Császármetszések: Anita két kisfia

Két császármetszéses szüléstörténetet is kaptam Anitától – mindkét kisfia így született. Mindkét alkalommal természetes szülésre készült, de végül máshogy alakultak a dolgok. A szüléstörténetekben egyszerre érhető tetten a hatalmas öröm és az erős hiányérzet. Köszönöm Anita az őszinteséged!

Végre kiírhatom magamból azt a rengeteg dolgot, ami bennem kavarog már jó 1, illetve lassan 3 éve.

Dani születése

Dani baba császármetszéssel születettElég sokat vártunk a nagyobbik kisfiunk, Dani megfoganására, kb. 1,5 évet. Már túl voltunk egy csomó kivizsgáláson, annyit tudtunk, hogy valószínűleg endometriózisom van. Elő akart jegyezni egy műtéttel egybekötött vizsgálatra a dokim, de kértem még 3 hónap haladékot, hátha csoda történik… És a CSODA egy hónappal később végre valóban megtörtént; pozitív lett a tesztem! Alig tudtam elhinni, már aznap ott voltunk az orvosnál, aki megerősítette, hogy IGEN, valóban babát várunk! Nagyon élveztem a terhességem minden percét. Voltak persze nehézségek is, de életem egyik legszebb időszaka volt… Annyira jó érzés volt, hogy bennem él egy ici-pici emberke, akiért mi felelünk majd, akit máris olyan nagyon szeretünk, pedig még nem is láttuk… Tudatosan készültünk a szülésre is: jártunk szülésfelkészítő tanfolyamra, lelkesen tornáztam, gyakoroltam a szülés alatti légzést. Azt terveztük, hogy a nagy napon velem lesz Apa is, hogy együtt osztozhassunk majd az örömben (és persze a nehézségekben is).

Nem igazán féltem a szüléstől: a fájdalmat jól tűröm, ha van értelme, babóca befordult, a látogatási tilalmat eltörölték a kórházban (influenza járvány volt épp), tehát minden klappolt. Csak a vérzéstől tartottam kicsit, nehogy gond legyen, mert trombózishajlam miatt várhígítóval kellett szúrnom magam a terhesség alatt, de igazából tudtam, hogy jó kezekben leszek.

A szülés előtt 2 nappal, vasárnap kezdődtek a jósló fájásaim; gondoltam, hogy valószínűleg ehhez hasonló fájdalmaim lesznek majd a vajúdás alatt is, csak persze jóval erősebbek. Tudtam, hogy a kisbabám hamarosan megszületik végre, és végtelenül boldog voltam ettől a tudattól; már alig vártam, hogy a kezemben tarthassam a kicsikémet. Kedden bementünk a 39. heti CTG-re, ekkor már nem voltam annyira jól, kicsit szédelegtem, de az eredményeim jók voltak, így hazaengedtek. Indulás előtt elmentem WC-re, ahol begörcsöltem és vérezni kezdtem, ezért a férjem gyorsan visszahívatta a dokimat. Innentől kezdve felpörögtek az események. Csinált újra CTG-t, ultrahangot, terheléses CTG-t, és minden egyes vizsgálatnál egyre komorabb volt az arca. Végül burkot repesztett, és kaptam oxitocin injekciót, hogy erősödjenek a fájásaim.

A vajúdást azonban sajnos nem „élvezhettem” sokáig, mert Dani szívhangja egyre rosszabb lett, így sürgősségi császármetszésre volt szükség. (Egy vicces dolog volt az egészben: vékony testalkatú vagyok, és mindig azzal piszkálnak, hogy az is látszik, ha lenyelek egy meggymagot. Szóval a műtét előtt megkaptam a katétert, ami aztán nem kis riadalmat okozott a dokimnak és a szülésznőnek; mi az a nagy, kemény pukli a hasamon így hirtelen?? – mire közöltem, hogy nem muszáj tovább nyomkodni, ez csak a katéterem.) Nem volt idő érzéstelenítésre sem (sok idő lett volna kivárni a laboreredményeket), azonnal elaltattak.

Szóval a szép, apás szülésből, azonnali cicizésből semmi nem lett, még csak nem is láttam-hallottam a kisfiamat 12 órán keresztül, csak fényképen. Aztán persze életem egyik legszebb élménye volt, amikor végre kivitték nekem, magamhoz ölelhettem és elmondhattam neki a gyönyörű kis szemébe nézve, hogy mennyire vártuk és szeretjük őt. Az végül nem derült ki, hogy mitől esett a szívhangja, mert semmi szervi eltérést nem találtak semelyikünknél. (Dani egyébként 2010.02.23-án született, 2650g-mal és 50 cm-rel.) Én a mai napig azt mondom, hogy ő egyszerűen ki akart jönni, mert már jobban vágyott a kinti világra… Azt is tudom, hogy baj lett volna belőle, ha nincs a császár, hisz megéreztem, hogy a baj van! Jól döntött az orvosom, szakmailag és emberileg is teljesen elégedett vagyok vele.

Nem volt túl könnyű felépülnöm a császármetszés után (főleg lelkileg), de úgy gondolom, hamar összeszedtem magam. Rengeteg tejem volt, mióta hazajöttünk, egyszer sem kellett tápszert kapnia. Nagyon hálás vagyok Istennek, hiszen van egy tündéri aranyos, gyönyörű, okos és egészséges 2,5 éves kisfiam!

Bence születése

Bence is császármetszéssel jött világraDani 1 éves volt, amikor kiderült, hogy kistesó érkezik. Valóban ő lett a legszebb ajándéka, innentől kezdve rajong a babákért, megértette, hogy Anya pocakjában picibaba van, és alig várta, hogy megszülessen. Ez a terhességem is gyönyörű volt. Persze itt is voltak nehézségek, sokat kellett (volna) pihennem, de igazából minden rendben volt. Igyekeztem csak a szépségére figyelni, számomra ez a 9 hónap is valóban áldott állapot volt. Annyira jó érzés, ahogy ott rugdos a picúrka a pocakban, soha, semmiért nem adnám ezt az élményt! Bence azért elég sokat ijesztgetett bennünket, hogy hamarabb jön (főként pont, amikor épp szabin volt a dokim – maradtam a jól bevált dokibácsimnál, le nem cserélném!), de aztán szépen szót fogadott mindig, csak az időjárás-változásokat nem szerette annyira. Végül már attól tartottunk, túlhordom a drágát. A szülés előtt pár nappal még azzal viccelődött az orvos, hogy „Nincs remény, ez a baba bizony bent marad”.

Október 23-ra voltam kiírva, 20-án (csütörtökön) kellett mennem még CTG-re, és azt beszéltük meg, hogy ha addig nincs riadó, akkor is bent kellene maradni, merthogy messze van a kórház, nehogy gond legyen (távolság, előzetes császár, vérhígító stb). Erősen reménykedtem, hogy ha bent kell maradnom, akkor szülök is, mert rám nagyon nincs jó hatással a kórház, és még Danitól sem voltam távol éjszakára. Most kicsit tartottam a szüléstől. No, most sem a fájdalomtól, inkább a hegszétválástól, de leginkább attól, nehogy császár legyen. Azért nem stresszeltem szét magam, igyekeztem nyugodtan várni az újabb kis CSODÁNK érkezését, és szorgosan ittam a málnalevél teát a gyors tágulás érdekében.

Csütörtökön megint közölte a doki, hogy nem lesz még aznap semmi, erre viszont én is közöltem, hogy szerintem nincs igaza, ugyanis kb. 5 perce távozott a nyákdugóm. Úgyhogy tiszta happy voltam! Nem tudtam elkerülni a terhespatológiát – elég nyugodt temperamentumú a dokibácsim, nem egy túlaggódós, és mivel ennek ellenére kérte, hogy maradjak bent, mert ettől nyugodtabb lenne, hát kelletlenül, de szót fogadtam. Na, itt hibáztam szerintem: kész tortúra volt az egész, már-már úgy állt a dolog, fogom magam és lelépek, alig találtak szabad ágyat. Mire mindent elintéztünk, tiszta ideg voltam, 140-es volt a vérnyomásom a megszokott 90-100 helyett, és semmi kedvem nem volt ott dekkolni a férjem és a kisfiam nélkül. Amíg ágyra vártunk, elmentünk a Halászcsárdába és megvettem még pár hiányzó dolgot. Az este aztán gyorsan eltelt; bejött hozzám a húgom, beszélgettünk a csajokkal, aztán egész emberi időben lefeküdtem (nagyon fáradt is voltam, a terhesség alatt alig tudtam aludni). Azonban csak szerettem volna aludni, ugyanis úgy horkolt az egyik csajszi, hogy szerintem az egész szint ettől zengett.

Kb. éjfélig csak ez volt az oka annak, hogy nem aludtam… Éjfél után egy picivel figyeltem fel arra, hogy 10-20 perces keményedéseim vannak. Annyira nem hatott meg, hisz voltak ezek már 5 percesek is az elmúlt pár napban… (Bár a táskámból már ki sem pakoltam, mondván, hogy nem tervezek sokáig ott lenni, és úgyis azt mondta az egyik szülésznő is, amikor rám nézett, hogy szerinte már csak a legfontosabb dolgokat vegyem elő.) 1 óra körül már 3-5 percesek voltak, ráadásul a magzatvíz is elkezdett szivárogni és gyengén véreztem is. Közben ettem egy banánt meg egy sport szeletet, mert majd’ éhen haltam, és tudtam, hogy később már nem fogják engedni. 4 óra körül megvizsgált az ügyeletes orvos, és 2 cm-re voltam kitágulva. Örültem neki – tudtam, hogy nehéz nap előtt állok, de végre SZÜLÖK!!! Alig vártam, hogy szólhassak a férjemnek, hogy 8-ra jön a dokim, addigra ő is legyen ott, mert szülünk!

Addigra már 3 cm-re volt nyitva, úgyhogy végre lemehettünk a szülőszobára. Nem volt fogadott szülésznőm, mert nem ismertem őket (és egyébként is, a dokihoz ragaszkodtam, benne bíztam, és tudtam, hogy úgyis tényleg rám fog figyelni, nehogy gond legyen), de egy tündéri, fiatal lányt kaptam. (A többiek már ránézésre is banyák voltak, szerintem tuti sírva fakadok, ha őket kapom.) Kaptam egy kúpot, amit itt ilyenkor osztogatnak, mert hát „jobb kint, mint bent”. Ezután elmehettem zuhanyozni, majd rá lettem kötve a CTG-re, hogy lássuk, minden rendben van-e a Picúr szívhangjával. Istennek hála nem volt semmi gond, így szabadon sétálhattam, zuhanyozhattam, labdázhattam. Hát a fekvésnél minden jobb volt! Persze közben voltak hosszabb-rövidebb CTG-k is, ezeket nem kerülhettük el. A fájások általában 3-5, majd 2-3 percesek voltak már a legelejétől, és nagyon erősek, sokszor a maximum feletti szinten voltak. Mondta is Anett, a szülésznőm, hogy nagyon szépen bírom a fájdalmakat, hogy egy szót sem szólok alattuk.

Igazság szerint meg is fogadtam, hogy amennyire csak lehet, csendben, méltósággal szeretnék szülni, és nagyon örültem, hogy tényleg így bírtam. Baromira fájt, de a babára koncentráltam, és nagyon, de nagyon akartam, hogy minden simán menjen! A fájások alatt „hullámoztam a tengerben”, hagytam, hogy magával sodorjon a fájdalom, a „part felé” elcsendesedjen, és egyre kijjebb vigyen bennünket. Annyira jó érzés volt! Félreértés ne essék, nem vagyok mazochista, de ez a fájdalom gyönyörű, ennek értelme van, és az eredménye a legszebb dolog, amit csak el lehet képzelni! Velem volt a férjem is, fogta a kezem, simogatott, beszélt hozzám, de ha kellett, csendben maradt. Ez rengeteg erőt adott, nélküle nem ment volna szerintem. Közben a doki is többször rám nézett, hogy minden OK-e.

Dél körül megvizsgált, ekkor még mindig csak 3 cm-re voltam nyitva, de gondoltam, segít, ha még több esélyt adunk a gravitációnak, úgyhogy megint sétáltam, zuhanyoztam, labdáztam. 16 órakor megint megnézte, változott-e a helyzet, de semmi, maradt a 3 cm. Úgyhogy kíméletesen közölte, hogy nem tud mit csinálni, muszáj lesz császározni, mert ha eddig semmit nem tágultam, akkor nem is fogok. Az ő keze pedig meg van kötve, mert még oxitocint sem adhat az előző műtét miatt. Na, én eddig bírtam. Hiába voltam erős és pozitív végig a 16 órás vajúdás alatt, most teljesen összeomlottam. Zokogva kérdeztem, mit tehetnék még, hogy mégis simán bújhasson ki Bence, ha kell, akár fejen is állok…

Mondta a férjem, hogy a szülésznőmet is a sírás kerülgette, mert nagyon drukkolt, és a doki is aranyos volt, odajött, simogatott, látszott, hogy őszintén sajnálja a dolgot. A műtét nagyon durva volt. Féltem (volt is egy pár hülye kérdésem szegény aneszteshez), éreztem, ahogy feszítenek (komolyan, fájt!), ahogy rángatnak, semmim nem mozgott… DE!!! legalább hallottam, ahogy felsírt a kisbabám, amikor kivették őt a pocakomból, láttam a kis magzatmázas pofiját és köszönhettem neki. És ez valóban egy életre szóló csodás, semmihez nem fogható érzés volt.

Az ezt követő dolgok a műtőben nekem már kiestek. Tudtam, hogy minden rendben van a Kicsimmel, és ez volt a legfontosabb. Amikor kitoltak a műtőből, még egyszer megmutatták nekem Bencét, amiért nagyon hálás vagyok Anettnek, hogy elintézte. Kicsi Drágám 2011.10.21-én, 3350 g-mal és 52 cm-rel jött a világra… Hogy hol fért el bennem?! Bence pénteken született, és kedden már itthon is voltunk. Dani őszinte örömmel fogadta, a kedvence lett a tőle kapott kisautó, és ő az első, akinek mondta, hogy szereti: „Szeje bab” – aznap, amikor hazahoztuk!

Nagyon szerettem terhesnek lenni, pedig nem volt könnyű ez az időszak, főleg nem egy másik Picúrral (20 hónap van köztük). De úgy gondolom, valóban ez az egyik legszebb dolog a világon! Közben persze alig vártam, hogy a kezemben tarthassam a kisbabámat. És vártam – vágytam a szülést is! Nagyon szerettem volna átélni ezt az élményt, hogy ha már együtt éltük végig ezt a pocakban töltött időszakot, akkor ez se legyen másként. Úgy gondoltam, talán könnyebb lesz az elválás, ha nem szenvedő alanya, hanem a részese vagyok a finálénak is. Ehelyett megint kiszedték belőlem a gyermekemet, és én nem tehettem ellene semmit. Hiába az akarat, az elszántság, a fájdalmasan, de boldogan elszenvedett 16 órás vajúdás, most sem sikerült. És mostmár valószínűleg nem is lesz rá esélyem, hisz nem igazán szokták engedélyezni két császár után a sima szülést (szeretnénk még 2 gyerkőcöt). Daninál legalább még volt erre reményem…

Hiányérzetem van… van 2 édes kicsi fiam, de nem is szültem igazából! Úgy érzem, mintha valamitől meg lennék fosztva. Persze nagyon hálás vagyok a gyönyörű, egészséges gyermekeimért! De ez a 2. császár egy nagy törés volt, és hatalmas űrt hagyott bennem. És nem tudom – nem is akarom – elfogadni azt, hogy ne szülhessek soha simán. Egyébként egy percre sem bántam meg, hogy megpróbálkoztam a hüvelyi szüléssel… addig is együtt csináltuk legalább a Manóval, és az ő szervezetének is jobb így…

Olyan rossz, hogy alig van valaki, akivel őszintén lehetne beszélni ezekről a dolgokról, mert kevesen élték meg így ezt a dolgot a környezetemben. A simán szültek szerint a császárosoknak jobb (tisztelet a kivételnek), a legtöbb császáros ismerősöm meg alapból erre készült, és teljesen elégedett a helyzetével. Még most is sokszor elsírom magam, ha erre gondolok, pedig Bence már 1 éves is elmúlt. Csak reménykedni tudok, hogy legközelebb „sima ügy lesz”, és igazából alig várom, hogy újra babát bárjak (bár azért most pihenünk előtte kicsit testileg-lelkileg egyaránt)!

Olvass még több szüléstörténeteket a Dúla blogon!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

8 hozzászólás

  1. Tepke 2013. március 4. hétfő at 20:32 - Reply

    Kedves Anita, szerintem sokan vannak, akik értik miről írsz. A harmadik babám császárral született, és annak ellenére, hogy kétszer is átélhettem milyen a szép szülés, mégis hiányérzetet éreztem a császár után. Neked meg még nehezebb. És le a kalappal előtedd, hogy még két babát tervezel. Szerintem az igazi hősök az ilyen nők, akik császárral is vállalják a 3., 4. babát. Mert a császár egyáltalán nem egy könnyű út, engem nagyon kiakaszt, mikor így állítják be.

  2. Krausz Krisztina 2013. március 5. kedd at 01:14 - Reply

    Kedves Anita!
    Megkönnyeztem a történeteidet, annyira jól leírtad, teljesen átéreztem, mit éreztél, mit érzel! Pedig nekem saját tapasztalatom ezen a téren nincs, csak annyit tudok, hogy ugyanígy éreznék ilyen helyzetben!!!
    Szívből kívánom, hogy legyenek még babáitok, ne add fel, találj helyet, orvost, aki lehetőséget tud adni, hogy újra megpróbálhasd úgy, ahogy szeretnéd. Drukkolok!

  3. Adri 2013. március 5. kedd at 20:46 - Reply

    Kedves Anita!

    Hasonlóan érzek mint Te.Az első babám császárral született,fájásgyengeség miatt,életem egyik legnagyobb csalódása volt hogy 3 embernek való oxitocintól és 9 órányi vajúdástól fél centit tágultam.Mikor a műtőbe toltak,zokogtam hogy én nem vagyok jó anya,mert nem tudtam szülni.A kórházi napok alatt úgy éreztem hogy az a baba abban a kocsiban nem is az enyém,csak rámbízta valaki hogy vigyázzak rá.Tejem abszolút nem volt,így még ez is kudarcként hatott rám,hisz mindneki azt várja hogy simán és énekelve szülj egy babát természetes úton,másnap pedig dézsában vigyék tőled a tejet,meg a gyerkőc fulladjon bele a Niagarába a melledből….na egyik se jött össze….nem tudtam mi az hogy fájás,csak lett egy babám pikk pakk.Nagyon sokára tettem magam túl ezen :(

    Most a 2. babámat várom,mindenórás vagyok,napok óta jóslózok,ma már egész délután,és hihetetlen hogy ilyet is tud a testem,fájásokat generálni.Persze próbálkozom a sima szüléssel,de ha a dolgok nem úgy állnak akkor műtét.Most is félve gondolok rá,mert nem ez a rendje,lehet meg is borulok kissé,mert most végre fájásokat is produkálok.Plusz az egésztől félek :) De lesz egy cuki babám,vagy így vagy úgy :)

    Nem vagy kevesebb,anya vagy :) és ez a lényeg :)

  4. Anita 2013. március 5. kedd at 20:59 - Reply

    Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok!!! :)

    Kedves Adri!
    Őszintén drukkolok, hogy sikerüljön a sima szülés!!! Ennek ellenére nagyon jó, ha rákészülsz lelkileg, hogy nem biztos… a lényeg valóban az, hogy lesz még egy gyönyörű és egészséges babád! Minden jót kívánok Nektek! :)

  5. Edy 2013. március 25. hétfő at 20:35 - Reply

    Kedves Anita!

    A nagyobb kisfiam császármetszéssel született (hasonló okokból, mint Bencéd), a kisebb rá 1,5 évre természetes úton. Ég és föld. Az élmény, a felépülés… Nem is értem, hogyan választhatja valaki a hasi műtétet önszántából!

    Őszintén megértem, hogy mit érzel és nagyon szurkolok, hogy összejöjjön egy olyan szülés, amilyet elképzeltél, mert van remény! DE ha mégsem, úgy nézz rá a két szép fiacskádra (és a következő babókra:)) és kicsit enyhül majd a hiányérzeted!

    Jó egészséget kívánok nektek!

  6. Anita 2013. május 15. szerda at 11:43 - Reply

    Kedves Edy!
    Köszönöm, nagyon kedves vagy!
    És örülök, hogy Neked összejött természetesen a 2.szülés! :)
    Minden jót Nektek!
    Anita

  7. Judit 2013. május 15. szerda at 14:40 - Reply

    Kedves Anita!

    Én ugyanígy jártam a két kislányommal, ahogy te a fiúkkal. Első kislányomnál indított szülés volt, de sajnos nem tolerálta jól az oxitocint (szerintem még nem volt felkészülve az egészre), így a szívhangja nem volt jó, tovább nem is tágultam és így császárral született. Engem akkor nagyon megviselt, így a második kislányomnál én is nagyon készültem a természetes szülésre, ugyanúgy szerettem volna átélni annak minden fájdalmával együtt, ahogy Te is, de sajnos nekem sem adatott meg. 15 órás vajúdás után még mindig 2 ujjnyinál jártunk, így nem volt már értelme a továbbiakban a “szenvedésnek”. Ráadásul az utolsó vizsgálatnál már a magzatvíz is elszíneződött, gondolom a picinek is elege lett a dolgokból és ismét a műtőben fejeződött be a “szülés”. Szóval én teljesen megértelek és átérzem, amit írtál. Ezeket az érzéseket szerintem nagyon nehéz elmagyarázni és nem is nagyon tudja más “megérteni”, csak aki hasonló helyzetben volt!
    De én is azt kívánom a többieknek, hogy sikerüljön a természetes szülés!
    További sok boldogságot nektek!

  8. Anita 2013. június 11. kedd at 20:22 - Reply

    Kedves Judit!
    Sajnálom, hogy Ti is így jártatok, de gratulálok a két kicsi lányodhoz!!!
    És köszönjük szépen!

Szólj hozzá!

ÍRJ NEKEM!