Marcsi mindhárom gyermeke születését megírta a Dúla blog pályázatára. Most első babája, Áron születéstörténetét olvashatod.
2006 április 2. Éjszaka nálunk aludtak sógornőmék így bepótoltuk a január óta halogatott születésnapi köszöntőjét… fél kettőkor kerültem ágyba hulla fáradtan… amint lefeküdtem hirtelen éreztem, hogy valami kibuggyan belőlem… felpattantam és elkezdtem figyelgetni… valami szivárgott… szerettem volna azt hinni, hogy nem a magzatvíz… de egyre több lett és nem akart elállni. Szóltam apának, hogy folyik a víz… szegény épphogy elaludt így nem is nagyon reagált (gondolta zárd el a csapot… )… Egy kicsit bepánikoltam, fel-le rohangáltam a lakásban és azt hajtogattam, hogy én még nem akarok szülni, még van két hetünk… sógornőm segített összeszedni a maradék motyót… az ő kezében is remegett az izgalomtól a kórházi lista…
Letusoltam, hajat mostam és elindultunk a Szent István kórházba. Megvizsgáltak és közölték, hogy ebből csak esetleg délutánra lesz baba, ugyanis semmi fájásom nem volt. Így befeküdtünk az alternatív szoba franciaágyára, összebújtunk apával és elaludtunk… 11-kor megvizsgáltak, fájás még mindig semmi, közölték, hogy akkor bekötik az oxitocint. Ettől egy kicsit tartottam, féltem, hogy nagyon hirtelen szakad rám a fájdalom, de végül is nem volt vészes. Egy-két ötperces fájás után végig kétpercesek voltak. Az infúzió egy kicsit zavart, nem tudtam tőle mozogni, ráadásul a kádba sem ülhettem be. Fekve sokkal erősebbnek éreztem a fájdalmakat ezért apa hátulról a hónom alatt tartott, így vajúdtunk állva (szegénynek másnapra iszonyat izomláza lett és megfogadta, hogy legközelebb egy kicsit edz előtte). A fájásszünetekben beleültem férjem ölébe, és egy kicsit még bóbiskolni is tudtam. Ezeket a fájásokat is olyan szépnek éltem meg valahogy eltávolodtam saját magamtól…
Negyed négy körül megvizsgált a doki… csak négy centire voltam kitágulva ez egy kicsit megrémített, hogy akkor még nagyon sokáig fog tartani, de igyekeztem a jelen pillanatra koncentrálni. A vizsgálat után hirtelen nagyon felerősödtek a fájások… kezdtek elviselhetetlenné válni (ez a hirtelen rémület mellett adott egy kis reményt is, hogy akkor már közel a vége)… egyszer csak éreztem a tolófájásokat… szóltunk a dokinak és kezdődött a kitolás. Ez kifejezetten megszabadító érzés volt, hiszen úgy érezhettem, hogy végre tevékenyen részt vehetek… forróság öntötte el a testemet. Mikor kint volt a fejecskéje megérintettem… három-négy fájásra ki is bújt, és a hasamra tették. 2006 április harmadikán négy óra után két perccel megszületett Áron Fülöp elsőszülött gyermekünk. Családdá lettünk a jó Isten kegyelméből!
Csodálatos élmény volt… apával meghatódva szorítottuk a mi kis csomagunkat. A doki megdicsért, hogy nagyon ügyesem nyomtam… „gyakorolta valahol?”… …az arcomon ennek ellenére lettek apró bevérzések, olyan voltam mintha csupa szeplő lennék! … mindig is szeplős kislány akartam lenni!
Hálásak lehetünk a Jóistennek, hogy ilyen szép élmény volt számunkra első gyermekünk érkezése és, hogy egészségesek vagyunk mindketten.
Ilyen gyönyörű élményt kívánok minden édesanyának, mint amiben nekünk részünk lehetett.
Ha még több születéstörténetet szeretnél olvasni a Dúla blogon, kattints ide!
Iratkozz fel a hírlevélre!