PCOS és gyermekvállalás, felkészülés a babára – 1. rész

Az ember kislányként olyan egyszerűnek képzeli a dolgokat: megnövök, szerelmes leszek, férjhez megyek, aztán gyerekeket szülök… Aztán jönnek a bonyodalmak. Például egy nap megtudja, hogy PCOS-e van… A PCOS (policisztás ovárium szindróma) napjainkra a leggyakoribb női hormonális és anyagcsere zavar, a nők hozzávetőlegesen 10%-át érinti. Ez az egyik vezető meddőségi ok, így azt gondolom, nagyon fontos, hogy tudjuk, mit takar ez a négy betű valójában, illetve azt is, hogy megfelelő kezelés és életmód mellett a PCOS-es nők is édesanyává válhatnak. A témáról Máth-Bálint Barbarát, a PCOS Szívügy Alapítvány önkéntesét, az Alapítvány Kismamaklubjának beszélgetőtársát kérdeztem, aki – habár maga is érintett a PCOS ügyében – mára a fél éves Angi baba édesanyja.

Mi is tulajdonképpen a PCOS?

PCOS és anyaság, babára készülve - Máth-Bálint Barbara a PCOS Szívügy Alapítvány önkénteseA PCOS egy tünet-együttes neve, tipikus női probléma, amely nagyjából minden 10. nőt érint ilyen vagy olyan formában – mégis nagyon kevesen ismerik. Az elnevezés egy kissé félrevezető, hiszen a “policisztás ovárium szindróma” csupán az egyik – nem is mindig jelenlévő – tünetre utal, a sok, apró cisztára a petefészekben. Megtévesztő már csak amiatt is, hogy egy nőgyógyászati jelenséget emel ki, holott  nem a petefészek beteg, maga a probléma ennél sokkal szerteágazóbb, belgyógyászati, diabetológiai, endokrinológiai szakterület. A PCOS hátterében ugyanis egy anyagcsere-zavar, az inzulinrezisztencia (IR) áll, ami férfiaknál és nőknél egyaránt jelentkezhet. Nők esetében jellemzően a hormonális működést zavarja össze, a lehető legváltozatosabb tüneteket okozva, például PCOS-t, vagy pajzsmirigy problémákat. Az inzulinrezisztencia ugyan nem egyenlő a 2-es típusú diabétesszel, de az előszobájának tekinthető. Jellemzője a normális, vagy épp alacsony vércukorszint, amit azonban csak a normálisnál több inzulin termelésével képes a szervezet fenntartani. Kezelés nélkül nagymértékben megkeseríti az ember életét, hosszabb távú következményei lehetnek például a meddőség, vagy a cukorbetegség kialakulása.

A PCOS kialakulásához a genetikai hajlam és az adott ember szervezetének nem megfelelő életmód (helytelen táplálkozás, mozgásszegény – vagy éppen túledzett – életvitel, káros stressz, stb.) járul hozzá döntő mértékben.” Életmódbetegségnek” tekinthető, nem véletlen, hogy az utóbbi 10-20 évben egyre nő az érintettek száma, hiszen az életmódunk is nagymértékben átalakult.

Gyógyítható a PCOS?

A szó klasszikus értelmében nem. Nincsen gyógyszer, amit ha beszedünk, kigyógyulunk belőle. Ezt nem valamilyen külső erő okozza, amit legyőzhetnénk, hanem saját magunk, azzal, ahogyan élünk. Ez egyben a jó hír is: mivel a genetikai hajlamot különböző tényezők együttállása „aktiválja”, ha ezeket megismerjük és megváltoztatjuk, újra egyensúlyba hozható a szervezet. Ha pedig ezt fenntartjuk, a legtöbb esetben elkerülhetőek a hosszabb távú következmények. Nagyon fontos, hogy a kezelést személyre kell szabni, hiszen mindenkinek picit másképp működik optimálisan a szervezete, még a laborértékek normál tartományán belül is.

Hogyan diagnosztizálható az inzulinrezisztencia és a PCOS?

A témában járatos endokrinológus szakorvos számára rövid úton. Mégis sokszor ütközik nehézségekbe a kivizsgálás, kezelés. Ennek több oka is van. Egyfelől, mint már említettem, több szakterület határmezsgyéjét érinti, biztonsággal olyan orvos tudja kezelni, aki vagy a szindróma specialistája, vagy szorosan együttműködik kollégáival az érintett területeken. Megtalálni a megfelelő orvost talán az egyik legnehezebb pont.

Bár az esetek nagy részében a nőgyógyászati tünetek (pl ciklus-zavar, vagy ha nem sikerül teherbe esni) azok, amik orvoshoz viszik az érintetteket, a legtöbb „mezei” nőgyógyász diagnosztizálni sem tudja a probléma egészét – hiszen a lényegi részek nem az ő szakterületét érintik. Ki sem írhatja a szükséges vizsgálatokat (pl. inzulin-terhelés). Nagyon sok esetet ismerünk sajnos, ahol mégis megpróbálkoznak a kezeléssel, évtizedekkel meghaladott javaslatok alapján, például fogamzásgátló tablettákkal, vagy drillingre, lombik programra küldik a pácienseket az alap probléma kezelése nélkül – hosszú távon javulás ezektől nem várható. Rengeteg az éveken át félrekezelt eset… Ugyanakkor vannak szerencsére a témát jól ismerő nőgyógyászok is, cserébe ismerünk sajnos olyan endokrinológust, aki bevallása szerint „nem hisz” az inzulinrezisztenciában… Maga a szekterület tehát még nem garancia semmire. Sajnos sokan még mindig egyszerűen divatbetegségnek címkézik, és nem akarják elfogadni, hogy ez egy létező jelenség, hiába nem – vagy nem így – írtak róla a tankönyvek 20 évvel ezelőtt.

A másik oldalról gondot okoz a tünetek sokfélesége is, amik a szívdobogós rosszullétektől a migrénes fejfájásokon, hangulatingadozáson, hajhulláson, bőrproblémákon, hirtelen felszökő kilókon, erősödő szőrszálakon át a nőgyógyászati panaszokig  terjednek. Mások ugyanakkor épp hogy nem tudnak felszedni néhány kilót sem, pedig kellene, vagy akár semmilyen látványos külső tünetet nem produkálnak, csupán a ciklus ingadozik, és a baba nem jön. A szervezet kibillen az egyensúlyából, és innentől kezdve ahány eset, annyiféle kombináció. Ezért is lett az Alapítvány gondozásában megjelent könyv címe Ezerarcú Boszorkány…

Nagyon sok a tévképzet is, mind az emberek, mind az orvosok fejében, ami szintén késlelteti a diagnózis felállítását. Nem egyszer halljuk azt a mondatot, miszerint „de hát maga nem egy PCOS-es alkat”. Nincs olyan, hogy PCOS-es alkat. Valamiért a PCOS-es nőkről még mindig az él a köztudatban, hogy kövérek, szőrösek, meddők. Ehhez képest rengeteg érintett normál, vagy kifejezetten vékony testalkatú és ránézésre semmi nem utal arra, hogy bármi gond lenne. Az pedig, hogy meddők lennénk, egyértelműen nem igaz. Sőt, sokan már akár többgyermekes anyukák, mikor fény derül a PCOS-re. A sokféle tünet megnehezíti azt is, hogy maguk az érintettek gyanakodni kezdjenek, hiszen nem feltétlen egyértelmű, hogy ezek összefüggenek. Még ha észlelik is őket és érzik is, hogy valami nem stimmel, akkor sem mindig fordulnak orvoshoz. A tünetek egy része (eleinte) jelentéktelennek tűnik, mások miatt sokan szégyellik magukat, kozmetikai megoldásokat, drasztikus fogyókúrákat keresnek… Végül, de nem utolsó sorban az öröklődő genetikai hajlam miatt sokszor egy-egy tünet generációk óta megvan a családban, és egyszerűen megszokják, hogy ők már csak ilyen „típusok”, ilyenek a génjeik… Ami egyfelől persze igaz, de messze nem azt jelenti, hogy ez jól is van így, vagy, hogy bele kell törődni. Általában aztán a gyermekvállalás a fordulópont: a legtöbben akkor fordulnak orvoshoz, amikor nem sikerül teherbe esni…

Nálad hogy volt: mikor és hogyan derült ki, hogy PCOS-es vagy?

A “mikor” az egyszerűbb kérdés: a konkrét diagnózist sok-sok bonyodalmat és utánajárást követően, 2006-ban állította fel Dr. Tűű László endokrinológus, aki ennek a témának a specialistája és az Alapítvány kuratóriumi elnöke. Nélküle nem tudom, hol tartanék ma. A hozzá vezető út, vagyis a “hogyan” már egy kicsit bonyolultabb történet.

A mai eszemmel már a 11-12 éves önmagamról megmondanám, hogy gyanús a helyzet – vagyis nagyjából akkor tájt, amikor először “megjött” a menstruációm. Bár egy anyagcsere problémáról van szó, a serdülő kor hormonális változásai jellemzően felerősítik a tüneteket. Így történt ez velem is. Kezdetben csak apróbb jelek mutatkoztak: nagyon erős és rendszertelen vérzés, csúnya bőr, ledolgozhatatlan poci. Ezekre persze mind rá lehet fogni, hogy természetesek kamaszkorban. Később aztán jöttek a kicsit erősebb szőrszálak, ritkuló haj – szintén tipikus tünetek. 17 éves korom körül egyre többször jelentkeztek erős szívdobogással, mellkasi fájdalommal, gyengeséggel járó rosszullétek, amivel először kardiológián vizsgáltak, természetesen semmit sem találtak. Ma már tudjuk, hogy ezek minden bizonnyal úgynevezett „hipózások”, azaz a hirtelen leeső vércukor által kiváltott rosszullétek voltak. A kamaszkor hormonális változásai és nagy lelki viharai aztán megadták a kegyelemdöfést a történetnek: megtaláltak a nőgyógyászati tünetek is. A rendszertelen ciklust petefészek stimulációval próbálták kezelni, ami túl „jól” sikerült: óriáscisztát növesztettem, ami rövid úton a műtőasztalra juttatott, kis híján eltávolították az egyik petefészkem. Ezek után az orvosok szerint rendben voltam, csak épp a tünetek tartották magukat makacsul…

Még 6 hosszú év telt el, időnként kiújuló problémákkal, én pedig mentem orvostól orvosig. A legtöbb nőgyógyász elintézett azzal, hogy szedjek fogamzásgátlót, majd ha gyereket szeretnék, lesz „valami”. Szerencsémre nem tűnt hihetőnek, hogy ha most nem tudnak érdemi választ adni a kérdéseimre, akkor majd ha itt lesz a baba ideje, varázsütésre elmúlik minden… Elkezdtem hát szedni a fogamzásgátlót, de tovább kutakodtam. Igaz, voltak tünetek, amik a tablettától javultak, de mások kifejezetten felerősödtek. Végül 4 év után abbahagytam a szedését. Na és akkor jött a fekete leves: minden, amit a tabletta addig elkendőzött, felerősödve jött elő ismét: haj, bőr, ciklus…

Elegem lett. Magamhoz ragadtam a kezdeményezést: a tünetek után kutatva az interneten bukkantam rá Tűű doktor úr nevére, akit nagyon ajánlottak. Szerencsém volt, hiszen pont abban a kórházban dolgozott akkor, ahová amúgy is tartoztam – így jutottam el hozzá, 24 éves koromra. Ő volt az első orvos, aki figyelmesen meghallgatott, nem nézett hülyének, és témába vágó kérdéseket tett fel. Látszott, hogy pontosan tudja, milyen darabkákat keres a kirakóshoz. Akkoriban újdonságnak számított a felfedezés, hogy a legtöbb PCOS-es inzulin rezisztens is – így erre is elvégezte a vizsgálatokat. Ma már tudjuk, hogy nem csak a legtöbb PCOS-es inzulin-rezisztens, de az IR az, ami kiváltja a PCOS-t. Nálam is beigazolódott a gyanú.

Milyen egy fiatal nő élete PCOS-esen?  

Én a PCOS-t, IR-t nem tekintem betegségnek. Ez egy állapot, a szervezetem egy adottsága. Én így működöm, és együtt élek ezzel, akár csak azzal, hogy zöld a szemem. Ahogy megtanultam kiválasztani a szemhez illő színeket, úgy tanulom élni az IR-hez illő életmódot. Ez pedig gyakorlatilag nem jelent mást, mint aktív, egészséges életet: tudatos táplálkozást, rendszeres mozgást, megspékelve orvosi kontrollokkal. Szokták kérdezni, hogy én ezt az életmódot abbahagyhatom-e majd, vagy most már „így maradok”? Először is, eszem ágában sincs abbahagyni, hiszen végre jól érzem magam. Másfelől, ez kicsit olyan, mintha azon méltatlankodnánk, hogy állandóan ver a szívünk és folyamatosan lélegezni is kell, ha életben akarunk maradni… Az egészséget is folyamatosan “csinálni” kell. Ehhez pedig el kell fogadni, hogy az egészség inkább cselekvés, mint állapot.

Ha nem tudnám, mit kell tennem, kezelés nélkül valószínűleg rengeteg fizikai és lelki problémám lenne emiatt. Így, hogy már hosszú évekkel ezelőtt elcsíptük a dolgot, kézben tartjuk és mára az életem részévé vált, nem okoz különösebb fennakadásokat. Az élet pont olyan szép, mint bárki másé lehet, nem a PCOS a meghatározó tényező. Szerencsém volt azzal is, hogy még jóval azelőtt vettük észre, hogy babát szerettem volna, így bőven volt időm előkészíteni neki a „terepet”.

Olvasd el a Dúla blog korábbi cikkét a PCOS és étkezés összefüggéséről!

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

2018-02-06T20:15:19+00:00 Kategóriák: Babára készülve|Cimkék: , , , |

Hozzászólások

ÍRJ NEKEM!