Gabi kismamanaplója – 2. trimeszter

Kismamanapló: Gabi és MinkaAz első trimeszter végét szinte napra pontosan megéreztem: varázsütésre elmúltak a rosszullétek és vele együtt a mindennapjaimra bélyeget nyomó ólmos fáradtság is. Föllélegeztem, kivirultam, testemben-lelkemben egyaránt, most úgy érzem, bármire képes vagyok, nincsenek akadályok előttem. Túlestünk a kötelező AFP- vérvételen, valamint a 20. heti ultrahangon is minden rendben találtatott, kicsikénk szíve erősen zakatolt, és még a neméről is egyértelműen megbizonyosodhattunk. A lelkem mélyén, az összes várandósságom közül most először éreztem biztosan, hogy kisfiam lesz.

Egyetlen üröm vegyült az örömünkbe, mégpedig Zsiga babánk farossága. Kísérteties a hasonlóság, ugyanis elsőszülötten is a 34. hétig ücsörgött bennem, így volt már egy sejtésem, amikor újra érezni kezdtem azt a semmihez sem fogható belső feszítést, ahogy a buksiját kitapinthatón is a bordáim íve alá ékeli be. És ezáltal az alvégtáji kapirgálások és az éjszakai többrendbeli és menetrendszerinti mosdómenetek is magyarázatra leltek. Kicsit nekikeseredtem, mert annak ellenére, hogy tudom, hogy még bármi előfordulhat, még bőven van ideje Zsigubabának menetirányba fordulni, de az első gyermekem császármetszéssel születésének emlékképe egyre többször bevillan. És próbálom elhessegetni magamtól, mert hiszem, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van, így inkább Zsigát próbálom befordulásra ösztönözni, de a hormontúltengés következtében sokszor nagyon nehéz. Kislányom természetes születése visszaadta az önmagam nőiességébe vetett hitemet, azt a lehetőséget, hogy bennem is megtalálható az az ősi erő, amely a társadalmi konvenciókban kialakult kép szerint minden „normális” nőben ott szunnyad, és ami most újra szétporladhat…

Kettősség van bennem, mert egyrészt már tudom mi vár rám, akár így, akár úgy is érkezik a harmadik kisbabánk – ám ha választhatnék, most is a hagyományos és természetes szülés mellett döntenék. Elég csak visszagondolnom Minka érkezésének éjszakájára, a közös munkánkra, az egymásra hangolódásunkra és újult erővel vágyom minden pillanatát, annak összes fájdalmával és szépségével együtt.

Pocaklakó kisfiam sokat mocorog, de a két nagy testvérével ellentétben, az ő mozgásai finomabbak, lágyabbak. Ez a csöpplény már most annyira türelmesen kivárja a sorát: nap közben alig mocorog, kedvenc időszaka az éjféli órákban van. Érzi, ekkor csak rá figyelek, csak vele tudok foglalkozni. Ha mégis érezhetően mocorog, a nagyok egymást taszigálva bújnak a pocakomhoz, Hunor beköszön a köldökömbe és biztosítja arról, hogy már nagyon várja idekint, Minka pedig csak puszikkal halmozza el. Megható és torokgombóc-képző pillanatok ezek.

Minka másfél éves és tombolóan kisdacos. Mindemellett erős és kőkemény elképzelései vannak a világról, olykor durva eszközökhöz nyúl, ha akarata érvényesítése van függőben. Hunorral, a három és fél éves nagyfiúval napról-napra könnyebb, ha előre megbeszéljük a dolgainkat, ritkán akad össze a bajuszunk, ha fáradt és ebből fakadóan türelmetlen. Sokszor eszembe jut, miként fogok boldogulni ősztől 3 darab különböző korszakát élő és különböző igényekkel rendelkező 4 év alattival. Ilyenkor igyekszem arra gondolni, hogy egy újabb lélek érkezése biztos, hogy alaposan fel fogja forgatni az életünket, hogy az összeszokás embert- és kapcsolatot-próbálóan nehéz időszak lesz, de amint leülepszenek a dolgok, és mindenki megtalálja ebben a körforgásban az új helyét, egyetlen pillanatát sem fogjuk megbánni annak, hogy kis korkülönbséggel szerettünk volna gyermekeket nevelni. :-)

Olvasd el a Gabi kismamanaplójának előző részét is a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

2 hozzászólás

  1. Kriszti 2011. június 30. csütörtök at 17:33 - Reply

    Gabi, tényleg ne bánd a kicsi korkülönbséget, nálunk is kicsi, főleg az első és második között, és nagyon jó így, összenőttek, jól megvannak egymással.
    A kisfiúcska még megfordulhat, higgy benne! És ha nem, hát farosan is meg lehet próbálkozni a hüvelyi szüléssel.
    Élvezd tovább a második trimesztert! :)

  2. cucka 2011. július 1. péntek at 19:26 - Reply

    Kriszti, köszönöm szépen a kedves szavaid! :) Látom a két “nagyon”, hogy valóban jó döntés volt ez a kis korkülönbség, mert már most hihetetlenül összenőttek, irigylésre-méltó az összhang köztük, olykor szégyellem is magam, mert szinte ikrekként kezelem őket, és akaratlanul is ugyanolyan elvárásokat támasztok a másfél éves és a három és fél éves iránt.
    Zsiga befordulásában nagyon bízom, a faros szüléstől talán csak az elsőszülött császára miatt tartok picit, hogy nem szívesen vállalják be az orvosok a kockázatokat-nehézségeket. :)

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!