A napokban megjelent a Kismama decemberi ünnepi száma. Ebben a hónapban az olvasóké a főszerep, kismamák és kispapák által jegyzett történetek szerepelnek az újságban. Volt, aki a várandóssághoz adott tanácsokat, mások megírták szülésük vagy szoptatásuk történetét, beküldték legjobb babának szánt receptjeiket vagy családi sztorijukat. Ebbe a lapszámba kerültem be Marával és Marci babával én is, mint szülésfelkészítő és szüléskísérő dúla. A nyári szülés mozzanatai és élménye még elevenen élnek bennem, és olyan szívmelengető volt most újra felidézni a kicsi fiú világrajövetelét. Drága Mara, Tibi és Marci! Köszönöm, hogy Veletek lehettem, hogy részese lehettem örömötöknek! :-)
A dúlámnak köszönhetem, hogy ilyen könnyű volt
Orsival a várandóságom 7. hónapjában találkoztam először. Nagyon szimpatikus volt, hogy első alkalommal ő jött el hozzánk és az otthonunkban beszélgettünk. Többé-kevésbé tisztában voltam vele, hogy mit várhatok egy dúlától, mégis sokkal többet kaptam tőle, mint amire számítottam. A szülésig többször találkoztunk, voltam nála kismama masszázson, ami nekem és a kisbabámnak is nagyon jól esett. Orsi egyszer CTG-re is eljött velem a kórházba, hogy találkozzon az orvosommal és a szülésznőmmel. Aznap az egész délelőttöt együtt töltöttük, és rengeteget beszélgettünk. Napszaktól függetlenül bármikor felhívhattam, ha kérdésem volt; ha esetleg elbizonytalanodtam volna, mindig sikerült megnyugtatnia.
Amikor elfolyt a magzatvíz, ő is velünk jött a kórházba. Bár az orvosommal és a szülésznőmmel is maximálisan elégedett voltam, úgy érzem, hogy Orsinak köszönhettem azt, hogy ilyen könnyű és természetes volt a szülés. Az a tudat, hogy ott van velünk a dúlám, aki tudja, hogy mi fán terem egy szülés, de mégis kizárólag az én megsegítésemre van ott, olyan magabiztosságot adott, hogy semmit nem éreztem cikinek, teljesen ki tudtam zárni a külvilágot. Orsi szinte láthatatlan volt, mégis minden szava és tette megerősített abban, hogy amit csinálok, úgy tökéletes, ahogy van. Nem instruált, hanem hagyta, hogy magamtól érezzek rá, hogy mi a legjobb nekem és a babának. Közben persze etetett-itatott, segített a légzésben, megmutatta a páromnak, hogy hogyan masszírozzon, hogy nekem jobb legyen. A párom is sokkal nyugodtabb volt, hogy nem egyedül kell helytállnia. Nagyon jó csapatot alkottak ők ketten.
A legjobban mégis a szülés utáni pár órában örültem, hogy ott van velem. Addigra már nagyon elfáradtam. Orsi segített átöltözni, kipakolni, még boltba is elment nekünk némi elemózsiáért, mert arról megfeledkeztünk. A babánkat először nem akarták kiadni a csecsemőosztályról. Orsi mondta, hogy igenis ragaszkodjunk hozzá, hogy levihessem magamhoz, mivel jogunk van hozzá. Magunktól nem mertünk volna ellenkezni a kórházi személyzettel. Így végül lehoztuk Marcit és Orsi többször is megmutatta, hogy a legjobb szoptatni. A szülés után még 4 órát volt velünk, ami nagyon megnyugtató volt ebben a számomra idegen közegben (korábban nem feküdtem soha kórházban).
Azóta eltelt 4 hónap és mi rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Többször meglátogatott minket „civilben”, az első pár héten is sokszor felhívtam, ha a szoptatással vagy a babagondozással voltak problémáim. Márpedig a sok egymásnak ellentmondó „jó tanács” összezavart engem is.
Ma már nincsenek ilyen gondjaim. A legfontosabb, amit Orsitól tanultam, hogy elsősorban a saját ösztöneimre hallgassak, és ne hagyjam, hogy mások elbizonytalanítsanak. Úgy gondolom, ennek köszönhetem, hogy gyors és komplikációmentes volt a szülésem és az első hetek tétovasága után ma már tökéletesen magabiztosan érzem, hogy mi a legjobb a kisbabámnak és nekem. Ezért az útravalóért örökké hálás szívvel fogok rá gondolni. Köszönjük, Orsi!
Olvass még többet a dúla munkájáról a Dúla blogon!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!