Dúlás szülés: Szülni még mindig jó – avagy Apára várva

Ha másfél évvel ezelőtt azt mondtam/írtam, hogy szülni jó, akkor most csak azt mondhatom, szülni még jobb. Ismét életem egyik legfelemelőbb élményén vagyok túl, ha ez így megy tovább, abba sem tudom hagyni vagy 10 gyerekig.

Ez alkalommal még tudatosabban készültem a szülésre, mint első alkalommal. Meg is volt erre az okom, hiszen azt gondoltam, hogy Gábor valószínűleg nem lesz itthon, bár a szívem mélyén hittem benne, hogy meg tudom én beszélni ezzel a lánykával, hogy akkor jöjjön, amikor épp mindannyiunknak alkalmas.

Már a  hét vége felé éreztem, hogy várható az események ilyetén alakulása. Persze utólag ezt már könnyen mondom, de valahogy máshogy éreztem magam. Egy részlet a levélből, amit 20-án éjjel írtam a dúlámnak:

Egyébként mostanában már tényleg nagyon sokat gondolok rá, hogy mikor fogok már szülni. Gyakran éjjel is felébredek, és elképzelem, milyen jó lenne, ha mondjuk most elkezdődne, de közben persze annyira nem lenne jó, hiszen most éppen sem te, sem Gábor nem vagytok hadra foghatóak. Nem tudom, hogy ez vajon tényleg a közelgő szülés előjele-e, vagy egyszerűen csak türelmetlen vagyok… Mindenesetre én úgy érzem magam, mint aki mindjárt szülni fog. Mostanában sokat feszül a hasam, már nagyon keveset bírok fizikailag, illetve dagad kezem-lábam-arcom, ami azért eddig nem volt annyira jellemző. Meg úgy érzem, valahogy nagyon lent van ez a baba, lejjebb, mint annak idején Ádám volt, legalábbis sokkal jobban nyom mindent odalenn.

Úgy döntöttem, hogy semmiképp sem szeretnék egyedül lenni, amikor a lányunk világra jön, ezért felkerestem Emőkét, hogy kísérjen el, amikor eljön az ideje. Találkoztunk is párszor, de ő előre szólt, hogy a hosszú hétvégén nem lesz elérhető, mert egy tréningen fog részt venni, és erre az esetre ajánlott maga helyett egy helyettest, akit Lénárd Orsinak hívnak.

Szóval nem tudtam biztosan, hogy tényleg érzem, hogy már közel van a szülés, vagy csak szeretném, ha így lenne. Hát közel volt.

Pénteken ünnepeltük a szülinapunkat az öcsémmel. Itt volt Anya, öcsi, Gyöngyi, valamint Réka meg Andris is. Délelőtt még lementem Ádámmal a Tesco-ba vásárolni, de mikor hazaértem, már felhívtam Orsit, hogy álljon készenlétben, mert szerintem itt ma még lesz valami. Dél körül aztán kezdtek jönni a fájások, először gyengébben, aztán egyre erősödtek. Mint Ádámmal, itt is egyből 4-5 percenként jöttek, de nem tartottak túl soká, és nem is voltak nagyon erősek, úgyhogy annyira nem igyekeztem a kórházba. Persze (rajtam kívül) mindenki teljes lázban égett. Felhívtam Gábort is, aki közepes méretű sokkot kapott, de azért túlélte. Mondtam neki, ha siet, még hazaérhet, ugyanis éppen aznap utazott haza, tudtam, hogy este 10-kor érkezik meg a gépe.

Délután 4-re értünk a kórházba, pont egyszerre értünk oda Orsival. Egy doktornő megvizsgált, és mondta, hogy még csak szűk egyujjnyi a méhszáj. Kicsi elkedvetlenedtem, de közben azért örültem is, mert arra gondoltam, ha ez így halad, akkor még tényleg megvárhatjuk Gábort. Elfoglaltam egy ágyat a vajúdóban, csináltak CTG-t, aztán gyakorlatilag este 10-ig alig csináltam mást, mint feküdtem, és pihentem. A fekvés azért volt jó, mert ha ültem, álltam vagy sétáltam, egyből elkezdtek erősödni a fájások, ami ez esetben nem volt cél. A folyamat lassítása annyira jól ment, hogy fél 10-kor, amikor ismét megvizsgáltak, még mindig csak bő egyujjnyi volt a tágulás. Igaz, ez egy férfi orvos volt, akinek azért vastagabb ujja van…

Gábor 10-kor hívott, hogy megérkezett, taxiba ül és nemsokára itt is lesz. Na, gondoltam magamban, akkor álljunk neki ennek a dolognak. Elkezdtem sétálgatni, és mire Gábor megérkezett, már egész lendületes összehúzódások jöttek. Ekkor végre bemehettünk a szülőszobára, így már Orsi és Gábor is velem lehettek. Szerencsére rajtam kívül senki nem volt, így éppen szabad volt az alternatív szoba. Nincs benne más, mint egy franciaágy, bordásfal, labda, éjjeli szekrények, hangulatos lámpák, egy nagy fürdőkád meg néhány szekrényke, egy szék és egy szülőszék. Orsi hamar mécseseket gyújtott, zenét tett be, vizet forralt és borogatásokat hozott nekem a fájások alatt. Ez egyébként hihetetlenül jól esett.

Innentől kezdve nagyon felgyorsult az egész folyamat, egyre csak jöttek a fájások, amik alatt Gáborba kapaszkodtam testileg-lelkileg. Egyszerűen éreztem, ahogy erőt önt belém minden egyes fájás alatt, éreztem, hogy mennyire velem van, és ez még a legerősebb fájások között is végtelen megnyugvással töltött el. Egyszerűen tudtam, hogy minden rendben lesz, mert ő velem van, és így is lett. Orsi folyamatosan figyelmeztetett a légzésre, Gábor meg arra, hogy ne zárjam össze a lábam a fájások alatt. Én meg igyekeztem arra koncentrálni, hogy minden egyes fájással közelebb kerülök ahhoz, hogy meglássam a lányomat.

Amikor már tényleg nagyon erősek lettek a fájások, bemásztam a kádba. Először csak zuhanyoztam a pocakomat, aztán éreztem, hogy jobban esik belemerülni a meleg vízbe. Nem tudom, mennyit lehettem ott, szerintem negyed óránál nem többet, amikor épp jött a szülésznő, hogy megvizsgáljon. Ekkor – számomra eléggé váratlanul – jött egy tolófájás, és elfolyt a magzatvíz. Hűha, mondom, ennek aztán a fele se tréfa. Szóltak az orvosnak is, kitámogattak a kádból, közben még egy tolófájás, és éreztem, ahogy álltamban a baba elindult szépen lefelé. Alig hogy megtettem azt a két lépést a szülőszékig, már éreztem, hogy a feje egészen lenn van, szinte már bújik ki. Anélkül, hogy én egyetlen egyszer is nyomtam volna, a következő fájásra kibújt a feje, a következőre pedig kicsusszant ez a pici lány, pontosan 0 óra 11-kor…

Szóval maga a kitolási szakasz nem is igazán kitolás volt, hanem egyszerűen magától – illetve a méhösszehúzódások erejétől – kijött. Persze utólag érthető, hiszen olyan kicsinyke az egész baba, de akkor azért egy kicsit ijesztő volt nekem, hogy ennyire gyorsan történt. Azonnal a hasamra tették, nem sírt, bár én tudtam, hogy nincs semmi baja, azért kicsit megpiszkálták az orrát egy szondával. Na ekkor felsírt, de amint békén hagyták, el is hallgatott. Gyorsan betekerték egy törölközőbe, sapit húztak a fejére, és végre ott pihegett rajtam ez a bámulatosan pici és csodálatosan szép Léna lány…

Én csak sírni tudtam örömömben, annyira boldog voltam, hogy megérkezett, és nem éreztem semmiféle fájdalmat. Nemsokára megszületett a méhlepény is, ekkor átmehettem az ágyra. Lénát a kérésemnek megfelelően két órán keresztül nem vették el tőlem. Egyből nagyon ügyesen és erőteljesen szopizott, meg is lepett, hogy ilyen kicsi, és micsoda erő van benne. Két óra elteltével aztán jött a csecsemős nővér, de ekkor sem fürdette meg, csak megtörölgette, megmérte, és adott ruhát, aztán ki is ment, Lénát meg Orsi öltöztethette föl. Ezután visszajött az orvos meg a szülésznő, és kezdődött a dolog nem jó része: a szülés utáni ellátás. Érzéstelenítés ide vagy oda, azt elmondom, hogy ha a szülésben van valami rossz, akkor ez az. Nagyon. Mint a múltkor, most is lett egy kis varrni való sérülésem, de hamar túl lettem rajta. Irtó jól esett, hogy Orsi ezalatt végig ott térdelt mellettem, és szoríthattam a kezét.

Amikor ez megvolt, lefürödtem és mehettem a kórterembe. Elhatároztam, hogy most nem szeretném a csecsemőosztályon hagyni a babámat, ezért csak beadták neki az ilyenkor szokásos vitamint, és már mehettünk is együtt tovább. Elbúcsúztam Gábortól, Orsi kipakolta a cuccaimat, majd ő is magunkra hagyott minket. Léna ekkor már édesdeden aludt. Csak én nem tudtam elaludni még jó darabig. Egyre csak lubickoltam ebben a semmihez nem fogható boldogságban: világra jött a lányom…

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

 

Olvass még több szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a hírlevélre![/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]