Az elmúlt napokban Szombathelyen jártam, az Észak-Amerikai Dúlaszövetség képzésén. Fantasztikus volt a képzés, és nagyon jó volt Debra Pascali-Bonarot, egy csodálatos, nagy tapasztalatú amerikai dúlát megismerni.
Filmeket néztünk, történeteket meséltünk, előadást hallgattunk, gyakorlatokat végeztünk, új vajúdási pozíciókat ismertünk meg – nagyon gazdag volt ez a három nap tanulásban és megismerésben. A képzés anyagában szerepel egy ismeretlen szerző tollából származó írás a dúla szerepéről, amit most megosztok Veletek. Olyan szépen összefoglalja mindazt, ami a dúla feladata a várandós és szülő nők mellett:
A támogatás feltétel nélküli.
A támogatás hallgatás, nem ítélkezés, nem a saját történetünk mesélése.
A támogatás nem ad tanácsot, de felajánl egy zsebkendőt, egy érintést, egy ölelést, a gondoskodást.
Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának felfedezni, amit érez, és nem azért, hogy elűzzük az érzéseit.
Azért vagyunk, hogy az anyának segítsünk megkeresni a lehetőségeit, és nem azért, hogy megmondjuk, melyiket válassza.
Azért vagyunk, hogy a lépéseket átbeszéljük az anyával, és nem azért, hogy ezeket meglépjük helyette.
Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának megtalálni a saját erejét, és nem azért, hogy megmentsük és megsebzetten otthagyjuk.
Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának ráébredni arra, hogy tud önmagán segíteni, és nem azért, hogy levegyük ezt a felelősséget a válláról.
Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának megtanulni, hogy választhat, és nem azért, hogy szükségtelenné tegyük számára a nehéz döntések meghozatalát.
Köszönöm Dézsi Réka szervezőnek ezt a csodálatos három napot, és minden jelen levő dúlatársamnak az együttlétet és az együtt-tanulást!