Gabi kismamanaplója – 1. trimeszter

Egy kétgyerekes édesanya kismamanaplóját követheted ezentúl a Dúla blogon. A két kicsi mellé most újabb pinduri érkezik, és Gabi az ezzel kapcsolatos élményeit és gondolatait osztja meg velünk. Ha kíváncsi vagy életük további részleteire is, kukkants be hozzájuk: Hunor&Minka&Zsigu.

Gabi Minkával és HunorralKismama vagyok. Újra. Van már egy 3 és fél éves mindenre nyitott nagyfiam és egy másfél éves Pöttöm Pannám. Annyira flottul működtünk így négy keréken, hogy viszonylag hamar eldöntöttük, nem számolgatunk, nem tervezünk-rásegítünk, mint az előző kettőnknél, hanem lazán hátradőlünk és érkezhet is a Harmadik gyöngyszemünk, amikor ő csak szeretne. A ciklusom rendszertelen volt, hiszen még mindig szoptattam a kislányomat, így újraélve mézesheteinket, minden lehetőséget kihasználtunk. A döntést követő első hónapban megfogantam, és azonnal érkeztek a tünetek is, az étvágytalanság, az ólmos fáradtság. A tesztelés okozta halovány kétcsíkos örömét nem sokáig élvezhettem, elveszítettük a picit még mielőtt igazán fölfoghattuk volna, hogy érkezik hozzánk egy igazi forró nyári-baba.

Az első sokkból föléledve újra hatalmába kerített az azonnal gyereket akarok vágy és elkezdtem tudatosan, a testemre figyelve előkészíteni a terepet a kistesónak. Éreztem a soha vissza nem térő pillanatot, mint ahogy azt is, hogy megfogant a harmadik gyermekünk. A tünetek szinte most is azonnal jelentkeztek, örültem nekik, megnyugtattak. A reggeli kávét mellőznöm kellett, és átcsúsztatnom koradélutánivá, amikor már a lázadozó gyomrom is képes volt azt befogadni. Rengeteget aludtam, az ébren töltött időkre alig emlékszem.

A 6. héten voltam először orvosnál, hallhattuk a pici szívdobogását is, jó helyen tapadt meg, boldogan tértünk haza az első ultrahangos sztárfotót szorongatva.

A tüneteim intenzitásából és milyenségéből próbáltam kiokoskodni pocaklakónk nemét, igyekeztem megfigyelni, milyen ételeket kívánok, melyikeket mellőzném legszívesebben egy életre, de úgy tűnik, valóban minden várandósság más. Az első kettő kombinációit produkáltam: alig ment le pár falat keksz, üres kifli a torkomon, állandó és hű társam a hideg, citromos víz lett, mely csillapította háborgó gyomromat és kellő erőt adott egy-egy nap túlélésére. Szükségem volt a jelekre, az erősítésre, hát busásan megkaptam őket.

Ezzel egy időben, a lelkemben is csata zajlott: a hirtelen biztostól kezdtem el félni, hiszen két ellenkező nemű gyermekem mellé érkezik egy harmadik, amiből egy már biztos, hogy van. Hogy fogom-e tudni éppenugyanúgy és annyira szeretni őt, mint az okos és elsőszülött nagyfiút, vagy a kismacskásan bújós picilányt? Hogyan fog tudni beilleszkedni a családunkba? Mennyire nyomják majd el a nagyok és mennyire jut majd időm csak rá? És persze mindehhez a fejbeni káoszhoz hozzájárult az is, hogy a két kicsi melletti befordulásos várandósság szinte lehetetlen: mire az ember lánya odajutna, hogy pocakot simítva hátradőlne és a benne lakó kicsi lélekre koncentrálna, jobb esetben összeesve alszik.

Aztán lassacskán a helyükre kerülnek a dolgok és rájövök: az előző kettő várandósságom alatt pontosan ugyanezek a gondolatok foglalkoztattak, és pontosan ugyanennyire féltem az ismeretlentől. Aztán valahogy minden kialakult. Tudom, hogy most is így lesz.

Olvasd el a Dúla blogon Vali kismamanaplóját is!

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!