Teljesen váratlanul ért, hogy a 38. héten éjjel 2 órakor elfolyt a magzatvíz. A hétre még mindenféle programok voltak beütemezve, a két nagyobb fiú mellett még várandósan sem lógathattam a lábam. Arra azonban nem  számítottam, hogy két héttel hamarabb jön el az időm.

Furcsa volt, hogy nem fájásokkal indult, mint az előző szüléseimnél. Sőt, nem is éreztem fájásokat. Így értünk 3-ra a kórházba. Megvizsgáltak, már három ujjnyinál tartottam. Rám tették a CTG-t, és a szülésznő csodálkozva kérdezte, hogy ilyen könnyen szoktam szülni?! A másik kettővel azért nem így volt – válaszoltam, majd felálltam. Ekkor azonban meg kellett kapaszkodnom, mert két óriási erejű kontrakció következett, ilyet még  soha sem éreztem, annyira intenzív volt. Éreztem, hogy nyomnom kell.

A kitolást nehezebbnek és hosszabbnak éltem meg, mint a tágulást. Fájt a derekam, és úgy éreztem, nem haladok semmit, hiába jönnek a tolófájások. Próbáltam az oldalamra feküdni, de úgy sem volt jó. Egyszer csak éreztem, hogy a babácskám feje lejjebb csúszott, és nagyon feszíti a gátamat. Kérték, hogy most ne nyomjak, csak lihegjek. A szülésznő ügyesen, gátvédelem mellett kisegítette Istvánka fejecskéjét. A következő pár fájással azután megszületett a teste is. Végre karjaimba zárhattam, akire 9 hónapon át nagy örömmel úgy vártam, a harmadik kisfiam!

img_03721