sokat fájdogál, nehézkes vagyok. Pedig nem akarok ennyire negatív lenni, de már képtelen vagyok felülkerekedni ezeken az érzéseken. Várom már a pillanatot, amikor kibújik a pici babám. Ahogy megfigyelem magam, sok változás zajlik bennem. Tényleg várom már a szülés pillanatát, amikor megismerhetem a pocaklakót, és persze azt a pillanatot, amikor könnyebb lesz… Továbbra is érdekelnek az egyéb teendőim – a lakberendezés, a tanulás, a homeopátia – de észrevettem, hogy mindez mégis valahogy szép fokozatosan, észrevétlenül háttérbe kezd szorulni. És kezdek azzá válni, amivé általában nem akarok: “teljes munkaidős” Anyává. A gondolataim hol a babakelengye meg a cumisüvegek, hol a két gyerek nevelése körül forognak, aztán eszembe jut, hogy mit kell a szülésre összepakolnom, megint máskor eszembe jutnak várandós “szenvedéseim”. Néha a szülésre is gondolok, de meglepően ritkán. Igazából nem is tudom eldönteni, hogy valóban ilyen nyugalommal várom-e, vagy egyszerűen csak ennyire elfojtom a félelmeimet. De tartok tőle, hogy az utóbbi…

Tényleg, szülés… A homeopátiás doktornőm – ígéretéhez hűen – adott “csodabogyót”, amitől 2-3 napon belül megfordult a babóca. És bár komolyan hiszem és tudom, hogy nagyon nagy eredményeket lehet elérni a homeopátiával (nyilván ezért tanulom), azért egy-egy ilyen eset még mindig maga a misztérium számomra. Pedig a tanfolyamon, mint valami egészen hétköznapi dolgot, a többi terhességi “tünet” között felsorolva mondták el, hogy mit és mennyit kell bevenni, hogy megforduljon a medencevégű fekvésű magzat. Mindenesetre elhinni és beleélni magamat nem mertem, de a következő ultrahangon az orvosom megerősítette, hogy a baba pont úgy fekszik, ahogy “kell” neki. Igaz a fejecskéjének a nyomását hamarosan olyan erővel kezdtem érezni, hogy a helyes pozíciója felől már szemernyi kétségem sem lehetett amúgy sem. Az ultrahangon viszont az is kiderült, hogy 2 hónappal a kiírt időpont előtt akkora súlyú a fiam, mint a lányom volt szülés előtt 1 héttel. Szóval nagy baba lesz, a lányomnál (aki 2540 gramm volt)  jóval nagyobb, ez egészen biztos az orvos szerint. A pocakom is nagy, és persze az érzetek is alátámasztják mindezt.

Ami némi könnyebbséget hoz időnként az életembe, az továbbra is a jóga. Csak heti egyszer jutok el rá, de olyankor egészen feltöltődöm, és bár ez hamar elmúlik, mégis megéri. Illetve párszor voltam aromaterápiás kismama masszázson, hát az is egészen csodálatos élmény, ellazít, kikapcsol. Lili lányommal pedig voltunk gyerekúszótáborban, ahol 5 napon keresztül minden nap pancsoltunk a meleg vizű gyerekmedencében. És hát a vízbe belemerülni is nagyon jó érzés, ahogy súlytalan lesz az ember – persze ehhez kikértem előbb az orvos engedélyét, de szerencsére rábólintott.

Szóval ezek a gondolatok és történések teszik ki a napjaimat mostanában. Még mindig nehezemre esik elfogadni a tehetetlenségemet, azt, hogy csak a töredékét bírom elvégezni annak, amit általában, és utána kifulladok, elfáradok, pihennem kell. De tudom, hogy el kell fogadnom, mert így van rendjén – persze nincs is más választásom. Közben pedig a pocaklakó is rendszeresen “figyelmeztet”, ha valami nem tetszik neki: ha lehajolok, ha nem úgy ülök, ha szűkebb ruhát veszek, vagy ha bármi nem tetszik, egyből olyan rúgkapálásba kezd, hogy azonnal meggondolom magam. Érdekes, hogy Lili sokkal béketűrőbb volt a pocakomban… Mondjuk idekint már nem. :) Nem is tudom elképzelni, mi vár rám… De már nagyon kíváncsian várom! Legközelebb talán már a szülésről tudósítok. :)

A Kismamanapló további részeiért kattints ide!

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!