Hogyan segít a dúla a gyermekágy idején?

A legtöbben, ha meghallják, hogy dúla vagyok, akkor leginkább a szülésről és kórházi tapasztalataimról kérdeznek, vagy elmesélik saját szülésük történetét. Ilyenkor el szoktam mondani, hogy a dúlai hivatás  a szülés kísérése mellett más szépségeket is tartogat. A legtöbb esetben már a várandósság hónapjaiban találkozom az édesanyákkal, akiket gyakran párjuk is elkísér, hogy együtt készüljünk föl a szülésre. A szülés-születés után pedig a gyermekágyas találkozás, támogatás az, amit dúlaként a családoknak nyújtani tudok.

Hogyan segít a dúla a szülés után?

A dúlaként a szülés után is jelen vagyok, és továbbra is segítem a családot, ha ők ezt igénylik. A gyermekágy idején általában egyszer mindenképp találkozom a édesanyával – és jó esetben az apával is -, amikor is átbeszéljük a vajúdás és szülés történéseit, és az időközben felmerült szoptatási és babaápolási kérdéseket. Ha ezután a szülők úgy érzik, hogy további támogatásra van még szükségük, akkor újra felkeresem őket. Vannak, akiknek abban kell segítség, hogy a szoptatással kapcsolatos kérdéseit megválaszoljam, vannak, akik a kisbaba gondozásáról kérdeznek, és megint mások a szülés utáni lelki és a párkapcsolati változásokról szeretnének többet tudni.

Telefonon mindig elérhető vagyok a velem szült családok számára, illetve a Facebook-on működő szülésre hangoló és kisbabás csoportom is jó lehetőséget kínál a kérdezésre és a kapcsolattartásra. Az is mindenképpen fontos, hogy a gyermekágyas anya megfelelő minőségű és mennyiségű támogatást kapjon a párjától, családjától, barátaitól és közvetlen környezetétől.

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Hogyan segít a dúla a gyermekágy idején?

Szoptatással kapcsolatos kérdésekben is tud tanácsot adni a dúla?

A hétköznapi szoptatást érintő kérdésekben dúlaként magam is segíteni tudok. Ha például az édesanya úgy érzi, hogy kevés a teje, vagy nem tudja, hogy mellgyulladás esetén mi a teendő, akkor ellátom a megfelelő információval, és megbeszéljük, mit hogyan érdemes csinálni. Emellett olvasnivalót is szoktam az anyáknak ajánlani, leginkább a La Leche Liga Magyarország honlapjáról. Ha összetettebb kérdésről van szó, vagy ha a probléma nem oldódik meg pár napon belül, akkor szoptatási tanácsadó segítségét ajánlom. Nagyon fontos ugyanis az szakszerű és gyors segítségnyújtás, mert a legtöbb szoptatási nehézség jól megoldható, ha időben érkezik a segítség.

A dúla a babagondozásban is a család segítségére lehet?

Amerikában, ahol a dúlaságnak legnagyobb hagyománya van, különböző képzést kapnak a szüléskísérő és gyermekágyas dúlák. Magyarországon nincs ilyenfajta különbségtétel: amikor a dúlának tanultam, gyermekágyas képzettséget is szereztem. A magyar dúlák – a folyamatos gondoskodás jegyében – a várandósságtól a szülésen át egészen a gyermekágy idejéig kísérik és segítik az anyákat és családokat. Előfordult velem már az is, hogy a kisbaba születés után keresett meg egy édesanya, hogy a gyermekágyas hetekben segítségére legyek. Egy pár héten keresztül kijártam hozzájuk, beszélgettünk szoptatásról, az édesanyát a gyermekszületéssel ért hirtelen és számára meglepő változásról, és közben a baba körüli praktikus dolgokat is együtt végeztük. Végül egy ügyes és magabiztos kismamától búcsúzhattam el. :-)

Segít-e a dúla, ha a kismama nem tud megküzdeni az új élethelyzettel? Felismeri, ha a gyermekágyi depresszióról van szó?

Azt gondolom, hogy mindenképpen vannak arra utaló jelek, ha a gyermekágyi lehangoltság tartóssá válik. Az a kérdés, hogy a család ezeknek a jeleknek milyen jelentőséget tulajdonít, és hogy ezeket észlelve hogyan segíti az anyát. A „Szedd már össze magad!” és a „Milyen boldog kellene legyél egy ilyen gyönyörű és egészséges kisbabával!”-típusú mondatok nem nyújtanak segítséget és fogódzót ebben a nehéz élethelyzetben. Ha egy édesanyának van dúlája, és vele a szülés után is rendszeresen tartja a kapcsolatot, akkor a testi változásokon túl általában szó esik a lelki változásokról is. Ha ő az érzéseit és gondolatait bizalommal megosztja, a segítője rögtön észre fogja venni, ha az átmeneti lehangoltság depresszióba megy át. Ebben az esetben a dúla segíteni fog olyan pszichológus szakembert ajánlani, aki jól ért a gyermekágyi depresszió kezeléséhez.

A szülésélmény feldolgozásában is számíthat az édesanya a dúlára?

Igen, ebben is számíthatnak az édesanyák a dúla segítségére. Sok szüléstörténetet hallgattam már, és mint gyakorló mentálhigiénés szakember tudom, hogy a kimondott szónak és a meghallgatásnak milyen nagy ereje van. Abban is segíteni tudok a velem szült anyáknak, hogy – mint a szülés résztvevője – segítségére lehetek a vajúdás minden apró mozzanatának és történésének rekonstruálásában. Az édesanya ezáltal jobban megértheti, mi és miért történt vele, velük a szülőszobán. Ez segítheti a feldolgozásban, illetve az elfogadásban is, ha nem minden úgy történt, ahogy ő előzőleg elképzelte és szerette volna. A szülés ugyanis olyan nagy kaland, ahol sok dolog előre nem tervezhető.

Kattints a lenti linkekre és olvasd el a Dúla blog régebbi írásait gyermekágy témában:

Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]

Szólj hozzá!