Esküvő után két évvel a férjemmel már nagyon úgy éreztük itt az ideje családot alapítani. Hamarosan, pár hónap próbálkozás után gazdagabbak is lettünk egy kétcsíkos teszttel. Hittük is, és nem is, sokszor nevettünk örömünkben és volt, hogy kétségbeestünk. Nagyon szép, problémamentes 9 hónap volt. A baba nőtt, és én jól éreztem magam. Nem is igazán akartam elengedni manónkat, szívem szerint életem végéig is képes lettem volna a pocakomban hordani. De tudtam, fel kell készülni a szülésre. Már korábban is felmerült bennem, hogy a férjem mellé a szülőszobán jól jönne egy másik segítség is. Egy asszonyé, aki már szült, akinek van tapasztalata, aki lelki támogatást tud nyújtani számomra és férjem számára is. Így találtam rá a neten egy dúlára, Orsira. E-mailen kerestem meg, hogy szeretném, ha kislányom születését ő is segítené. Személyes találkozás után, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot e-mailen.
Már túlhaladtuk a kiírt időpontot (02.05-t), amit igazándiból nem bántam. Nem számítottunk nagy babára és úgy is éreztem, hogy egy héttel később fogant, mint a kiszámított időpont. Ekkora már gondolatban felkészültem a szülésre, csomagom is készen állt, a babaszoba díszítése is befejeződött. Másnap hajnali kettőkor 20 perces görcsökre ébredtem. Első terhességem lévén nem tudtam milyen erősnek „kell lennie” a fájdalomnak. De ez még viselhető volt. (Későbbi tapasztalatok alapján, nagyon is…) Várakoztam és figyeltem az órát. 5-kor nem bírtam tovább. Felébresztettem a férjem, és vártam, hogy sűrűsödjenek a fájások. De nem sűrűsödtek, sőt, hol 10 percesek lettek, hol abbamaradtak. Így telt el a szombat.
Vasárnap délelőtt 7 percesek lettek a fájások. Akkor már nagyon fáradt voltam, hiszen folyamatosan a kontrakciókat figyeltem. Ekkor hívtam Orsit, hogy ideje lenne indulni. Ezután megint 20 percesek lettek a fájások. Szégyenkezve, de hívtam hogy mégse jöjjön. Közben anyu és tesóm is aggódott, hogy még nem vagyok a szülés közelében, de így nagyon ki fogok fáradni. Az ő hatásukra (jó félórás telefonos könyörgés után) végül úgy döntöttem, hogy rendben, bemegyek a kórházba, de tudtam, úgyis haza fognak zavarni.
Fél 4-re értünk be. Az ügyeletes szülésznő megvizsgált, és már két ujjnyira nyitva voltam a jóslófájások hatására. Hívták a szülésznőmet, hogy lassan induljon el, de nem kell sietnie. Engem elküldtek átöltözni közben a férjem és a dúlám kinn várt. Aztán kimehettem sétálgatni, vajúdni a folyosóra. 6 órakor újra megvizsgáltak: tágultam valamennyit, de a fájások továbbra is rendszertelenek maradtak. Ekkor viszont bemehettünk az alternatív szülőszobába. Vajúdtam a kádban is, de ez sem segített rendszeresebbé tenni a fájásokat. Burkot is repesztettek közben. Majd mivel kicsi babára számítottak, ctg-re kötöttek.
Innentől csak fekve tudtam vajúdni. Mivel nem gyorsultak fel az események oxitocint kaptam. 1/2 11-kor kötötték be. Ettől nagyon erős fájásaim lettek, de a méhszáj még nem simult el teljesen. Orsi folyamatosan segített, masszírozta a derekam, ami nagyon jól esett és tartotta bennem a lelket, mert ekkor már úgy voltam vele, hogy bárki bármit csinálhat. Közben a férjem kezét szorongattam. A doki fél 12 körül azt mondta, hogy még aznap meglesz ez a baba. Az éjfélhez képest a kicsi 8 percet késett. Én toltam, a doki nyomta a pocakom, a szülésznő lentről segítette az én kis manókám. Végül így sikerült világra hozni a világ legtündéribb, legerősebb kislányát, Nórit.
A szülés során több olyan beavatkozás is történt, amit eleve elutasítottam, mégis sikerült elfogadnom, hogy ennek így kellett lennie. Nincs bennem rossz érzés ezzel kapcsolatosan. Köszönhető ez Orsinak, a szülésznőmnek és az orvosnak.
Utóirat: És hogy milyen édes babám van? Két dolgot kértem tőle a pocakban: 1. Hogy mutassa meg, hogy milyen nemű. A 16. héttől egyértelműen minden UH-n látszik, hogy kislány. 2. Hogy ha lehet, azt szeretném, hogy éjszaka szülessen. :-)
Olvass további szüléstörténeteket a Dúla blogon!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Kedves Nóri baba anyukája! :) Teljesen igazad van abban, amit írsz: „A szülés során több olyan beavatkozás is történt, amit eleve elutasítottam, mégis sikerült elfogadnom, hogy ennek így kellett lennie.” Én is akárhányszor átrágom magam a gyermekeim születésén, erre jutok! Felesleges rágódni dolgokon, bánkódni, hogy miért így, miért úgy volt! És az se baj, ha mindebben segít egy lelki társ, egy dúla! :) Isten hozta Nórit! Egészséget hozzá és neki, sok örömöt! Kriszti
Kedves Kriszti!
Köszönjük szépen! Végig mentem minden egyes mozzanaton, hogy hogy lehetett volna másképp. De miután tényleg mindenki nagyon kedves volt és tényleg velünk együtt voltak – nem csak úgy lélektelenül tették a dolgukat – tudom, hogy értem és a kislányunkért tettek mindent. Sok öröm van benne:) Minden nap egy csoda. És reggel még mindig úgy kelek fel, habár már 6 hetes elmúlt, hogy jééé tényleg van egy gyönyörű kislányunk:) -mert ez olyan hihetetlen.