Vendégblogger poszt következik. Egy kis tudomány – mindeközben pedig a vajúdás és szülés lényegi kérdéseiről osztja meg gondolatait Megyeriné Rákóczi Dorina, azaz Dodó Sapiens. Köszönöm az írást!

Szülés és az agy működése

Amit az egerektől tudunk

Még az 1960-as években készültek az első olyan mérések, ahol egereket figyeltek meg szülés közben. Arra voltak kíváncsiak, hogy ha megzavarják őket a vajúdás idején, akkor mi történik velük. Az eredmények egyértelműek voltak: vagy nagyon elhúzódott a szülés vagy meg sem szültek ezek az állatok. Az ember nem egér, tehát egyenes következtetést nem lehet levonni ebből. Arra mindenesetre jó, hogy elgondolkozzunk azon, hogy mi zajlik vajon a nőkben vajúdás idején. Így jöttek rá arra régen, hogy a stressz idején termelődő adrenalin bizony gátolja az méhösszehúzódásokat segítő oxitocint.

Az a csodás emberi agy

A 2000-es évek elején, amikor – az informatikának hála – robbanásszerű fejlődés indult az agykutatásban, kiderült, hogy ennyire azért nem egyszerű a helyzet, tehát csupán erre a két hormonra koncentrálni nem elég. MRI-vel és EEG-vel mért adatokból kiderült, hogy az agyalapi mirigy és hipotalamusz mellett (ahol az oxitocin termelődik) a teljes limbikus rendszernek és a prefrontális kéregnek is nagyon fontos szerepe van. A jelentőségük a hormonális hatással összemérhető. Talán nem meglepő, hogy a szülés is, mint minden más hormonális ÉS idegi irányítású folyamat.

Az agyunk elképesztően összetett szerv, több milliárd neuronból áll és még annál is több összeköttetéssel rendelkezik. Az agyunknak köszönhetjük azt, hogy mi mások vagyunk, mint az állatok, a gondolkodásunk egyedülálló. Az agy folyamatosan reagál a környezetére. Nos, ez a szülésnél nem igazán előnyös.

A hormonok hatása akkor tud igazán érvényesülni, ha a női agy egy másik működésbe kapcsol, ami a limbikus rendszer nagyobb aktivitását jelenti. A hétköznapi életünkben, mindennapi tevékenységeink során is aktív ez a rendszer, ám a prefrontális kéreg igen szigorú ellenőrzése alatt áll. A hipotalamuszon keresztül gátolja a limbikus rendszert, aminek köszönhetően képesek vagyunk koncentrálni, feladatokat tervezni és végrehajtani. Ez nyilván hasznos a mindennapokban, de a szülésnél csak hátráltat. Úgy is szokták mondani (ez persze csak hasonlat, nem a valóság), hogy a limbikus rendszer az “érzelem”, a prefrontális kéreg pedig az “értelem”. Az a jó, ha szülésnél az “érzelem” dominál.

Az agy átkapcsolása

A prefronális kéregnek az a dolga, hogy folyamatosan reagáljon a külvilág ingereire. Nagyon aktív olyankor, amikor beszélnek hozzánk vagy bármilyen módon megzavarnak. Ám ezzel a limbikus rendszert is (az ingertől függő mértékű) gátlás alá helyezi. Nem gonoszkodásból teszi ezt, hanem azért, hogy megfelelő módon tudjunk reagálni az adott ingerekre. Vajúdás idején azonban a limbikus rendszernek aktívabbnak kell lennie, mint egyébként, tehát át kell kapcsolni az agyat egy nem-hétköznapi működésbe. EEG-n nagyon szépen lehet látni, hogy mikor érik el a nők ezt az állapotot, ugyanis megjelennek a delta agyhullámok, amelyek mélyhipnózis vagy alvás idején figyelhetők meg. Ez megmagyarázza azt a másfajta tudatállapotot, amit kívülállók úgy szoktak leírni, hogy a vajúdó nő magába fordul, nem beszél, sóhajtozik, nyögdécsel stb. Ilyenkor biztosak lehetünk abban, hogy a limbikus rendszer kellően aktív és a prefrontális kellően inaktív. Így a hormonok is termelődhetnek a maguk rendje és módja szerint. 

Innen már nem meglepőek azok a tapasztalatok, hogy ha a vajúdó nőhöz beszélnek, megzavarják, akkor kizökken ebből az állapotból. A nyelvi interakciók, a megfigyeltség érzése, sőt még az erős fény is aktiválja a prefrontális kérget. 

Ki kapcsolja át az agyat?

Mivel a prefrontális kéreg működése adott, tehát ha akarjuk, ha nem reagálni fog a külső ingerekre, ezért az anyának elég kevés ráhatása van arra, hogy mikor kapcsol át az agya. A vajúdó környezetében lévőknek kell biztosítani az enyhe világítást és a nyugodt, csendes, mondhatni privát körülményeket. (Hozzáteszem, hogy ha valaki erről egy szexuális együttlét helyszínére asszociál, azt teljesen jól teszi, ugyanis a szexre is igaz a fentebb leírt folyamatok nagy része.) Ha valaki úgy lép oda a vajúdóhoz, hogy azt a nő veszélyként vagy csak simán zavarásként érzékeli, akkor bizony megtorpanhat a vajúdás folyamata, az agy átkapcsol. 

Tehát amikor a kismamáknak azt javasolják, hogy támogató személyekkel vegyék körbe magukat, annak ez a tudományos háttere. A szülés központjában persze az anya és a baba van, de mindezek alapján érthető, hogy nem csak rajtuk múlik az egész, hanem bizony a környezeten is. 

Források:

https://www.pregnancyparenting.org.au/birth/universal-needs-women-labour-0

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/15050513/

https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/9781444317701.ch12

Mavis Kirkham: The midwife-mother relationship (7.fejezet)

Egeres kísérletek:
Newton, N., Foshee, D., Newton, M. (1996a) Experimental inhibition of labour through environmental disturbance. Obstetrics and Gynecology 27(3): 271-376.
Newton, N., Foshee, D., Newton, M. (1966b) Parturient mice: Effects of environment on labour. Science 151(3717): 1560-1561.

A kép forrása: https://www.pregnancyparenting.org.au/birth/universal-needs-women-labour-0