Eljött a 40. hét is. Nem gondoltam volna, hogy így lesz – meg igazából senki sem -, miután 2,5 hete „majdnem szültünk”. 3-5 perces, rendszeres fájásokkal mentem be a dokihoz, épp a betöltött 36. hét után pár nappal. Akkor már egy egész éjszakán és egy délelőttön keresztül fájásaim voltak, egyre sűrűbben és egyre intenzívebben, de mint kiderült, a méhszáj zárva maradt. Az orvosom még visszarendelt délutánra, de a helyzet nem változott, így hazaküldött azzal, hogy aznap még minden bizonnyal nem szülünk. Igaza lett… Ugyanezt megismételtük 1 hete ugyanilyen sikerrel, de már kisebb felhajtással. Most már tudom, hogy ezt hívják jóslófájásnak. Lilivel nem volt ilyen, Ő jönni akart, és jött, rohamosan, mindenféle előzmény nélkül. Na de minden terhesség és minden szülés más, állítják a szakavatottak. Minden esetre miután már szinte mindenki azt jósolta nekem 2 hete, hogy itt 1 héten belül „tuti baba lesz”, és ehhez képest még mindig egyben vagyunk, már igazából igyekszem nem beleélni magam semmibe, nem készülni semmire, csak próbálom elfogadni azt, amin változtatni nem tudok.
Közben igyekszem élni (túlélni?) a dolgos hétköznapokat, és ha már így alakult, kihasználni az utolsó „szabad” napjaimat Babóca érkezése előtt. Jó lenne már a kezemben tartani, és jó lenne a szülésen is túl lenni – bár ez nem túl szerencsés megfogalmazás –, de mint máskor is, most is megpróbálom élvezni az életet így, ahogy van. Végül is két választásom van: szenvedek vagy élvezem az életet, csak rajtam múlik, a körülmények ugyanazok… A pocakom amúgy hatalmas – minden másnap megkérdezik, ikreket várok-e –, és ezt bizony cipelni sem könnyű, meg az alvás is egyre nehezebben megy. Továbbra is eljárok kismama jógára, bár a mozgás is egyre nehézkesebb, viszont ez továbbra is nagyon jól feltölt. Nem tudom, hogy a gyakorlatok miatt, vagy a relaxáció miatt-e, de sokszor mintha kicseréltek volna egy ilyen óra (1,5 óra) után. Időnként kismama masszázzsal is megtoldom, ezek az igazán kényeztető esték. :)
Babóca érkezésére már egészen felkészültem. A szekrényben kiürítettem a neki szánt polcokat, és szép rendezett oszlopokban sorakoznak a frissen mosott 50-es, 56-os, 62-es ruhácskák, textilpelusok, meg minden egyéb babakelengye. Kíváncsi leszek, melyik mérettel kezdünk, elég nagy babának becsülte a doki, hát még ha sokáig bent marad… Megvettem már a kezdő pelenkacsomagot is, igaz a Lilitől örökölt textilpelusok is bevetésre készen várnak. Már csak Babóca kell megérkezzen és birtokba vegye a birodalmát.
Izgulok, milyen lesz két gyerekkel, hogyan fogadja Lili a kistesót, én hogy fogom bírni meg ilyesmi. Most már nem olyan erős félelem, mint korábban volt, inkább talán egészséges izgalom és kíváncsiság. Valamelyik nap Lili sehogy sem tudott elaludni éjszaka, én meg a babzsákfotelemben helyezkedtem el alváshoz – ami egyébként a várandósság alatt nagyon jó szolgálatot tett – és végül odahívtam magam mellé Lilit. Nem kellett kétszer mondani, a következő pillanatban már küzdötte fel magát a fotelbe, mellém, illetve rám. És ahogy odabújt hozzám, és ráfeküdt a pocakomra, annyira meghitt pillanat volt, hogy rádöbbentem, még ott a félsz bennem, hogy ezek a Lilivel kettesben töltött meghitt pillanatok örökre elmúlnak, mikor megérkezik hozzánk kistesó. Ahogy ezt észrevettem magamban, arra gondoltam, talán mégsem kell így történnie, és egy kis odafigyeléssel később is meg lehet oldani, de az biztos, hogy tudatos odafigyelést fog igényelni. Remélem sikerül, hogy mindkét gyermekemnek megadjam mindazt, amire szüksége van!
A Kismamanapló további részeiért kattints ide!
Iratkozz fel a hírlevélre!