Rita Székesfehérvárról jött fel a budapesti a Szent Imre Kórházba, mert itt igényeinek sokkal inkább megfelelő körülményeket talált kisbabája világrahozatalához. Veszélyeztetett várandósként előzőleg heteket töltött fekvéssel, de Márk baba nem sietett, sőt, egy hetet még rá is húzott a kiírt terminusra. Dúlaként mellettük lehettem, kísérhettem őket az úton. Kicsi Márk, nőj nagyra, szép és boldog életed legyen!

Márk baba a Szent Imre Kórházban születettMost múlt egy éve, hogy kisfiunk, Márk megfogant. Meglepetés volt az érkezése, ahogy a nemét is a megszületéséig szemérmesen titkolta. Az első megilletődöttséget hamar felváltotta az érkezése miatt érzett öröm és a várakozás… A várandósságom egyszerre mondható problémamentesnek és gondokkal terheltnek. Hála Istennek nem volt semmi komolyabb baj – mondom most, mikor közben meg kellett birkóznom az anyává válás számomra nehéz lelki feladatával, el kellett fogadnom, hogy átalakul az életem, elvesztettünk egy nagymamát, 2 hónapig ismeretlen okból hőemelkedésem és egyéb panaszaim voltak, s az orvosok a középidőtől nyíló és rövidülő méhszáj, keményedések miatt koraszülést jósoltak. A felírt gyógyszereket nem tudtam nyugodt lelkiismerettel bevenni, így pihentem, s imádkoztam: bíztam a gondviselő Úrban, aki egy élettel ajándékozott meg minket.

Azért imádkoztam, hogy a babánk épen és egészségesen, a 28. betöltött hét után, 3000 g feletti súllyal szülessen meg egy biztonságos helyen, ahol megkapjuk a megfelelő segítséget a szülés során. Márk terminustúllépéssel született, öt nappal a kiírt időpont után 3600 grammal a Szent Imre Kórházban.

A várandósság második fele telt a szülés helyszínéről való információgyűjtéssel és töprengéssel, tipródással. Szerettem volna a lehető legtermészetesebben és legotthonosabban szülni, de a törvényi kereteket nem megszegve. Az otthonszülés elkészült szabályozása ezt nem tette lehetővé. Végül az egyik liberális hírű fővárosi kórház mellett döntöttünk, nagyrészt azért, mert itt két segítő is velem lehetett – biztosan tudtam, hogy szeretnék dúlát. Vagyis inkább éreztem, de nem tudtam, hogy érdemes-e felkérni, s megéri-e inkább neki fizetni, s nem orvost fogadni abból a pénzből. Végül választott szülésznővel és Orsival, mint dúlával éltük át a férjemmel kisfiunk születését.

A riogatások ellenére a középidőtől megszokott keményedéseken kívül más a szülés kiírt dátuma után sem történt. Naponta jártam a szívhangellenőrzésre, kétnaponta magzatvízmintavételre a megyeszékhelyen, ahol lakom. Minden nap elhatároztam, hogy inkább éjjel megszülök, minthogy még egyszer sorban üljek július közepén, s megvizsgáljon valamelyik ügyeletes orvos. Kezdtem türelmetlenné válni. A 28. hét előtt egy hónapot feküdtem a koraszülés veszélye miatt, de a szülésig még maradt időm, hogy lábra kapjak. A kisbaba megvárt mindent: a kimaradt fagyizást, strandon napozást bepótoltuk, apa karja meggyógyult, s így csak öt nappal a kiírt dátum után érkezett.

Orsival már a fekvős hónapban találkoztunk, a lakásunkon látogatott meg. Szerintem sokat számított, hogy látta hol és hogyan élünk. Sokat beszélgettünk egy alkalom alatt is. Utána telefonoztunk, ő javasolta a fűszeres teát, mikor szerettem volna, ha „végre történjen már valami”. Féltem, hogy 1 héttel a kiírt dátum után, hétfőn meg akarják majd indítani a szülést – amit nem szerettem volna, s lehet nem hagytam volna –; nem akartam nehéz döntés előtt állni. Csütörtök estétől iszogattam a téli ízű teát a tikkasztó hőségben, s nagy sétákat tettem. Pénteken délelőtt még a lakótelepen kőröztem a babával beszélgetve, énekelv – de már tudtam, hogy valami készül. 8-10 percenként volt összehúzódásom, de megállnom, s az ütemes, táncos lépésű sétát megszakítanom nem kellett. Délben bementünk a kórházba a szokásos vizsgálatokra, s egy órakor a kiértékelő orvos azt mondta, hogy menjünk a szülőszobára, mert 2-3 ujjnyi a tágulás.

Felhívtam a férjemet, aki harapnivalót hajtott fel a városban. Felvett, összeraktuk a kórházi csomagból kimaradt holmikat és ½ 3 körül elindultunk Budapestre. Útközben megálltunk hamburgert enni, mert nagyon éhes voltam. Hét-nyolc perces összehúzódásokat éreztem, amiket a kórháznál egy sétával 4 percesre sűrítettünk. Orsi már a bejáratnál várt, így elkalauzolt a szülészetig minket. 4 körül felvettek az osztályra, Orsival és a férjemmel bevettük magunkat az alternatív szülőszobába. Minden úgy alakult, ahogy reméltem – kezdtem izgulni…

Márkkal a szülőszobánA szülőszobán még egy óráig kerestük a helyünket – ki hol legyen, mit csináljon. Beszélgettünk, sétáltunk, ettünk, zenét hallgattunk… Aztán mindenki egyre otthonosabban mozgott. Orsi masszírozta a derekam, mikor a labdán rugóztam. Kettesben hagyott, mikor erre vágytunk a férjemmel. Az összehúzódások sűrűsödtek, mikor 3 percesek voltak, már sehogy nem volt jó… A szülésznő a vajúdás elején, s ekkor nézett méhszájat. Sajnos nem a reményeim szerinti 7-8 cm-nél tartottunk, hanem maradt a 3 ujjnyi tágulás. Ez a hír és a felajánlott oxitocin visszavetett lelkileg. Úgy döntöttünk, hogy a magzatburok megnézését kérjük, mivel az orvos aki felvett az osztályra, nem érezte. A szülésznő a megnézéskor megrepesztette a burkot. Ez váratlanul ért, de felgyorsította a vajúdást, s nem került sor oxitocin adására. Egy órán belül kitágultam. A kádat már nem tudtam kipróbálni, mert éreztem, hogy eljutottunk a tolófájásokig. Orsi szólt a szülésznőnek és a férjemnek, aki a magzatburok megrepedése után kicsit félrevonult. A kitolás nagyon hosszú ideig tartott érzésem szerint, s számomra nehezebb munka volt sokkal, mint a korábbi összehúzódásokat elviselni. Több pozíciót is kipróbáltunk, sajnos végül irányítottan, egy nem kívánt, hagyományos pózban szülten, de legalább a franciaágyon. Így az egyik oldalról a férjem, másikról Orsi segített testileg-lelkileg. Márk ½ 11-kor született meg. A kis feje átbújt, de a második válla elakadt, így a szülésznő fordított rajta egyet. Háromszor volt a kisbabán a köldökzsinór, ezért akadt el a válla, s a gátam csak a baba fordításakor repedt meg. A kisbaba a pocakomra került, s a szülésznő megmondta, hogy kisfiú.

Épp eszmélni kezdtem, de azt mondták, hogy nagyon vérzek, ezért át kellett mennem egy normális szülőszobára. Márkot az apukájának adták, s így tudtam, hogy ő már jó kezekben van. Oxitocint kaptam, s összevarrták a gátrepedést. Nagyon hálás voltam, s megkönnyebbült, hogy a babám épségben megérkezett közénk. Láttam, amint apukájánál van, s nem sír, láttam, mikor ellátták, s újra visszakerült a férjemhez. Orsi közben tartotta bennem a lelket, így viseltem el a gátvarrást.

A szülőszobán, miután elláttak megtettük első próbálkozásainkat a szopizás terén, megnéztük egymást kicsi Márkkal. Örültünk, hogy szép, egészséges. Beszélgettünk, pár fotó is készült. Orsi és a férjem összepakoltak az alternatív szülőszobán, átcuccoltak, becsomagoltak. A gyermekágyas osztályon még bent maradhatott a férjem, mert sok vért vesztettem, s ragaszkodtam hozzá, hogy a baba velem maradjon.

Hála Istennek minden fontos dolog úgy alakult, ahogy azt szerettük volna. Apróságok terén van hiányérzetem, s szeretném, ha a következő szülésem még természetesebb lenne.

Orsiban korrekt és egyben érző szívű segítőre találtam. Hamar egy hullámhosszon voltunk. A megbeszélt dolgokhoz tartotta magát, s igyekezett maximálisan teljesíteni a megállapodásban rögzítetteket. Isten gondoskodott róla, hogy egy vallásos, s hitét valóban gyakorló asszony legyen mellettem, amikor tapasztalt segítőre, együttérzésre, támogatásra, s testi szolgálatokra volt szükségem. Nyugodt szívvel ajánlom mindazoknak, akik dúlát keresnek a szülésükhöz.

Olvass még több szüléstörténetet a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!