Beléptem a negyedik hónapba, egész pontosan 14 hetesek vagyunk. A genetikai ultrahangon mindent rendben talált az orvos, ez megnyugtató. Nem mintha nagyon izgulnék. Nyugodt vagyok, nem tudom, miért, de jó így. A legközelebbi ultrahangon talán már az is kiderül, hogy fiú vagy lány lesz-e, bár Lili anno annyira szégyenlős volt, hogy sokáig nem mutatta magát. Már nevekről is beszéltünk párommal. Csak úgy spontán jött, pár név szóba került, és azóta is a fülemben cseng az a két név – egy lány és egy fiú név – ami tetszett mindkettőnknek, és amiről úgy éreztem, hogy pont ez illene a babánkhoz. Mint ahogy Lili is egészen egyértelműen Lili. :) Emlékszem, első várandósságomnál sokkal görcsösebben álltam hozzá ehhez a kérdéshez, mint ahogy egyébként szinte mindenhez a terhesség kapcsán. Mindent igyekeztem tökéletesen csinálni – mostanra ez szerencsére sokat javult.
Látványosan növekszik a pocakom. Első várandósságomnál ilyenkor még csak legfeljebb annyi tűnhetett fel a figyelmes szemlélőnek, hogy híztam egy picit, most viszont már hetek óta le se tagadhatnám, hogy babát várok. Gyors felmérést végeztem barátnőim körében, és egyöntetűen mind azt állították, hogy a második várandósságnál minden hamarabb jön… Nem baj. Legalább egyértelmű, hogy babát várok, nem pedig pocakra híztam a nagy karácsonyi evészettől :) A rosszullétek szerencsére elmúltak, még a 8. hét körül. Utána következett néhány hét, amikor semmi, de semmi bajom nem volt. Mostanában az evés szokott picit megviselni, pontosabban ha sokat eszem, mintha lassabb lenne az emésztés, vagy a gyomrom lenne kisebb. Az étvágyam persze továbbra is egy terhes nőé. :) Szóval tudatosan kell odafigyelnem, hogy egyszerre csak keveset egyek, és akkor minden rendben. Tapasztalat már van ebben (is), Lilinél is volt ilyen tünetem, csak később jött. Összességében eddig könnyebben viselem ezt a várandósságot, mint az elsőt, de majd meglátjuk a továbbiakat. Igaz az is eszembe jutott, hogy ebben közrejátszhat, hogy kevesebb időm van a saját bajaimmal foglalkozni, mert most Lili köti le a figyelmem jelentős részét.
Az továbbra is sokszor eszembe jut, hogy hogyan leszünk majd két gyerekkel. Hogyan fognak kijönni egymással, hogyan fogja viselni Lili a kistesó érkezését. Főleg az első hónapokat, amikor még nem is tud játszani vele, csak azt „élvezheti”, hogy a pici eszik és alszik és sír, na meg anya ölében van sokat, és elvonja a szülők figyelmét. Gondolom nehéz időszak lesz, és Lilinek legalább annyira, mint nekünk. Aztán gyakorlatias dolgokon is rágódom: hogyan tudom majd elhozni oviból Lilit a szülés utáni hetekben, illetve mennyire lesz erőm Lilivel foglalkozni? Egy szobában legyenek, vagy külön, és ha egy szobában, akkor mikortól? Hogyan fogok tudni eljutni az egész napos tanfolyamomra a pár hónapos baba mellett, és hasonló kérdések hosszú sora kavarog a fejemben. Annyi minden lesz máshogy, mint Lilinél. Akkor rengeteg segítséget kaptam a nagyszülőktől az első 1-2 hónapban, és tényleg „csak” annyi volt a dolgom, hogy ellássam Lilit, és pihenjek. Szükségem is volt rá, nagyon fáradékony voltam. Nem tudom, most hogy lesz. Igyekszem tudatosítani magamban, hogy felesleges ezen már most rágódni, egészen biztosan lesz valahogy, és eddig mindig minden megoldódott… De azért izgulok. :)
A Kismamanapló további részeiért kattints ide!
Iratkozz fel a hírlevélre!