Május elején a Születés Hete szervezésében a Kheiron Központban jártam. Az előadások a születésünk életünkre gyakorolt hatásairól, és a baba megszületése utáni első időszak fontosságáról szóltak. Az „aranyóra” a szülést követő első pár óra, amikor a születés nehéz és fárasztó útját végigjáró kisbaba végre megpihenhet, ellazulhat édesanyja ölelő karjaiban. A szülés közben mind az anya, mind a baba szervezetében olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek különösen éberré és figyelmessé teszik őket, és nagyban segítik a kapcsolatfelvételt, az egymásra hangolódást és a kötődést.
Az újszülött megszületése után nem sokkal tágra nyílt szemekkel néz, keresi édesanyját, és próbálja vele felvenni a kapcsolatot. Rögtön az emberi arcra fókuszál, és veleszületett reflexei egy része (pl. fogóreflex, karolóreflex) is a kapcsolatfelvételt segítik. Meg kell találnia, akihez tartozik, aki szereti és ápolja, hiszen évmilliók óta ez a záloga túlélésének. Az édesanya persze mindezt ösztönösen érzi és tudja, és kisbabája látványa, illata, érintése azonnal kiváltja belőle a gondozást, a törődést és a szeretetet. Ideális esetben baba és mama az „aranyórát” teljes zavartalanságban, bőr-bőr kontaktusban együtt töltik. Ismerkednek egymással, elmerülnek egymás tekintetében, pihennek, és a legtöbb baba szinte rögtön megpróbálkozik a szopással.
Mindig meghatódom, amikor dúlaként tanúja lehetek ennek a szépséges egymásra találásnak. :-)
Olvasd el további írásaimat a szülés utáni időszakról!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!
Nagyon jó volt az „aranyóráról” olvasni, s főleg emlékezni a saját gyermekeink aranyóráira! :) Ugyanakkor eszembe juttatta a Kossuth Rádió Vendég a háznál c. műsorának egyik áprilisi adását, amelyben a műsor szülészorvos szakértője elmondta véleményét az „aranyóráról”. Szerinte a csecsemőnek „abszolúte mindegy”, hogy hol piheni ki a születés fáradalmait, ez „kizárólag az anyának fontos és pont”, az az egy óra „csupán egy a többi között”!!! Teljesen felháborított. Este még egyszer meghallgattam neten, hogy jól hallottam-e… Sajnos, jól hallottam… Nagyon szeretem ezt a műsort, mindig érdekes, és jó tanácsokkal látja el a hallgatókat, azonban ez csalódást okozott. Lehet, hogy meg kellett volna írnom nekik a véleményemet erről. Remélem, ezzel nem vagyok egyedül.
Szia Kriszti!
Bár nem hallottam az ominózus műsort, de a híre több dúlatársamon keresztül eljutott hozzám. Jó lett volna, ha ütköztetik a véleményeket, bár pont egy olyan ember szájából hangzott el a fenti kijelentés, akitől a legkevésbé sem várta volna senki. Ez a személy ugyanis Bödecs doktor volt, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság elnöke… :(
Szia Orsi!
Igen, ismerem Bödecs Pétert, pár éve még Győrben dolgozott. Az adás után beszéltem szülésznőmmel, akinek elpanaszoltam a hallottakat. Ő is mondta, hogy milyen posztja van és tanít is, tehát továbbadja ezt a véleményét a következő nemzedéknek…. Igazán szomorú… :(
Az első kisfiam császárral született este fél 8-kor, egy gyors szopizással megpróbálkozhattunk, de már szinte azonnal el is vitték mellőlem és csak másnap délelőtt, 10 óra magasságában kaphattam őt vissza. A húga természetes úton született, a kötelező vizsgálatokra vitték el, azonkívül első perctől velem volt.
Nem akarok általánosítani, meg köpönyeget ráhúzni, hiszen ezer más oka is lehet, több tényező is közrejátszódhat én mégis ezzel a kezdetben kialakuló kötődéssel magyarázom. Az elsőszülött fiam a mai napig szorosan igényli a testi kontaktust, köztünk alszik, a húga sokkal biztosabban kötődik, ezáltal sokkalta önállóbb is.
Nem is értem, hogyan merül fel szakemberekben, hogy az első órák nem számítanak..? az meg, hogy éppen egy ilyen illusztris ember megnyilatkozása ilyen fontos poszton, azt sugallja, hogy még nagyon gyerekcipőben járunk és még mindig nehezen merünk hallgatni az ösztöneinkre. :(
Fú, én leszek az ünneprontó, nem baj? Az orvosnak igaza van. Az embereknél a kötődés (a korai is) egy pszichológiai folyamat is, nem csak hormonális. Kvázi, ettől nem vagyunk egerek.
Ennek az egésznek óriási elméleti háttere van és nem csak orvostudományi. Bevetném megfontolásra az alábbiakat:
1. Az emberek nem tagadják meg a kölykeiket, ha a születés után a kicsit elválasztják az anyjától. Ezért lehetséges az, hogy császár, kóma, gyermekágyi láz, 26. heti koraszülés utáni két hónap inkubátor dacára a szülők normális kötődési viselkedéssel továbbra is ellátják a gyerekeiket.
2. Az embernek van „lelki élete”, spirituális vagy vallásos kontextus nélkül is. Ilyen fogalmak jönnek ide, mint altruizmus, önmegtagadás, önreflexió, a másik fél szempontjának mérlegelése, csupa olyan dolog, ami az állatoknál vagy totál nincs, vagy nagyon kezdetleges. Csányi Vilmos híres párhuzama arról, hogy vajon a legintelligensebb majomfajból ha 300 példányt beültetnnk egy piros hetesbe Kelenföldön, vajon hányan érkeznének meg élve Újpestre. Az emberek mind megérkeznek ;-)
Ha ez tényleg így van – márpedig tényleg – akkor egy olyan szoros kapcsolatot, mint a saját anyánkhoz való kötődés, nem lehet tisztán hormonális alapokon tárgyalni.
3. A kisbaba, mire megszületik, a fentiek értelmében már majdnem 9 hónapja „kötődik”. Ha komolyan veszük magunkat a magzati élettel kapcsolatos szirupos fejtegetéseinkben, akkor el ne higgyük már, hogy a születéskori pár órás (esetleg pár napos) különlét tartós kötődési izét tud okozni.
4. Ha Bödecs Péter hülyeséget beszélne, akkor az örökbe fogadott kisbabák nem kötődnének az örökbefogadó szülőkhöz. Pedig de, kötődnek. Örökbefogadó anyák néha még szoptatnak is (pl. a Domperidon nevű gyógyszer segítségével mesterségesen beindítják a tejet és utána már a baba a mellre tétellel intézi a többit): még ha a 3. pontban említett magzati kötődés egy másik egyeddel folytatódik (ami pedig az 1. pont miatt lesz lehetséges: nem utasítjuk el a kölyköt csak mert nincs hormonális kulcsinger az aranyórában, vagyis ebből következően idegen kölyköt is fel tudunk nevelni sajátunkként), akkor is lehet zavartalan, ha a szülő megfelelően ellátja a kicsit.
Ezzel nem mondtam, hogy az aranyóra nem fontos. Nekem is jó volt császár után a szülőszobán szoptatni és bőrkontakt testmelegben tölteni az első órát rögtön a megfigyelés után. A „jó volt” fordítása az, hogy könnyebb volt, szebb volt, magától értetődőbb volt, természetesebb volt, segített, jót tett, gyönyörű volt, emlékezetes volt, spirituális szinten is sokat jelentő élmény volt.
De nem volt „nélkülözhetetlen”.
Odáig talán nem mennék, hogy az újszülöttnek „mindegy” – ehhez őt kéne megkérdezni, és különben is, ezen a bolygón semmi nem „mindegy” -, de abban feltétlenül egyetértek a szaktekintéllyel, hogy a dolog kicsit túl van misztifikálva, erre fel a fenti 4 pontom.
Ja és mindig el szoktam mondani, hogy nekem nem „igazam” van, csak véleményem; vagyis, tényleg vitának dobnám be a szempontokat. A személyes álláspontom egy kicsit indulatosabb, mindkét irányba. Egyrészt ideges leszek, amikor anyukák, akik jól is lehetnének, hülye szakirodalmak miatt esnek depresszióba, és azt hiszik, hogy valami esszenciális, a korai kötődéshez feltétlenül szükséges dolgot rabolt el tőlük az élet, és ah, soha, soha nem lesz olyan a viszonyuk a babájukkal, amilyen lehetett volna akkor, ha…
Ettől elszáll a vérnyomásom, mert egy idealizált és elérhetetlen fikciót tesz meg mércének, és persze az mindig jobb lesz, mint a valóság, akkor is jobb lesz, ha egyébként semmi _szignifikáns_ jelentősége nem lett volna.
Másfelől, attól is ideges leszek, amikor az ellátási rutinnak alaptétele az, hogy „mindegy”, és ettől elvesznek a szubjektív szempontok, miszerint a dolog igenis JÓ, segít, kellemes, szép, gyönyörű, magától értetődő és ugyan mi a fészkes fenéért nem lehet arra törekedni, hogy lehetőleg megcsináljunk valamit, ami jó, tök mindegy, hogy le van-e öntve pszichológiai elméleti szósszal vagy nincs.
Kvázi, engem racionális szakirodalmi szempontból nem érdekel, hogy az újszülött érez-e különbséget. Ami érdekel, az egy sokkal profánabb és mindennapibb szempont: adva van valami, amit a nők majdnem 100%-a kifejezetten akar (látni és fogni a saját gyerekét miután megszülte – jééé, de meglepő), és ne kelljen már mindenféle elméletet kitalálni ahhoz, hogy ez igazából miért legyen KÉRDÉS NÉLKÜL rutinellátási alapmozzanat, ami alól csak az 1. pontban foglalt rendkívüli körülmények esetén térnénk el, kényszerűségből.
Na.
Én sem gondolom, hogy egy „elvesztett” aranyóra teljesen katasztrófa, és az anyának és a babának végzetesen elrontja az életét. Van, akinek orvosi okok miatt kimarad – sőt, a mi egész nemzedékünknek kimaradt sajnos. A bőr-bőr kontaktus, a szoptatás, az összebújás a megszületés utáni első napokban, hetekben is újra és újra átélhető – ez a babának és mamának is segíti a kötődését. Azt viszont dúlaként a munkám során magam is tapasztalom, hogy vannak érzékenyebb mamák (és bizonyára babák is), akik nehezebben, több negatív lelki következménnyel élik meg, ha az első órákban – esetleg napokban – elválasztották őket. Vagy esetleg a mama a császármetszés utáni fizikai állapota miatt nem tudja ellátni a kisbabáját. Nem tagadja meg a gyermekét, persze, de nehéz érzéseket él át akkor, és a rossz érzések az esetek egy részében tartósan meg is maradnak. Tehát a kötődés milyensége is kérdés, nem csak a megléte…
A fiamat születése után azonnal elvitték, 2 óra múlva láttam előszőr, majd újabb 6 óra elteltével másodszor. Természetes úton született, ezt hozzá kell tennem. 10 napig voltunk kórházban, 3 óránként hozták ki 20 percre, éjszaka egyáltalán nem.
Mindez történt majd 20 éve.
Kötődésünk egymáshoz? Katasztrófális mind a mai napig. Pedig nagyon-nagyon vágytam rá, és nagyon szeretem, de valami mégsem stimmel.
Persze azóta rájöttem, hogy mindez köszönhető az oxitocinnak, a borzalmas ellátásnak, a traumatikus szülésnek, az elválasztásnak, valamint annak is, hogy a kórházban szépen cumisüvegre szoktatták, hiába akartam szoptatni – pedig tejem volt hónapokig bőven. És ez mind-mind elindított egy olyan folyamatot, amit senkinek nem kívánok.
Remélem legközelebb másképp történik minden, én is felkészültebb leszek, én persze öntudatosabb is.
Én a „Felicitasz” nevű felhasználó barátnője szeretnék lenni! Régen írta a kommentet, 3 éve, de talán egymásra akadunk!
Szia Édua!
Itt olvashatod Felicitász vendégblogger bejegyzését a Dúla blogon: https://lenardorsi.hu/felicitasz-vendegblogger-a-dula-blogon/. Ezen keresztül fel tudod venni vele a kapcsolatot.