Egy régebbi szüléstörténet, most került elő. Köszönöm Zsuzsi, hogy megírtad és elküldted. Isten éltesse az azóta már 3 éves Bellát és téged is! :-)
2012. május 16. 22.30. Véget ért a film. Hazafelé tartottunk az Alleeból. Dark Shadows, ricinusolaj, Johnny Depp, gyömbér, Helena, bábakoktél és Tim Burton kergették egymást a fejemben. 17-ére vagyok kiírva. „Holnap szülünk. Így, vagy úgy, de szülünk” – gondoltam. „Megindulnak a fájások, otthon együtt vajúdunk, meleg zuhany, relaxálás, jóga, majd mikor már erősödnek a fájások, irány a kórház. Ott, ha szerencsénk van, üres lesz az IKEA szoba, de az sem baj, ha nem, legalább együtt leszünk végig, jógázom, lazítok a hipnoszülés technikákkal, zenét hallgatok és minden jól fog sikerülni.”
Nem így történt. A metróból kifelé jövet elfolyt a magzatvíz. Kicsit csalódottan, de azért izgatottan siettünk haza összekészülni. Végül hajnali háromkor döntöttünk az indulás mellett, hiszen elfolyt a magzatvíz, menni kellett. A következő csalódás a szülőszoba előtt ért: nincs szabad szülőszoba, a közös vajúdóra is várni kell, mert a hidegfront miatt „teltház” van. Ekkor már nyugtatgattam magam, hogy nem számít, még mindig van esély, hiszen együtt fogunk szülni, minden rendben lesz!
(Tudni kell, hogy nem volt fogadott orvosom, hiszen minden áron természetes szülést szerettem volna. Mielőtt teherbe estem, már rég tudtam, hogy itt szeretnék szülni. Ennek érdekében még egy tartózkodásit is csináltattam egy közelben lakó barátomhoz, így mindenképp oda kerültem. Szerettünk volna bábát fogadni, hosszú hezitálás után az egyik ott dolgozó szülésznőt találtuk a legszimpatikusabbnak, ám addigra a kórház átesett egy főnökváltáson és már nem nézték jó szemmel, ha valakinek csak bábája van. Így maradt az ügyeletes orvos – ügyeletes bába.)
Nagyjából húsz perccel később megvizsgáltak és ez után végre bekísértek a közös vajúdóba. Az elkövetkezendő hat órát egyedül töltöttem a férjem nélkül. A fájások alatt relaxáltam, a fájások között az eltervezett szundikálás helyett a körülöttem lévők, valamint a szülőszobákon lévők sikolyait hallgattam, nem kis rémülettel. Vártam, mikor jutok el én is odáig, hogy már ne bírjam légzéssel kontrollálni a fájdalmat. Nyolc órakor kedves meglepetés ért a kívánt szülésznő személyében és itt véget is ért minden gondom!
Kilenckor átkísért a szülőszobára és nem sokára behozta Petit is. Ekkor én már egy fittballon ültem a zuhany alatt. Nagyjából egy órát töltöttem el így, de mire visszaevickéltem az ágyra, már minden energiám elfogyott. Borzasztóan kellett koncentrálnom, hogy relaxálni tudjak a fájások alatt. Aztán egy idő után már nem tudtam. Fájások közt félálomban lebegtem, fájások alatt pedig görcsbe rándulva szenvedtem. A szülésznő szerint az alváshiánytól teljesen kimerültem, adott is pár odaillő homeopátiás bogyót és egy kis glükóz infúziót, amitől végül összeszedtem magam. Újra tudtam lazítani a fájások alatt, így telt el az utolsó egy óra. Mikor végre teljesen kinyílt a méhszájam, már visszatért erővel vártam kisbabánk érkezését. Jobb oldalamon Petivel, bal oldalamon az ügyeletes orvossal vártuk, hogy a bába világra segítse a kislányunkat.
Sokan kérdezték később, hogy hányadik tolófájásra bújt ki, de nekem ez akkor egyáltalán nem számított, hiszen teljes mértékig arra összpontosítottam, hogy laza maradjak, sikerüljön a gátvédelem. Erre készültem is keményen: L. B-hez jártam intim tornára és mellette hosszú hetekig csináltuk a gátmasszázst, gyakoroltam a lazítást. Végül ennek is meglett az eredménye, hiszen nem volt szükség gátmetszésre. (Utólag mindig nagy felbolydulást keltek ezzel, az ismerőseim – főleg az idősebbek egyszerűen nem hiszik el, vagy arra utalgatnak, hogy a szexuális életünk látja majd kárát ennek.)
13.22-kor fektették a mellkasomra a kislányomat. Mielőtt elvitték volna megvizsgálni és én is lezuhanyozhattam volna, még két órát töltöttünk el hármasban, gyönyörködtünk a kis 10/10-es babánkban, zavartalanul, hitetlenkedve, boldogan.
Sok minden nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de összességében felejthetetlen és eufórikus élmény volt! Nagyon hálásak vagyunk a szülésznek, hogy nem avatkozott bele a szülés természetes lefolyásába, valamint a bábának, amiért lehetővé tette számunkra, hogy első babánk születése teljesen háborítatlanul történjen meg. Felejthetetlen élmény volt. Igen, élmény, a fájdalomra már nem is emlékszem!
Olvass további szüléstörténeteket a Dúla blogon!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!